Segítünk Lázár Jánosnak, hogy mit is vállalt az Elios Hódmezővásárhelyen. Az Elios hódmezővásárhelyi szerződéseiben feltűnő módon váltakoznak a nagyon nagy és a nagyon kicsi számok: előbbiek azok, amelyeket a cég kap a közvilágítás megújításáért, utóbbiak pedig azok, amennyit ezért elvár a szerződő város. Feltűnően alacsony volt például a kötbér – ezt a mostani Kormányinfón is megjegyezte az egyik kérdező, Lázár János pedig csak annyit válaszolt: ezt nem kifogásolta az OLAF. A szerződés szerint, ha az Elios nem teljesíti az abban foglaltakat, 10 millió forintot kell megfizetnie. Ez a nettó 577 millió forintos megbízási díjhoz képest elég elenyészőnek tűnik, akárcsak egy esetleges késés idejére felszámolandó napi százezer forint. (Összehasonlításképp: a hármas metró szerelvényeinek felújítását 220 millió euróért, nagyjából 68 milliárd forintért vállalta a Metrovagonmas, ehhez képest a csak az első néhány szerelvény tavaly nyári leállásáért 2,5 milliárd forint kötbért...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
És Jánosunk is jogvégzett. Csak már elfelejtett mindent.
RonaGyuri
@quadrocopter: legalább is táskahordozásból szakvizsgázott!! =))
RonaGyuri
@quadrocopter: azt nem hallottam, de azt vásárhelyiektől tudom, hogy az egyetem helyett Rapcsányi samesza volt! ))
quadrocopter
@RonaGyuri: Rapcsányinak hordozta a kuglófot "ipari tanuló" korában, amolyan szendvics bevásárló volt anno.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.