A kormányfő szoros felügyelete alatt lévő fejlesztési minisztérium hatékonyan segítette a miniszterelnök vejének érdekeltségét.

„Nem foglalkozok üzleti ügyekkel” – így reagált egy hónapja Orbán Viktor kormányfő arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) súlyos, államilag szervezett csalásra bukkant a veje, Tiborcz István korábbi cége, az Elios közbeszerzéseinél. Csakhogy több jel is utal arra, hogy a kormányfő igenis foglalkozott olyan üzleti ügyekkel, amelyek között jó eséllyel ott szerepeltek az Elios-beruházások.

Orbán Viktort közvetlenül elérte az Elios-botrány?

Az eddig nyilvánosságra került OLAF-iratokból kiderül ugyanis: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetve korábban a tárca által felügyelt ügynökség volt az irányító hatósága azoknak a pályázatoknak, amelyeken sokat nyert az Elios. Ennek azért nagy a jelentősége, mert Eleni Kounalakis – aki 2010 és 2013 között volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete –, azt állította a könyvében, hogy a kormányfő hetente találkozott a fejlesztési miniszterrel, és ezeken a találkozókon Orbán valamint Németh Lászlóné végigvette az éppen folyamatban lévő tendereket. „Átnézték a középítkezési projektek listáját, és eldöntötték, melyikeknek legyen prioritása és melyik pályázatok nyerjenek” – írta Kounalakis.

Amikor erről később – még 2015-ben – megkérdezték Orbánt, azt nyilatkozta: „Ez ma is így van, a folyamatnak ez a törvényes rendje, csak a miniszter személye változott. A különböző irányító hatóságok megteszik javaslataikat, és évek óta a kormány fejlesztési kabinetje hozza meg a döntéseket, amelyeket jóváhagyásért bevisznek a kormány elé.”

