Nyolc és fél hónapos előzetes letartóztatása alatt mindössze kétszer hallgatták ki a nyomozók, akkor is csak a saját kérésére. Azt akarták, hogy Botka Lászlóra és Gyurcsány Ferencre valljon, ehelyett országgyűlésiképviselő-jelölt lett. A Magyar Nemzet készített interjút Czeglédy Csabával, ebből idézünk részleteket: “…jogállami keretek között nem vagyok még egyszer előzetes letartóztatásba helyezhető. Kérdés, hogy a keretek léteznek-e még. Az NVB ülésén a testület elnöke, Patyi András … azt állította, hogy nincs helye jogorvoslatnak a döntéssel szemben, ebben komoly jogi vita van. Az alaptörvény értelmében mindenkit megillet a jogorvoslati jog, a választási eljárási törvény értelmében pedig az NVB döntésével szemben a Kúriához lehet fordulni. A hétvégén így is fogok tenni. Ha kell, az Alkotmánybíróságig is elmegyek az ügyben. … Viszont tudom, hogy ha van bőr az ügyészség képén, akkor indítványozza a letartóztatásomat.” “– Nem gondolja, hogy indulásával megoszthatja a baloldali...

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: magyarbakancs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Csizmás Kond: 10:11
A Tiborc, és más hasonló ügyek miatt szarházi kapálódzás inkább a Fideszre jellemző manőverezés.
A világ tisztességes politikusai előtt, a demokratikus rendszer lebontása és az állami szintű korrupció miatt, " Ég a Fidesz mint a rongy, bűzlik mint a trágyadomb. "
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@advocat: Azért vitték ilyen gyorsan vissza Szegedre, mert onnan nem lesz lehetősége kipakolni.
F_Viktor
@Csizmás Kond: Elég ha én tudom, hogy ki vagy, a Gál családból mindenki tudja mi vagy te?
Csizmás Kond
@F_Viktor: ...egyre többeteknek megy el az esze...mi a szart esztek ?
bencemacska
Csak tudnám mi köze van Veres János volt pénzügyminiszter második feleségének, Veres László élettársához ???
A többiből ugyanennyi igaz???
Tényleg más a politika, ha nem a józan ész vezérli!
Csizmás Kond
@durbincs: ...szerintem egy félnótás, aki ingyen is van akkora hülye mint más megfizetve.
Csizmás Kond
@durbincs: ..neki nincs olyan ...ő egy adómentes pofázó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.