Zsigó Róbert államtitkár úgy egy éve büszkén jelentette be, hogy a kormány állatvédelmi feladatokra teljes 40 millió forintot különített el. Nagyjából ugyanekkor derült ki, hogy Orbán Viktor dolgozószobáját 4 milliárd (igen, milliárd) forintból alakítják majd ki. Csak a lakossági tájékoztatást helyezzük képbe: tavaly év végén 2,8 millió nyugdíjasnak küldtek ki Erzsébet-utalványokat. Maga a kiküldés került 1,12 milliárdba. Ez a 40 millió 28-szorosa. Az jól látszik, hogy mennyire fontos a kormánynak az állatvédelem ügye. Akár egy lakás árát is ráköltik, ha kell! Persze, az állatvédőknek van lehetősége arra, hogy pénzt szerezzenek – adományokból, az adó 1%-ából, vagy éppen pályázatokból. Köszönjük. Miközben egyébként állami feladatot látnak el, a lakosság adományaira vannak utalva. Mindezen nehéz meglepődni, ha megnézzük például az állatvédelmi törvény körüli mizériát, amiben nagy szerepet játszott, hogy a kormánynak e téren is derogált azokkal egyeztetni, akik „a terepen...

Forrás: greenfo.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Mocskos gecik! Orbánéknak a börtönben a helye annyi bűnt követtek és követnek most is el.
quadrocopter
Akasztófavirágok! A májusi cseresznye mellett jő, fognak mutatni a fán!
Nessy
pedig a birkák többet érdemelnének!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.