A megdönthetetlen cáfolata a Tiborcz-ügynek? Egy érintett cég közleménye. Legalábbis Bayer Zsolt szerint. Hódmezővásárhely tanulsága, hogy a Tiborcz-üggyel valamit kezdeni kell – ez olvasható ki a kormánysajtó nagyágyújának szombati írásából. Bayer Zsolt tehát megvédi az ügyet, mert szerinte áprilisban Orbán vejének korrupciós ügyén is múlik, hogyan dől el az országnak sorsa, mégpedig örökre. Nos, Bayernek saját írása alapján elég oka van az aggodalomra, mert a védekezése egy Tungsram-Schréder közlemény. Igen, az egyik érintett cég közleménye. Nem a gyanú szerint bűnszövetkezetben elkövetett csalások központjában álló cég közleménye, hanem az egyik beszállító közleménye. És mint szokásos, a multikat minden alkalommal gazemberező Bayer most azt emeli ki ahányszor csak teheti, hogy a Tungsram-Schréder egy MULTICÉG. Értik? Itt minden megoldva, mert egy multicégtől olvashatja az igazságot. El sem tudunk képzelni unalmasabbat, mint egy multicég hosszú sajtóközleménye –...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Ami törvényes azt nem dugdossuk a parlamenti képviselők ,és a társadalom élőt.
Csak akkor ha van valami bibi ,dikszer a dologban.
Tehát GEBASZ van Fidesz elvtársak.
Szopás mint a torkos borz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Zsótika, te kis valagkeresztes csicska-tagkönyves, érdeknyalogány, csak nem gondolod, hogy a te "eszeddel"(?) meg lehet magyarázni és tisztára mosni azt a sunyítást, amelyről már egy amatőr, kezdő, politika iránt érdeklődő "magyar ember" és "+keményen dolgozó kisember" is megmondhatja, hogy a menyasszonynak töke van?
Peller Anikó
Minden törvényes. Ha valami véletlenül nem egészen az akkor reggelre hozzuk a törvényt, termesztésesen visszamenőlegesen.
magyarbakancs
Ami törvényes azt nem dugdossuk a parlamenti képviselők ,és a társadalom élőt.
Csak akkor ha van valami bibi ,dikszer a dologban.
Tehát GEBASZ van Fidesz elvtársak.
Szopás mint a torkos borz.
RonaGyuri
igen izgalmas felvetés, hogy a Vő-nek olcsóbban szállítanak, mint saját maguknak??? =))
RonaGyuri
mielőtt itt is akadna értetlenkedő ad 09:35:
A Zsóti irkodmányból idézek, ahol azt írja, hogy: a Tungsram alulmaradt az árversenyben, majd "az Elios Zrt. a társaságunktól az abban az időszakban megrendelt termékek mennyiségére tekintettel, a belső üzletpolitikánknak megfelelően volumenkedvezményre volt jogosult."
Peller Anikó
@magyarbakancs: jó, csak a hozott (gányolt) törvények annyira arcátlanok, hogy azt maguk is szégyellik. Nem teregetjük ki, hogy mennyit lopunk, nem tartozik a parasztokra. Erre viszont büszkék.
magyarbakancs
@Peller Anikó: Elnézést a kifejezésért de szar van a pitében.
Ezek gátlástalan ,mocskos,aljas,piszkos banda.
Visszamenőleg remélem az elkövetkező kormány is hoz olyan törvényt,hogy ezektől elvegyék amit ebül szereztek.
Yoda69
Mission: Impossible
bayer Aprilis 8 utan te is mesz a levesbe, gazdaid meg a bortonbe.
relleporp
@RonaGyuri: Ez a tisztességtelen piaci magatartás. Hol van ilyenkor a GVH?
RonaGyuri
összefoglalva a dolgot:

Zsóti nem csak 19-re, de 20-ra is lapot húzott

ráadásul úgy, hogy egyértelmű, hogy 1-et érő lapot már nem kaphat!

Ahogy a hvg.hu írja „Bayer Zsolt feladata lett Tiborcz megvédése, leégette magát”. Sőt nem csak magát égette a baromkodásával „AKKOR TÉNYLEG LEGYEN VILÁGOSSÁG!
AZ OLAF, AZ ELIOS, TOVÁBBÁ A TUNGSRAM-SCHRÉDER ZRT. SAJTÓKÖZLEMÉNYE”, de lényegében lerántotta a leplet ártunk és qurmányunk egy – meg kell mondjam sejthető – szélhámoskodásáról is.
Igen, túl a Hvg cikkben írtakon a derék lovag idézve a cég – mely egyike azoknak, akikkel ártunk és qurmányunk külön-megállapodásokat kötött – közleményét, lényegében feljelentést fogalmazott meg. A cég azt írta, hogy ők árversenyben maradtak alul az Elios-al szemben, majd később „az Elios Zrt. a társaságunktól az abban az időszakban megrendelt termékek mennyiségére tekintettel, a belső üzletpolitikánknak megfelelően volumenkedvezményre volt jogosult”!
Nos ezzel akadnak némi gondok:
Honnan lehetett tudni, hogy mekkora lesz a volumen?
Mekkora az a kedvezmény, hogy ennél még maguknak is többet számláznak?
Csak nem bekerülési áron alul számláztak?
Csak nem erről/ilyesmikről szólnak a megállapodások?
nusika
Zsótikám! ...arany halgatni!!! ...időnként !!!
kereső
Egyetlen kérdés: Van-e ennek a cégnek/multi-nak/ "startégiai partnerségi"megállapodása a magyar kormánnyal=orbánnal? Ha ,igen mit kapott ,ill.és mivel zsarolták meg őt/őket azért,hogy segitséget nyujtsanak orbánnak Magyarország kifosztásához? Ez vonatkozik a TAO-ra is.
desiro
@nusika: Csak szar folyik a szájából.
kukac50
Bayer Többet ártott Tiborcnak mint használt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.