Alkalmatlanná és méltatlanná vált feladata ellátására, pozíciója betöltésére az ENSZ emberi jogi főbiztosa, ezért azonnali hatállyal le kell mondania – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Szijjártó: alkalmatlan pozíciójára az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki rasszistának nevezte a magyar miniszterelnököt

Fotó: AP/MTI

Szijjártó Péter azt mondta:

botrányos, hogy Zeid Raad al-Husszein hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülését megnyitó beszédében rasszistának és idegengyűlölőnek nevezte a magyar miniszterelnököt.

A főbiztos méltatlan váddal illetett egy tagállamot, majd távozott, meg sem hallgatva a beszédére érkező válaszokat, azoknak a kormányoknak az álláspontját, amelyek alkotják a tanácsot – idézte fel.

A külügyminiszter hangsúlyozta:

Zeid Raad al-Husszein olyan országot támad, amely a legtöbbet tette az antiszemitizmus ellen Európában, ahol Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége él, és ahol a legnagyobb biztonság van jelenleg Európában.

Úgy vélte, a hétfői ülésen is világossá vált, hogy el akarják ismertetni a migrációhoz való jogot alapvető emberi jogként, pedig nem az.

Az áprilisi országgyűlési választáson az a kérdés, hogy olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely ezt a vitát felvállalja és megvívja, vagy olyan, amelyik feladja

- magyarázta.

Szijjártó Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy az ENSZ-ben múlt héten megkezdődött a vita a világszervezet globális migrációs csomagjáról, és ezen az EU képviselője azt állította, hogy az unió egységesen gondolkodik a migráció kérdéséről. Pedig ez nincs így, csak akkor lehetne egységes uniós álláspontról beszélni egy nemzetközi kérdésben, ha mind a 28 tagállam között konszenzus van – emelte ki.

A külügyminiszter úgy látja, minden nyomásgyakorlás egy irányba mutat, mégpedig arra, hogy Magyarország változtassa meg a migrációs politikáját.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Nézd már hogy pattog a kis szaros...kimondják az igazat és akkor végir vannak sértve...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Te geci futsalos zselés!!! te mire vagy alkalmas a nyaláson és szopáson kívűl???
Pálinkás Pál
@dr. prédikátor: Kb annyira alkalmas külügyminiszternek,mint az arab emberjogi biztosnak...semennyire!!!
peterkelemen
Orbán Viktor az, aki mr régen alkalmatlanná és méltatlanná vált feladata ellátására.
Hellcat
Nézd már hogy pattog a kis szaros...kimondják az igazat és akkor végir vannak sértve...
F_Viktor
"...csak akkor lehetne egységes uniós álláspontról beszélni egy nemzetközi kérdésben, ha mind a 28 tagállam között konszenzus van..."

Ez annyit jelent, hogy az EU már nem számol Magyarországgal, nem hosszú jövőt jósol EU-tagságának.
maszk
Mondja a pozíciójára alkalmatlan.

orbán mindenkit támadhat jogtalanul, gyűlöletet szítva, üldözve, megbélyegezve, vegzálva, fenyegetve - itthon és külföldön egyaránt -, de orbánt senki nem támadhatja jogosan a jogtalanságaiért?
Ez nem így működik tarajos !!!
wagabund
Ez a főbiztos elmondta, illetve papírból szép komótosan felolvasta a mondókáját, aztán kiment a teremből, meg sem várva, mit is mond erre a másik fél...azért ez is jellemző...
Szíjjártó ezen rágott be főleg, hogy "férfiatlanul" viselkedett a faszi..
Szíjjártó a válaszát természetesen hibátlan külföldiül, papír nélkül adta elő..