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
B@ssza meg ez a disztorpe: megis, mi a f@sszal foglalkozik egyaltalan? Nem foglalkozik nougyekkel, nem foglalkozik uzlettel, a fontos esemenyekrol , dontesekrol mindig elszokik Azerbajdzsanba, Iranba, barhova, csak ne kelljen szembeneznie a magyarokkal, a kerdesekre nem valaszol, csak boldog karacsonyt kivan, es a csaladi kasszat sem gyarapitja megfeleloen - a vagyonnyilatkozata szerint, - vagyis a szukebb csaladja utan se nez, - akkor mi a f@szt csinal ez a goreny egyaltalan az adofizetok penzen???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
B@ssza meg ez a disztorpe: megis, mi a f@sszal foglalkozik egyaltalan? Nem foglalkozik nougyekkel, nem foglalkozik uzlettel, a fontos esemenyekrol , dontesekrol mindig elszokik Azerbajdzsanba, Iranba, barhova, csak ne kelljen szembeneznie a magyarokkal, a kerdesekre nem valaszol, csak boldog karacsonyt kivan, es a csaladi kasszat sem gyarapitja megfeleloen - a vagyonnyilatkozata szerint, - vagyis a szukebb csaladja utan se nez, - akkor mi a f@szt csinal ez a goreny egyaltalan az adofizetok penzen???
szaboria1
Ugye ugye hogy van köze a családi bizniszhez.
szaboria1
@karma1: Használja azt a közmondást "hallgatni arany". Mert ha beszélne el is szólná magát.
szaboria1
Mint kiderült 2015-ben épp arról nyilatkozott a kormánynak minden beruházásról tudnia kell.
karma1
@szaboria1: orban engedelye nelkul meg a fu sem no Magyarorszagon, ergo: MINDENERT o a felelos, (sokszor egyszemelyben,... pl. Paks2)
bakegya
tTT ÉVTIZEDEK ÓTA ORBÁN DÖNT A PARLAMENTI FITYIss csicskái pedig a legutolsó állami alkalmazottig végrehajtanak,Az apja a főideológusa,a csányi a pöcsétfaragója az összes törvényes és törvénytelen bűnözővel együtt akik a korrupt dolgait intézikAki útban van azt kinyíratja.Csakkk csndben ,csakkk halkan ,hogy senki meg ne hallja-Berluszkóni rosszabbik változata-és ezt be is bizonyította"HAJRÁ MAGYAROK".A folytatjuk erre irányult-orbán le se szarja a magyar NÉPET
"BOLDOG KARÁCSONYT!!!"
papa.49
@karma1: Gondolod, a Sukoró miért volt olyan fontos neki, az ő utasítására ül jelenleg is két EMBER, akik voltak olyan bátrak hogy nem hazudtak a Gyurcsányra !!!
papa.49
@karma1: A szörcsögő vénszar neki csorgatja a hasznot a kaszinókból, mert az is csak egy csicska stróman !!!
kissé felnőttem
nem foglalkozok üzleti ügyekkel: MAJD MOSTANTÓL kénytelen leszel, nem az első se nem az utólsó miniszterelnök lészen európában akit kivizsgálnak és az utat egyengetik szibériáig is ha kell. fagyosabb ott a légkör gorombábbak az őrők
magyarbakancs
"Orbán Viktort közvetlenül elérte az Elios-botrány?"
Nem elérte nyakik benne van.
quadrocopter
Ezeken a tényeken nincs mit magyarázni és a beismerésen sincs!
Bukta, Genyó, Nagy Szép Méretes Bukta, BAZMEG-ye mert "Nem tűröm a korrupciót!" - Patkány!
nezelodo
Miért, volt valakinek kétsége, akinek szeme és füle volt, hogy egy családi maffiaszervezet kiépítése történt? Senkinek nem volt rálátása, ki az a rejtélyes N.Lászlóné, és már korábban milyen függőségi viszonyban volt a keresztapával? Mi az, hogy elérte a botrány? Ő volt a mozgatója, a rettegő gépezete meg szolgamód, a saját zsebüket is tömve, végrehajtotta az utasításokat. Az mindegy hova lett a bólogató N.-né, nincs jelentősége, van másik.
Demokráciában ezeket már régen elsöpörte volna a tisztességes törvényalkalmazás, és a polgárok felháborodása. Tündérország az más, itt a bosszú kormányoz a 2002-es alattvalói hűtlenség miatt, és birkamód eltűrik az ország kifosztását.
Qqberci
Már postára adták a selyemzsinórt :-)))...
Csizmás Kond
" „Átnézték a középítkezési projektek listáját, és eldöntötték, melyikeknek legyen prioritása és melyik pályázatok nyerjenek” – írta Kounalakis."
...vagyis kémkedett a félgörög...
quadrocopter
@Csizmás Kond: Idióta!
Csupán a Magyar Közlönyben megjelenő adatok és a nyilvános tenderek adatai kellettek hozzá!
A Genyó beismerése sem utolsó a közös "konzultációkról"!
Sikeresen butulsz, csicska!
nezelodo
