A Hír TV a honlapján írja, hogy sikerült megszereznie azt a levelet, amelyet a néhai Aalmási István polgármester vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat küldött válaszul az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF). Az OLAF a 2015-ig Orbán Viktor vejének, Tiborcz István résztulajdonában álló Elios Innovatív Zrt. győztes közvilágítási pályázata miatt írt Hódmezővásárhelynek, kifogásolva a város és a cég között megkötött szerződés szerződés több gyanút keltő pontját is. Ezek egyike, hogy megrendelőként a Lázár-féle önkormányzat az energiahatékonysággal kapcsolatban nem írt elő semmit, azt sem, hogy az akkor még ES Holding néven futó cégnek egyáltalán hány lámpát kell cserélnie 720 millió forintért. Az önkormányzat érdemben az OLAF egyik kifogására sem reagált.

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Dr. Marki-Zay Peter kinyitotta a szekrenyajtot, es maris sorra esnek ki belole a csontvazak: 4 milliardos adossaga a varosnak, most meg a valasz nelkul maradt OLAF jelentes, amirol sokan nem is tudtak...
Egyaltalan: ez a szegeny Almasi ur legalabb termeszetes halallal hunyt el. Tisztelettel kerdeztem, mielott barki nekem esne. Hatha szivrohamot kapott, vagy beteg volt mar?
Mindenkeppen sajnalom, mint embert, de a valtozasok most neki (is) koszonhetok.
Almasi ur nyugodjek bekeben... De Markie es Vasarhelye a jovo...:o)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
@karma1: @karma1: Almási Tüdőgyulladásban halt meg a hírek szerint.
kukac50
Azt mondták a Fideszesek,hogy többlet van 400 millió forint, hazudtak!
Lehet,hogy a Lázár kastély került 4 milliárdba? A végösszeg úgy 5 milliárd körül lesz ha minden napvilágra kerül.
namihami
"" Az önkormányzat érdemben az OLAF egyik kifogására sem reagált.""
Egyetlen olyan példát se találni, ahol a Fidesz, ha belebukik bármilyen stiklijébe (tudok durvább kifejezést is), érdemesít bárkit, bármilyen illetékest a bukott üggyel kapcsolatban.
Ahogy ez pont ellentétes azzal, ha bármelyik ellene fellépő párt legkisebb tyúkpere napvilágra kerül.
Tökéletes példája ez a Tiborcz (Orbán)-ügy, ahol a Polt első dolga volt bejelenteni, hogy:: ""Vizsgálódunk, DE ÉVEKIG fog tartani.""
Abban a miliőben, ahol a fideszes ügyek naponta többször bukkannak fel és feledtetik a tegnapelőttieket. Ez az orbánizmus is menni fog (valószinűleg) a többi közé, ha ez a tohonya nép most nem áll a sarkára áprilisban. És ettől fél a Mi Istentől Felkent Urunk. Tisztában van vele, hogy Damoklész igen közel suhogtatja a bugylit.
karma1
@namihami: Az a borzaszto, hogy az osszes ellenzeki part azert olyan bena, mert nem tudjak ugyanezt a gatlastalansagot felvallalnim, vagyis MINDENT TAMADNI, amikor az ellenzekben vannak (amikor meg hatalmon, akkor meg plane).
Egyszeruen az ellenzek meg hisz a demokratikus, hivatalos megoldasokban, ezert aztan sorozatosan meg is szivja.

Nyuszika az erdoben megunja, hogy minden allat vele szorakozik, es megkeri a medvet, hogy legyen szives, vedje meg ot. A medve mondja nyuszikanak, hogy jo, de nem tud mindig a nyuszika hata mogott allni, amikor ot az atrocitasok erik, hanem csinaljanak egy tablara kiirast, hogy "Ne bantsd a nyuszitm, mert velem gyulik meg a bajod! Alairas: Erdei Medve"
Ki is teszi nyuszika a tablat, jon a roka, meg akarja enni a nyuszikat, a nyuszi meg csak ramutat a tablara, roka koma elolvassa, szomoruan eloldalog.
Aztan jon a farkas, sot, a vadasz is jon, de mindannyian csuggedten elvonulnak, hiszen felnek a medvetol.
Aztan arra setal az oroszlan, es a nyuszika neki is mar rutinbol ramutat a tablara, az oroszlan megnezi azt, es bekapja a nyuszikat.
Tanulsag: bar a torvenyek mindenkire vonatkoznak, ismerik is azt, el is olvassak, DE SZARNAK RAJUK.
Es ok is velunk elnek az erdoben...:o)))
karma1
@kukac50: 13.29-re: Tenyleg komolyan kerdeztem, koszi az infot. Szegenynek legalabb nem kellett megernie ezt a szegyenletes bukast...:o))))
Kookas
@karma1: de azis lehet hogy csak így lehet elhagyni a tábort.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.