a főbiztos mától szarjon sünt.
nezelodo
Ő az illetékes elvtárs, minden hozzá, meg az idomárjához tartozik Európában, és már azon kívül is. Az ENSZ döntéshozói meg ne tanácskozzanak annyit, csak meg kell kérdezniük a mi karizmatikus vezérünket, és az leveszi a vállukról a döntés súlyát. Közben meg nem árt ha a pénztárcájukat szorongatják, és nem engedik közelükbe a nemzeti vejkót, meg a Lölőt sem.
dr. prédikátor
@durbincs: te meg baszd meg a román kurva anyádat te senkiházi geci!!!
desiro
Sz@rgyártó peti nálatok nagyobb rasszista az egész világon nincs.
Eladott Ország
A menekültek illegális bevándorlókkal, terroristákkal és egyéb kecskebaszó népségekkel való összemosása, az ellenük való folyamatos uszítás közben miért titkolta el az Orbán-kormány a saját hívei elől, hogy befogadott 1300 embert? Miért nincs joga tudni a saját pénzükön butított drága magyar embereknek, hogy a kormány propagandája köszönőviszonyban nincs azzal, amit tesznek? Peti, erőltesd meg magad, mert ez így büdösgyenge.
kereső
Nem tehetek róla, nem tudom komolyan venni.Amikor meglátom,vagy meghallom ,a szemem előtt mindig megjelenik egy kép: szógyártó péter féllábszárig feltűrt nadrágszárral áll a Balatonban,kezében mikrofonnal és bankárkormányozik,meg luxuskormányozik-papagáj módjára.Mondjuk a stilusa semmit se változott azóta.Szégyen, ez IS!
dodóka
Szigyártó beszél az alkalmatlanságról ? Röhögnöm kellene , de inkább sírni tudnék. Egy ilyen majom hogy lehet egy ország külügyminisztere ?
bencemacska
@dodóka: ma, 11:30
Úgy hogy a gazdaállatának csak az ilyen hülyék felelnek meg!!!
Mi lenne, ha okosabb lenne???
F_Viktor
@bencemacska: Írod:
"Mi lenne, ha okosabb lenne???"

Menne a levesbe, mint simicska.
De ez a pétört, a pénztáros lölöt, a rezsi szilárdot, a ... nem fenyegeti.
maszk
Az antiszemitizmus nem csak zsidóellenességet jelenet, tarajos!

"Szijjártó szerint mindenki ellenség, aki nem a kormány pártján áll"

E szerint a magyar választók több mint háromnegyede ballibsi sosorsbérenc - és ellenség.
Ezt a felfogást, megbélyegzést pedig, igenis, orbán gerjesztette - és a talpnyalói segítségével - terjesztette el egy egész országban.
Milyen kormányfő az, akinek a saját népe az ellensége?
De igazából a saját szavazóit is lenézi, és csak használja őket - ahogy mindenkit - a saját céljai elérésére.

orbán nem tisztel SENKIT ÉS SEMMIT !!!
Ezért külön pofátlanság, hogy ő meg tiszteletet vár... még ha csak elvárna, de nem, ez az "Az", MEGKÖVETELI magának a tiszteletet.
Aztán meg csodálkozik, meg felháborodik, ha nem kapja meg.

"Aki lábujjhegyre áll, nem áll szilárdan; aki (túlságosan) nagyot lép, nem halad előre; aki magát mutogatja, nem ragyog; aki bizonygatja kiválóságát, nem tartják kiválónak; aki előre dicsekszik, nem szerez érdemeket; aki megköveteli magának a tiszteletet, nem lesz elismert vezető." /Lao-ce/
evacica
@kereső: De az még nagyobb hogy ez az ember képviseli a magyar külpolitikát!Olyan mint az elefánt a porcelán üzletben!
1bitang
Petike arra a legjobb, ami a nevéből (is) következik: (vezetö)szíjjra! Szeretném megérni, látni.
kereső
@evacica: Szégyen,hogy ez a bunkó képviseli ,nem a magyar külpolitikát, hanem Magyarországot. Ezt jelenti orbán szájából a "szenvedélyesen szeretjük Magyarországot!" -választási jelszavuk.Megalázó,és szégyen.
libellle
Mondja mind ezt egy senki és egy semmi.
Borsodi
Nem helyesen fogalmazott rasszista,idegengyűlölő Magyarország cigány minisztere számára mi magyar emberek is,akik nem fideszesek idegennek számítunk!
www.youtube.com/watch?v=IGMBCpk5NmA
JAJMÁR
"Mindenki màshogyan menekūl. Nėha könyvekbe menekūlūnk, nėha az àlmainkba"
peterkelemen
@durbincs: TE IDE MÁR KEVÉS VAGY! MÁR CSAK ÖNMAGADAT ÉGETED! :d ORBÁN-APÁDNAK TAKARODÓT FÚJUNK EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!
kukac50
Fáj Nekik ha igazat hallanak! Már úgy hozzászoktak a hazugságokhoz,hogy az már undorító!
quadrocopter
Az ENSZ emberijogi főbiztosa: "Szíjjártó alkalmatlan a pozíciójára!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.