A 20. század egyik főbenjáró bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára és a térség országgyűlési képviselője pénteken Simonpusztán.

A Simonpusztai Lovaspark fedett lovaglócsarnokának sajtótájékoztatóval egybekötött átadóján az államtitkár közölte: bíznak abban, hogy az új létesítmény segíti majd a szülőket a magyar hagyományok átadásában.

Az államtitkár megmondta: a 20. század fő bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert

Farsangi felvonulás az erdélyi Ürmös határában 2018. január 3-án. MTI Fotó: Kátai Edit

Hozzátette: a Simonpusztai Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület nem titkolt célja, hogy a gyerekek már az általános iskolában szervezett keretek között ismerkedhessenek meg a természettel és a lovas világgal.

A térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy az egyesület fontos jótékonysági célokat is kitűzött maga elé,például azt, hogy a hátrányos helyzetű, nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeknek is lehetőséget biztosít a lovaglás elsajátítására.

Aradszki András kitért arra, hogy a simonpusztai egyesülethez hasonló civil szerveződésekre van szükség, mert ők a magyar nemzet érdekében tevékenykednek. Hozzátette, hogy a kormány ezután is támogatni fogja azokat a civil szervezeteket, amelyek az értékek megőrzésére és a hagyományok ápolására vállalkoznak.

Korein László, a Simonpusztai Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, hogy a tavaly alakult szervezet célul tűzte ki az iskolai lovas oktatás elősegítését és az esélyegyenlőség megteremtését.

Az egyesület elnöke szólt arról is, hogy a Magyar Lovas Egyesülettel és a szakminisztériumokkal együttműködve olyan képzési rendszert szeretnének kidolgozni, amely az egyes korosztályok képességeihez, az iskolai testnevelésórák időkeretéhez és a délutáni foglalkozásokhoz egyaránt igazodik.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Az ilyen fajta pénzköltés most a legfontosabb cél? Melyik ""mészáros"" vásárolt be mostanság a lósportba és kapcsolódó turizmusba?
Mert biztos, hogy innen fúj a szél.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
A törvények a ló adó fizetése és minden ami a lótartáshoz kell azt emelték fel nagyon!
Aki lovas kocsival járt a faluba városba egy héten egyszer kétszer vásárolni az ma már nem tudja kifizetni a ló után a fizetnivalót.
Ma már csak a gazdagok tudnak lovat tartani. Földeket elvették nincs hol takarmányt előállítani télire nyáron legeltetni. Ez is egy elnyomás a vidéki emberek ellen!
Épp úgy mint a tanyáért fizetett adó! A polgármesteri hivatal semmit nem nyújt a tanyasiaknak de pénzt az beszedi a semmiért.
namihami
@papa.49: És a ló hugyozza a termálvizet.
namihami
@nezelodo: És vegyél fel még egy embert, aki a seprűvel és lapáttal megy a ló után.
Rögvest emelkedett a foglalkoztatottság is.
Zeta
Mennyi is egy ló éves fenntartási költsége? A legfőbb bűn , minden szarral foglalkozni, a meglévő problémák helyett!
nezelodo
@namihami: Na arra nem gondolsz, hogy Áder sikereket mutathat fel a természetvédelemben is, hiszen ahol lószar van, ott veréb is lesz!
papa.49
@namihami: Ennek a szép szál gyökérnek biztosan )))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.