Egy keszthelyi gimnázium biológia-szakkörében, előfordult, hogy kiscsibéket élve daraboltak a diákok.

Botrány: élő állatokat boncoltak keszthelyi gimnazisták egy szakkörben

A HVG írta meg, hogy egy birtokába jutott videófelvételen diákok élve boncolnak állatokat. A lap azt állítja, a keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia-szakkörében évek óta végezték a kegyetlen műveleteket. A foglalkozásokra a hatosztályos gimnázium 13-18 éves tanulói jártak. 

A lap informátora – aki nevét nem vállalja, de akár tanúskodni is hajlandó – elmondta, a keszthelyi gimnazisták a legkülönfélébb állatokat boncolták fel az évek során:

nyulat, skorpiót, gőtét és papagájt, tengerimalacot vagy egy vaddisznó fejét. Állítólag előfordult, hogy a tanár „egy élő denevért hozott be” nekik, ennek a későbbi sorsa nem derült ki. Korábban egy szintén még életben lévő albínó karmosbékába azért vezettek áramot, hogy így vizsgálják a reflexeit.

A HVG birtokába jutott egy olyan videófelvétel, amelyen egy egyértelműen életben lévő kiscsibét boncolnak a diákok. 

A felvételből az érződik, hogy miközben a diákok végrehajtják a szakköri feladatot, közben többször kifejezik, hogy sajnálják az állatot. Ezt mutatja, hogy valóban morbid módon, miközben boncolják vagy az ereit piszkálják, többször megsimogatják az állat fejét

- írja a lap.

Egy, a HVG-nek nyilatkozó anyuka szerint tervben volt, hogy egy tengerimalacot is feltrancsíroznak, de a ez az utolsó pillanatban – miután írásban panaszt tett – meghiúsult.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Ezek a tanerők máshol élhetnék ki a hajlamaikat. Esetleg ha őket boncolnák!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Azt is megtanítja a tanár, hogy az élő állat ugyanúgy érez fájdalmat, félelmet?
Az egészségügy nem áll úgy, hogy a tulajdonképpen állatkínzásnak minősülő állatkísérletek igazolva lennének. Állatok milliói halnak kínhalált teljesen értelmetlenül.
Pláne, ilyen barbár, amatőr "tanárok" miatt. :(
Cicamama55
Valamikor, én is elvégeztem ezeket a kísérleteket...Soha nem felejtem el, hogy a békák boncolásakor egy nagy dunctos üvegből kellettt mindenkinek a saját békáját kivenni a boncoláshoz, s aki elnyikkantotta magát, kapott egy nagy egyest bioszból...Akkor borzasztóan undorodtam tőle, de szó nélkül kivettem, s érdekes, azóta bármikor meg merem fogni...Elaltattuk-kábítottuk, s utána boncoltuk. A nyuszik nyúzva kerültek elénk...
advocat
Ezek a tanerők máshol élhetnék ki a hajlamaikat. Esetleg ha őket boncolnák!
peterkelemen
Egyértelműen állatkínzás történt. Már feljelentették őket. A tanárt kellene feloboncolni elevenen.
quadrocopter
Elképesztő undormány! A tanárt úgy ki****nám onnét, hogy kifelé is kilincs mellé nyulna!
CsipkeRózsa
Hogyan tudták ezt megtenni!? Kegyetlen embereket akarunk nevelni?
human
Kizártnak tartom, hogy bármilyen érv lenne az élőboncolás mellett. Szerintem a tanár egy perverz állat, aki élvezte, ahogy a diákok sajnálkozva boncolták az állatokat. Ki kell baszni a picsába és soha többet iskolába be nem engedni. Bárhova is kerüljön remélem élőlénnyel nem fog foglalkozni.
csipetke
Ez számomra hihetetlen,hogy a XXI. században emberek erre kényszerítenek diákokat.Ez annyira elmebeteg szadista dolog,hogy szavakat se találok rá.Nagyon remélem hogy baromira megbüntetik,bárki találta is ezt ki.
darvinkettő
@csipetke: Amikor én voltam hetedikes,élő békát kellett boncolnunk.Mivel az első 3 percben elhánytam magam,kizavartak az óráról és heteken át szívatott a biosz tanár,a többiek meg rajtam röhögtek.Mindenki másnak természetes volt a dolog,éveken át,más évfolyamoknak is.
csipetke
@darvinkettő: Szerencsére nekem sem az általánosban,sem a középsuliban nem kellett ilyesmivel foglalkoznom..Szerintem erre nem kötelezhetnek senkit.És ha a diák ellenszegül,mit tesz a tanár?Szívatja a tanár,mint Téged,vagy esetleg még buktathat is?Felháborító..
wagabund
..."diákok élve boncolnak állatokat... a keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia-szakkörében évek óta végezték a kegyetlen műveleteket."...

évek óta? bravó. az igazgató is szarjon sünt. az állatvédők is.
maszk
Én nem boncoltam fel senkit - sem élve, sem holtan
És mégis normális vagyok.
Miért is kell élve boncolni ahhoz, hogy normális legyen valaki?

orbán beteg világának beteg végrehajtói gondolják úgy, hogy élve boncolóként jobb emberek lesznek.
maszk
Úristen, belenéztem a szemébe ennek a szegény tengeri malacnak, és én szégyellem magam!
Ezek a gecik meg azt tanítják a gyerekeinknek, hogy vágják darabokra élve ezt a szerencsétlen csak szeretetre vágyó, az emberben bízó kis testet - következmények nélkül.
Az ember lelkét próbálják meg kiölni az emberből ezek a GECIK !
human
@darvinkettő: Hallottam én is békák élve boncolásáról. Már azzal sem értettem egyet. Látványosnak látványos, de mivel hasznosabb, mint egy elkábított vagy elölt állat boncolása? Semmivel.
iluminati
Ez jellemző az emberek meg a kórház folyosóján haldoklanak...meddig lehet ezt tűrni...
A következő órákon már majd embert fejeznek abszúrd...s röhög a kis csuti és az oktatással minden renbe van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.