A hatóság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, a tanúk esetleges befolyásolásának veszélye.

Ismét őrizetbe vették Czeglédy Csabát
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Pénteken este ismét őrizetbe vették a korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett – hat milliárd forintot meghaladó – költségvetési csalással gyanúsított, és a tavaly nyár óta tartó előzetes letartóztatásból mentelmi joga miatt csütörtökön szabadult Czeglédy Csabát, aki független jelöltként indul az országgyűlési választáson Szombathely 1-es számú választókerületében.

A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a legfőbb ügyész kérésére péntek délután függesztette fel, és internetes hírportálok szerint már aznap este őrizetbe vették szombathelyi lakásán a NAV nyomozói.

Az őrizetbe vételre a nyilvánosságra került információk szerint egy szintén nagy vagyoni kárt okozó, üzletszerűen elkövetett gazdasági jellegű bűncselekmény miatt került sor.

Az őrizetbe vételt az ügy tárgyi súlyával, a szökés, elrejtőzés, a tanúk esetleges befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélyeivel indokolta a nyomozó hatóság.

Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rohács1926
Erre már tényleg nincsenek szavak.
8 és fél hónapig rohasztják előzetesben két okból;
• Ne tudja tovább amortizálni a romlott, korrupt hatalmat (perek megnyerésével, visszásságok felfedésével stb.)
• Hátha nincs elég kalcium a gerincében és bemószerol valakit, aki a hatalom útjában áll.
Az esetleges adócsalást 2-3 hónap alatt oda-vissza lenyomozhatták volna, és már bírósági szakaszban lehetne az ügy. De nem, itt másról van szó, itt „magasabb szempontok” érvényesülnek; a HATALOM VISSZAÉL a HATALMÁVAL,HOGY TÚÉLJE A SAJÁT MOCSKÁT.
Létezik még egy ilyen EU-s ország?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rohács1926
Erre már tényleg nincsenek szavak.
8 és fél hónapig rohasztják előzetesben két okból;
• Ne tudja tovább amortizálni a romlott, korrupt hatalmat (perek megnyerésével, visszásságok felfedésével stb.)
• Hátha nincs elég kalcium a gerincében és bemószerol valakit, aki a hatalom útjában áll.
Az esetleges adócsalást 2-3 hónap alatt oda-vissza lenyomozhatták volna, és már bírósági szakaszban lehetne az ügy. De nem, itt másról van szó, itt „magasabb szempontok” érvényesülnek; a HATALOM VISSZAÉL a HATALMÁVAL,HOGY TÚÉLJE A SAJÁT MOCSKÁT.
Létezik még egy ilyen EU-s ország?
RonaGyuri
@rohács1926: dehogy is nem tudják, a derék Budai elvtárs megmondta: mert Gyurcsány embere! =))
szaboria1
Ezért kell április 8-án elküldeni ezt a bagázst a nagy büdös francba. Mert érdekes, hogy Polt a Tiborcnak miért nem rendeli el a letartoztatását? Nála nagyobb a csalás gyanúja. Ja mert az az Orbán veje és embere.
Pálinkás Pál
Ennek az estnek a tükrében remélem ezek a rohadékok is éveket fognak ülni előzetesben tárgyalás nélkül!!!
adrenalink
"Na, ugye" /O.V./
Potty Péter tud gyorsan is intézkedni, ha akar...
Cicamama55
Ez minden, csak nem egy jogállam, ahol egy koholt váddal az igazság hangját el akarják némítani...Isten bizony, előttem, a volt jobboldali szavazó előtt, Gyurcsány Ferenc személye kezd egyre nagyobb tekintélyt kivívni...Milyen ország lett a hazánk?! Nagyon elkeserítő!
Qqberci
@Cicamama55: Nem kell ide koholt vád, csak Vityka leszól PottyPetinek, hogy "Csukd le!" és az ügy el van boronálva...
maszk
Nem lesz ennek jó vége - a fidesz számára!
Katalina62
Ez annyira várható volt! Főleg a riport után!
Katalina62
Csak azt nem értem, hogy Czeglédy erre nem számított, mert az nagyon meglepő lenne!
Köb Jani