@Csizmás Kond: Vajon a Putyin, a nagy "egyenrangú barát", amikor a Kádár alatt Székesfehérváron szolgált KGB tisztként, nem jutott információhoz (kémkedett), és nem mutogatja-e jó időben, jó alkalmakkor, zsarolható paprikajancsiknak a jelentéseket?
Hellcat
@Csizmás Kond: Megfogtad a cikk lényegét megint :D :D :D
Apatszerek
Akkor, hogyan is tovább, ha az ellenzék győzelmi zászlaját, már a magasban tartja. Megkezdődik
...a pártok hatalomhoz minél nagyobb hozzájutása, ami a pártok közt fog lezajlani, civakodás a hatalom birtoklásáért, helyek elosztásáért. De mi lesz az ország gazdasági helyzetével, annak továbbvitelével, talán a kölcsönök felvétele kerül első helyre,Államadósság növelése amiben nagy gyakorlatuk van, aminek lényege, hogy a kormány veszi fel a hitelt, és az emberek fizetik vissza... na meg a kedvezmények megvonásában, megszorítások töm kelegében.Otthon teremtés támogatásának megszüntetésében ... Általános iskolák megszüntetésében, kistelepülés postahivatal bezárásában megszüntetésében, Kisvasutak megszüntetésében, helyi Volán járatok megszüntetése kistelepüléseken. .Magukra hagyták a vidéki embereket. Így tudják az ország vezetését is biztosítani. Ezen is el kellene gondolkozni minden családban, hogyan is tovább...???
Yoda69
orban!
A szar mar a pofadig er. Kezdheted lefetyelni.
MEG VAN 38 NAPOD !
dr. prédikátor
@Yoda69: Már nyalja is befelé!! Az itt bégető fityfasz birkák még segítenek is neki!!!Cigus!!! Már kész a köteled!!!
Hellcat
Volt ennek a gecinek valami kijelentése amit nem találok sehol érdekes módon, hogy majd szóljunk neki, ha rokonai nyernek közbeszerzéseken...és mérget mernék rá venni, hogy mikor ezt beleböfögte a kamerába már rég ő döntögette el, hogy hol mit nyerjen a veje...
tudode
Vajon MEDDIG védi meg a VÉDHETETLENT a közjogi méltósági c í m e annak "tükrében", hogy a KÖZJÓ SZOLGÁLATÁT magasról leizéli!
.
Addig járkál a korsó a KÚTRA, míg el nem törik, már az ÁTKOSTÓL NAPJAINKIG génhibásan!!
.
Nem hiába fogalmazódtak meg a K Ö Z M O N D Á S O K:
-- Ebül szerzett jószág EBÜL VÉSZ EL, ez illik a HAT-ALMÁRA "is"!
-- Aki másnak vermet ás MAGA ESIK BELE! (De a vermébe ZUHAN AZ ORSZÁG "is")
.
Annyi van a rovásán, MINT ÉGEN A CSILLAG!
.
Iacta est!
Ámen!
bencemacska
Nem ismerem a magyar vidék helyzetét. Nem tudom, mit fognak lépni.
D E :
A frissen kinevezett cseh miniszterelnök büntetett előéletű, jelenleg is büntetőeljárás alatt!
Berlusconi büntetés alatt, nem lehet ME, de ő a választások előtt a legnépszerűbb olasz politikus.
Jaroslaw Kaczynski, a "szürke eminenciás" monda meg ki mi legyen lengyelországban!
Hol is dolgozik Schröder?!
Ki egyengette az EU-ból Paks II-t?!
SZEMÉT AZ EGÉSZ VILÁG!!!
Kik OV legjobb barátai? Tényleg meghalt Ghaith Pharaon ?!
El tud ám nagyon tűnni OV is "fél-Ázsiában"!!!
Eladott Ország
@bencemacska:24.hu/kulfold/2018/02/27/elszabadulhat-a-pokol-szlovakiaban/
És elszabadulhat a pokol Szlovákiában Egyre inkább úgy tűnik, Robert Fico is távoli érintettje lehet a múlt heti kettős gyilkosságnak, egykor aktmodellként dolgozó, rejtélyes asszisztense ugyanis kapcsolatba hozható az olasz szervezett bűnözéssel üzletelő szlovák körökkel.
Fradigege
Ezt mindenki tudta és tudja. A javaslatok csak kommunikáció, mert parancsolta és utasította az alattvalóit. +Az Elios csak a jéghegy csúcsa, és az OLAF csak az eu-s lóvékkal foglalkozik. Mi van a mi adó forintjainkkal? Azokat is ugyan így nyúlták le. Brutális lóvén ülnek mind a mai napig. mészároslőrinc neve alatt kuporgatja a lopott pénzt. Javaslom valamelyik Állatkertünknek ajánljuk fel és dobjuk a nagymacskák közé etetéskor.
advocat
Jó ez így. Kétmillióm agymosottnak megfelel. Hol a hiányzó 6 milliónyi választó?
advocat
Miniszterelnököm! Ez az ügy a KORMÁNYÁT is érinti. Nem az zavarja? Annyira nem lehet buta, hogy kever alapvető ismereteket, melyet egy háziasszony is követni tud, közgáz végezettség nélkül is.
Hellcat
@bencemacska: Szép találat köszönöm :)
bencemacska
@Fradigege: ma, 11:55
De legalább két napos böjt után!!!
maszk
orbán nem tiszteli:

