Feltűnően aktívak, olykor milliárdos befektetésekbe fognak azok a kormányhoz köthető vállalkozók, akik az idestova egy éve lezárt letelepedési kötvénnyel üzleteltek. Egy hongkongi toronyház ugyanazon szobájába jegyezték be Habony Árpádnak, Csiszár Gergőnek, az Elios igazgatójának és a nem kevésbé botrányos letelepedésikötvény-program kínai szálában érdekelt Boros Attilának a helyi cégeit, ráadásul távoli ügyeiket ugyanaz a titkár intézi – írja a HVG. Habony 2015-ben szállt be az Asia Frontier nevű vállalkozásba, Boros és Csiszár pedig tavaly ősszel jegyeztetett be közös vállalkozást az 1702-es szobába, majd néhány nappal később megalakult a cég magyarországi leányvállalata is. Rejtély, mire készülnek együtt, Boros mindenesetre számtalan magyarországi vállalkozásban érdekelt, jellemzően olyanokban, amelyek kapcsolódnak a kínaiakhoz. Szintén ebbe a szobába jegyeztek be például egy olyan céget, amely a korábban Tiborcz István üzlettársának, Paár Attilának tulajdonában levő Garay...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@quadrocopter: .Árulják a hazát.,és mellesleg tejelnek,hogy kinek?De,hogy T.István nagykorú magyar állampolgár neve mindenhol felbukkan,ahol mocsok van,az azért feletébb érdekes.
quadrocopter
Ergo, ezek tejelnek Rofán-Tetűnek és bandájának!
kereső
@quadrocopter: .Árulják a hazát.,és mellesleg tejelnek,hogy kinek?De,hogy T.István nagykorú magyar állampolgár neve mindenhol felbukkan,ahol mocsok van,az azért feletébb érdekes.
Györe-Juhasz Eva
À dehogy, tisztàbbak mint a ma szūletett bàràny.
quadrocopter
@kereső: A Nemzethy Rühes Hazaáruló Csöcselék!
tudode
Aki átlátja hogy ki MIT HOZ, KI MIT VISZ a közösből/be az Nóbel-díjat érdemel, pedig
.
indavideo.hu/video/Kossuth_teriek_es_a_FIDESZ_-_2006_oktober_6_Kossuth_ter
.
Az más, hogy ÖVÉK AZ ORSZÁG, maguknak építik, de ... szemen köphetnék magukat!
.
Magától NEM KÉRI SZÁMON ezt a rusnya nyolc évet! Az emútnyocév az BABAZSÚR VOLT ehhez a HIDEGHÁBORÚS bizonytalansághoz szinte minden szinten.
.
EZÉRT KÁR VOLT FELGYÚJTANI A BELVÁROST!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.