Szokatlan álcázási módszert talált, végül rajtavesztett.

Babakocsival ment lopni egy debreceni férfi
Fotó: police.hu

Február 27-én reggel egy férfi telefonált a rendőrségre, hogy tetten ért egy betörőt Debrecenben, a Határ úton lévő építkezésén. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az ismeretlen férfi fémhulladékokat, vörösréz-kötegeket, valamint egy steck lámpát is el akart vinni, azonban amikor a tulajdonos megzavarta, akkor hátrahagyta az összegyűjtött tárgyakat és elmenekült a helyszínről.

A bejelentő pontos személyleírást adott az ismeretlenről, így a rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, K. Rajmundot.

A nyomozók a 26 éves férfit otthonában aznap este elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A debreceni lakos beismerő vallomást tett és elmondta, hogy egy babakocsival azért indult el otthonról, hogy ha útközben tud valamit lopni, akkor azzal könnyebb legyen elszállítani.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

(police.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@POM-POM: Kérdezd quadrocoptert...ő majd megmagyarázza neked hogy nem cigány volt!!
wpym
Amíg nincs bodza valamiből valakinek a kárára meg kell (de minek???) élni...
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Noha a fémgyűjtés eléggé jellegzetes, de lehet, hogy vas -és rézhiánya van és Orbán törzséből való árja!
A Gecin sem látszik, hogy füstös lenne, de pontosan úgy viselkedik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.