Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje többek között átfogó béremelési programot, 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést is ígér abban az esetben, ha ő alakíthat kormányt az áprilisi választás után. Karácsony Gergely egy szombati, budapesti rendezvényen ismertette a miniszterelnöki vállalásait.

Népszavazással semmisítené meg a Fidesz alaptörvényét Karácsony Gergely

Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Az elmúlt időszakban néhány ember elképesztő magánvagyonra tett szert, és bennük az az egy közös, hogy mindannyian Orbán Viktor barátai vagy családtagjai – mondta. Szerinte„az egy vőre jutó jövedelem csillagászati”, de az egy főre jutó jövedelem még mindig alacsony.

A kormányfőjelölt szerint az ellopott pénzeket többek között az EU-s adófizetők pénzéből lopták el, az az MSZP-Párbeszéd pedig az EU-s forrásokat az oktatásra, az egészségügyre és az emberek életminőségének javítására fordítja.

Az elmúlt 8 évben elindult egyfajta gazdasági növekedés, de ebből a nyugdíjasok „nagyjából semmit” sem kaptak, igazságot kell tenni a nyugdíjrendszeren belül is, ezért megszüntetik a „luxusnyugdíjakat”, az alapnyugdíjat kétszeresére emelik, a 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjakat pedig fokozatosan felzárkóztatják – ígérte Karácsony.

Bejelentette azt is, hogy népszavazással semmisítik meg az alaptörvényt, és ezt követően az emberekkel közösen hoznak létre egy új alkotmányt. Orbán Viktor 2010-ben esküt tett a Magyar Köztársaság alkotmányára és „az első percben beletörölte a lábát. Én ugyanezt fogom tenni a Fidesz alaptörvényével” – mondta.

Népszavazással semmisítené meg a Fidesz alaptörvényét Karácsony Gergely

Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A Fidesz már reagált is Karácsony beszédére: szerintük Karácsony Gergely épp csak a legfőbb, Magyarország sorsát meghatározó pontot hallgatja el a programjából: ő és a kvótapaktum többi ellenzéki szereplője Soros embereként bevándorlóországot akar csinálni Magyarországból.

(444.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Valójában NINCS SZÜKSÉGE egyik győztes pártnak sem NÉPSZAVAZÁSSAL MEGSEMMISÍTENI ezt a rötyi papírt, "csak" azt az un. S A L Á T A T Ö R V É N Y T kell a K U K Á B A dobni, amellyel megválasztották a hiányzó ALKOTMÁNYBÍRÓKAT, és belesuvasztották, többek között azt is sunyi módon, hogy Horn Gyula 4/5-ös alkotmányozási szabályát rafcsi módon megváltoztatták 2/3-ra a JOG-ÁSZOK, csalással, ezzel ALKOTMÁNYOS PUCCSOT HAJTOTTAK VÉGRE a "fiúk", miközben az "ellenzék" elhagyta a JÁTÉKTERET!!!
.
Tehát a PÁRT ALAPTÖRVÉNY ALAPJÁN meghozott SARKALATOS TÖRVÉNYEK "is" KUKA!
amaramaistanna
Hazuság és ígérgetés cunami... Még egy populista a láthatáron... Karácsony mer még tükörbe nézni? Ha és amennyiben igen , akkor nem riad meg attól amit lát? Hiteltelen és szánalmas a politikai közszereplése... Jut eszembe, remélem a polgármesteri fizetését nem veszi fel a kampány időszaka alatt..
lampa laz
Ezt az áruló bajaferikét mikor meglátom, minden bajom lesz. Hogy ménem ment ez is inkább kató nénivel diaszpórát keresgélni...
Ilyen besúgó faßkalapok miatt nekem már nem jön be az mszp, az ígérgetéseket meg utálom.
tudode
Valójában NINCS SZÜKSÉGE egyik győztes pártnak sem NÉPSZAVAZÁSSAL MEGSEMMISÍTENI ezt a rötyi papírt, "csak" azt az un. S A L Á T A T Ö R V É N Y T kell a K U K Á B A dobni, amellyel megválasztották a hiányzó ALKOTMÁNYBÍRÓKAT, és belesuvasztották, többek között azt is sunyi módon, hogy Horn Gyula 4/5-ös alkotmányozási szabályát rafcsi módon megváltoztatták 2/3-ra a JOG-ÁSZOK, csalással, ezzel ALKOTMÁNYOS PUCCSOT HAJTOTTAK VÉGRE a "fiúk", miközben az "ellenzék" elhagyta a JÁTÉKTERET!!!
.
Tehát a PÁRT ALAPTÖRVÉNY ALAPJÁN meghozott SARKALATOS TÖRVÉNYEK "is" KUKA!
Jozefina
Azt a népellenes alapförmedvényt minenféleképpen meg kell szüntetni!!! Ez lehet az egyik alapja a jogállamiság visszaállításának!!!
görbetükör
Az alkotmányt valóban vissza kell állítani, illetve az ország javát szolgálóvá kell alakítani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.