Megérdemli sorsát, ügyvéd létére nagyon buta, ha politikusi pályára tör, nem kellet volna egyetlen párt kasszát sem pénzel turbózni, mint ügyvéd a jog nyitott kapuit lovagolta meg így lett ügyvéd politikusi cím várományosa. A munkát végző diákok, nyugdíjasok munkabérének összegének egy részét landoltatta a párt pénztárosához, ha nem ő személyesen az. A maradó összeg meg ment bankszámlára hisz tehette, spórolós személy, csak kétmillió feletti a havi jövedelme... bevallása alapján. Gyűjtötte, kapta a zsaroló anyagokat csak éppen nem tudta megnevezni, hogy ki ellen kívánta felhasználni. Nos ez az a szöveg, ha hazugság alapot kíván az ügyvéd magamutogatással valósnak feltüntetni HÍR TV - ben Olga nagyság műsorában... az egyenetlen beszédben. Olga nagyság elfelejtette kérdezni, hogy mi van a kifizetetlen munkabérekkel? Ügyvéd létére... nem ismerte a munka ellenértékének teljesítését.? Ez az a úgynevezett Ügyvédi nagyság, amit a pártok oly nagyra becsülnek, mindaddig amíg a párt pénztárába dől a lé, hisz a lé... határozza meg a tudatott...a bűnözőkkel összefogó.pártoknál..
Katalina62
@Köb Jani: 'Olga nagysád' nem felejtette el megkérdezni!
evacica
Piti, mocskos banda! Van mit takargatniuk! Csak azt tudnám, hogy a nemzet vejét miért nem csukatja le ilyen gyorsan Polt? Gerinctelen, jellemtelen senki!!!
bence
Ekkora szemétséget mint ez a Polt művel , ez már vérlázító ! Nagyon nagy bűn terhelheti a lelkét , hogy ilyen elvetemült aljasságra képes ! Na várjatok csak ! Ültök ti ennél sokkal többet ha felszínre kerülnek a mocskos dolgaitok ! Úgy jártok mint a Sorosozással , visszacsap a szar a pofátokba ! Bezzeg a tettestársa vejét szabadon hagyta ! Jön még kutyára dér !
babp1982
Azt remélem ezek most örök cellabérletett váltottak, ha nyer az ellenzék-:)))
terlasz
@Köb Jani: Jani, Te összevissza beszélsz!
Desischado
Szemét féreg polt, ez mindig is nyilvánvaló volt, de most kétséget kizáróan bebizonyította, hogy orbán embere! A vejkót miért nem csukják le?! 13 milliárdot lopott el, és akkor a többiről nem is szólva! Aljas, mocskos rezsim!
bakegya
Dicső miniszterelnökünk takarásában LOPÓS PITYU MÉRT NINCS MÉG LAKAT ALATT?-szabadon lóggatja már évek óta a csingi-lingijét a ZAVAROSBA A FITYISS -KDNP TETTESTÁRSAIVAL KÖZÖSBE-de ezek szabadon járhatnak kelhetnek!!!
Hari
@adrenalink: pontositsunk: ha az erre rendszeresített megfelelő madzagot rántják meg.
Hari
@maszk: az biztos, de Isten malmai lassan őrölnek, s ami még rosszabb: sok más ártalmatlant is bedarálnak.
verőce21
Az igazságszolgáltatás csupán néhány gyengeelméjű álma.
kukac50
Azok az emberek nincsenek veszélybe akiknek Czeglédi Csaba fizette minden hónapban a munkabérüket, 4500 munkás emberről beszélünk,ezeknek a családjuknak a megélhetését veszélybe sodorták! Hány alvállalkozónak szűnik meg a vállalkozása ?
Emberi életeket tesznek tönkre azért,hogy ne tudja választások előtt nyilvánosságra hozni a Fideszesek lopásait!
gulyasgyula
@Cicamama55:... Kedves CICAMAMA ! Légyszives nézz utána a ""RÉBUSZ 2.0 ""iskola szövetkezet 100 milliós adócsalásának amiért """2003- ban "" ez a ÁRTATLAN Ceglédyt Gyurcsányék idejében kizárták a pártból pénzbirságra és 1-év 4 hónap felfügezstett szabadságvesztésre itélték .. Most ott fojtatta ahol akkor abba hagyta ...Ugyan úgy lop mint a jelenlegi urak ...Pont ilyen kell az országgyülésbe úgye ??? Még nincsennek elegen ..
Cicamama55
@gulyasgyula: Elolvastam a cikkeket, amik mostanában jelentek meg vele kapcsolatban. Én az ő fő bűnét a Fidesz elleni, ügyvédi ténykedésében vélem, lehet itt bármiről beszélni. Neves tolvajokról, csalókról, adócsalókról naponta lehet az interneten olvasni, s mégsem történik velük semmi. "Had mondják rólad, tehetnek egy szívességet, oszt jó napot" de a politikai ellenséggel szemben azonnali szabadságharcot indítanak. Nekem ez a véleményem.
gulyasgyula
@Cicamama55: ...Egyet értünk de 2003-ban mikor pénzbüntetésre és 1-év 4-hónap felfügesztett börtönt kapott nem a Fidesz volt hatalmon ..Szerintem a kétes diplomája ellenére a szerencsétlen Stadler szintjén van aki semmit nem tanult 2003-óta ..Aztán biztos ismered a mondást """ AMIT SZABAD JUPITERNEK ...""" Most is mikor kiengedték csendbe kellet volna várni a választásokig aztán képviselőként már beszélhetett volna de Ő a HIR tv-ben fut és fenyegetőzik ...EZ EGY BUTA EMBER :::De ez csak az én véleményem és lehet hogy tévedek ..
Cicamama55
@gulyasgyula: Ilyen kiszámíthatatlan világ lett itt, csak a megérzéseinkre tudunk sokszor hagyatkozni. Ezt tette a sok félrevezetés, hazudozás. Nem, vagy csak nehezen tudunk megbízni bárkiben is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.