1. Istent
2. Embert
3. Természetet
4. Törvényt (a saját maga által meghozottakat sem)
5. Magántulajdont
...
666. Igazából semmit és senkit nem tisztel ez az "Az"

(Miért írom: "Az"? Szerinted ki a bohóc a cöf-ös bohócos plakátokon? Igen, orbán buktor, a gonosz bohóc!
www.mozi-dvd.hu/kepek/az-2017/az-2017-kep-1-1671.jpg )
kokopelli
@Hellcat: A Budai "Antikbútor" Gyula elmagyarázta!Igaz,hogy nem
antik bútorról volt szó,de volt keze-lába!...mármint a Gyuszinak!
Csizmás Kond
@Hellcat: ..sajnálom hogy alád szóltam...
Csizmás Kond
@nezelodo: A kém kémkedni volt küldve de ez a korcs görög szorgalomból tette...
Csizmás Kond
...és ez az összefogás...egymást túllicitáljátok a benyalásban a ganék pártolásában...
Sámannus
Én a lopós traktor óta tudom, hogy nagyon le fognak bukni.Aki nem akar bűnhődni, az szépen csomagol és elhúz Moszkvába, vagy az arabokhoz. Kiderül majd, kinek a csicskái voltak. A következményeket viselni kell.
Eladott Ország
Halkan megjegyezzük, hogy nem ártana majd utánanézni annak sem, hogy vajon mit takar a bűnpártolás fogalma. A Legfőbb Ügyészség végül nagy nehezen, 2015-16-ban már vizsgálta az Orbán Viktor veje, Tiborcz István által hol tulajdonolt, hol vezetett cég ügyeit, ám bűncselekmény hiányában gyorsan le is zárta a nyomozást. Az sem titok, hogy az ügyészség elszánt módon kenegeti el a fideszes elit ügyeit, miközben ezzel szemben a sajtó rendszeresen megszellőzteti azokat, és most az OLAF is részletekbe menő pontossággal feltárta és elemezte az Elios-féle csalássorozatot. Fel is merült bennünk nyomban a kérdés, hogy volt e valaha olyan, hogy egy éppen aktuális gazdasági bűncselekményt a magyar ügyészség tisztességesen fel- vagy kiderített? Gondolunk itt egyebek között az olajügyekre, a Kunos-ügyre, a Tocsik-ügyre, a Kaya Ibrahim, illetve Josip Tot-féle Fidesz-közeli cégek eltüntetésére, vagy Polt lánya élettársának kimenekítésére a Quaestor nyomozásból, de sorolhatnánk többet is, kormánytól és elkövetőktől függetlenül. Sajnos az a sanda gyanúnk, hogy soha sem volt.
Apatszerek
Hiába az emberi sötétség határtalan, Értelem nincs, érzelem alpári hangon, képzelet sincs a jövőről.
nezelodo
@Csizmás Kond: Bizony vannak korcsok akik szorgalomból figyelik mások internetes ténykedését, hatalmi helyzetből legjobb esetben megfenyegetik, nyíltan hivatkoznak az értesítendő fideszes barátaikra, akivel majd elintéztetik, rájuk nem vonatkozik az üzleti és magántartozás megfizetése, nyíltan fenyegetőznek, "jelents fel ha mersz" szöveggel. Na ennyit a korcsokról, semmiben nem különböznek egy elmebeteg kocsmatöltelék kazalgyújtogatótól a falu legutolsói közül.
kokopelli
@szaboria1:... "hallgatni Arany,esze Tompa...? ;-)
bence
Naná , hogy elérte ! A pereputtyán belül van ! Remélem beletörik a nyaka ?!
Desischado
Nem elérte, nyakig sáros benne. Bízom abban, hogy jön még kutyára dér!
Borsodi
@karma1: Meggazdagodott! Az egész pereputty milliárdos kell,hogy legyen.Sosem elég egyre több kell neki.
www.youtube.com/watch?v=Yf0XI83MDe8
Yoda69
@Hellcat: De azt is mondta ne azt nezzuk amit mond, hanem amit csinal.
Tehat azt mondta ha egy csaladtagjat is allami beszerzesben kapjak akkor o lemond, de hat nem mond le. Ez az a kettos beszed es hazugsaggyar ami a kezdetek ota jellemzi ot es a fideSSt
kukac50
Becsületes miniszterek államtitkárok már maguk zavarnák el Orbánt a sok lopás segítése miatt!
Becsületesség a Fideszbe ismeretlen fogalom!
Eladott Ország
@kukac50: A NER-ben kollektív lopás van, senkit nem hagynak az út szélén.
Yoda69
@kukac50: Nem tehetik mert reszesei a maffianak. Kezet kezet mos elv van, amig ok vannak hatalmon. Viszont ha buknak az egesz galeri megy a sittre.
Eladott Ország
Csak a csúti főzsiványt kell kiemelni és elindulhat a dominóeffektus.
relleporp
@Szeparepa2: A vője már előkészítette a "lámpavasakat".
quadrocopter
Ez a féreg akkor is hazudik, ha nem lenne muszáj!
bakegya
Ez a rétinéger a 220-at se érdemli meg,úgy lecsapatta Magyarországot!
advocat
És... Azért nyerni fognak, mert van 2 millió agymosott.
advocat
Bocsánat! Úgy utólag. Foglalkozok - ikes ige, tehát foglalkozom. Magyarul, nem migráncsul.
nusika
...nem csodálkoznék, ha azt a halálos autóbalesetet is a sötét utca okozta volna!!! Elios - baleset!
quadrocopter
Ezt az orbáni röfögést kéretik szó szerint belefoglalni a vádiratába!
Eladott Ország
"Az "elvtársak" szétlopták az országot, és még ma is lopják, "nemzethy konzervatív", vagy épp "liberális demokrata" álca alatt, attól függően hogy melyik használódott épp el jobban." (Bödőcs)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.