Karácsony Gergely, Zugló polgármestereként is bizonyította, hogy nem állna a Soros-terv útjába – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden újságíróknak.

Mint kifejtette:

Karácsony Gergely nemcsak a kerítést bontaná le, hanem az általa vezetett zuglói önkormányzatnál olyan migránsbarát javaslatok születnek, illetve olyan rendezvényeket tartanak, amelyek lényegében a Soros-tervhez tartoznak.

Hozzátette:

Karácsony Gergely volt az, aki 2015-ben a migránsválság kezdetekor, elsőként ingatlanokat ajánlott fel a bevándorlókat segítő szervezeteknek, és felszólította az önkormányzatokat, hogy újítsák fel, nyissák meg a laktanyákat és helyezzék el ott a migránsokat.

Próbálkozott olyan javaslattal is, amelynek alapján a migránsok lakást kaptak volna Zuglóban – mondta.

Kitért arra is, hogy kedden kezdődik Zuglóban egy olyan több hónapos migránsbarát rendezvénysorozat, amelyet az a Menedék Egyesület szervez, ahol korábban Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje is dolgozott.

Az egyesület vezetője pedig azt mondta, hogy a migránsok jobbak, mint a magyarok

- idézte fel Buda Gyula.

A kormánypárti politikus megjegyezte:

teljesen egyértelmű, Karácsony Gergely tanácsadó testületei tele vannak Soros embereivel, ő maga is Soros embere és együtt akarják lebontani a kerítést, együtt akarják végrehajtani a kvótát, megvalósítani a Soros tervet.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A csúti kancigáy meg bizonyította, hogy pályafutása alatt minden volt már, csak fürdőskurva nem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
A csúti kancigáy meg bizonyította, hogy pályafutása alatt minden volt már, csak fürdőskurva nem.
Kookas
@Eladott Ország: és akasztott ember!!!
CsipkeRózsa
Karácsony Gergely azt bizonyította, hogy Zugló polgármestereként senkit nem hagy éhenhalni.

A sorosozás már igazán unalmas a Fidesz részéről.
desiro
Úgy tűnik a hét hülyéje a budai f@szkalap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.