Az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc hétfőn is rohant Czeglédy Csabához. A DK elnöke délelőtt a Szegedi Járásbíróság épülete előtt nyilatkozott, ahol Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása ügyében dönt a nyomozási bíró.

"Czeglédy Csaba a Gyurcsány-párt és az MSZP közös titkos pénztárnoka. Teljesen egyértelmű, hogy ezért védelmezik őt, ezért tesznek meg mindent, hogy kikerüljön az előzetesből, és hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól az ellene indult büntetőeljárásban" – mondta Budai Gyula. Szerinte ezért gyűjtöttek neki ajánlásokat is és akarták a mentelmi jog mögé bújtatva kihozni az előzetes letartóztatásból.

A Fidesz szerint Czeglédy az MSZP és a DK közös titkos pénztárnoka

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Vajon miért fontos és nélkülözhetetlen Czeglédy Gyurcsány Ferencnek és a szocialista pártnak? – tette fel a kérdést.

A fideszes képviselő ismét felszólította a DK elnökét, hogy adjon választ arra, miről egyeztetett Czeglédy Csabával. Molnár Gyula MSZP-elnököt és Karácsony Gergelyt – akit "a maffiabaloldal miniszterelnök-jelöltjének" nevezett – pedig arra hívta fel, hogy nyilatkozzon: mikor és hol találkozott Czeglédyvel.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását.

Budai Gyulát a tájékoztatón megkérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint az LMP-s Demeter Márta "több szálon is kapcsolatba hozható" a Heves megye 1-es választókerületében független képviselőjelöltként induló, korábban több bűncselekményt is elkövető Vámos Csabával. A Fidesz politikusa úgy reagált: ha a hír igaz, meg kell vizsgálni, hogy milyen kapcsolat van Demeter Márta és Vámos Csaba között. "Az LMP háza táján sincs valami teljes mértékben rendben" – fogalmazott.

(MTI)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ha ez a pasi pénztárnok, akkor "naccságos Mészáros pógármester" úr az micsoda?! :(((((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Madácsi Pali
Ennek a hígagyu Budainak már nem lesz akkor sem mentelmi joga, mire a tárgyalás kitűzésére kerül a sor most elkövetett rágalmazásaiért.
nezelodo
Ez a félnótás , mire eljön a választás, Rothschildot farag belőle, aztán meg ott pitiznek majd a gazdájával egy kis suskáért nála...
Cicamama55
Ha ez a pasi pénztárnok, akkor "naccságos Mészáros pógármester" úr az micsoda?! :(((((
csipetke
Hááát,ha már erről van szó,a fidesznek is van néhány pénztárnoka,Mészáros,Vajna,stb.Vannak jónéhányan...
Zeta
@Cicamama55: vissza kellene menni a fidesznek evészen a székház eladásig!
Onnan elkezdeni az önvizsgálatot, ki kinek a pénztárnoka! A kollégiumi szobatárs tudná megmondani a legjobban.
justhpeter
Megint Budai ! Nem tudom eldönteni, hogy ez a Budai a Rezsi Szilárdhoz képest erősítés-e a fideSSben, vagy csak a vége a sz@rnak ?
nyanya001
Mocskos fidesz !
A ti pénztárnokotok a Mészáros lassan Európa leggazdagabb embere !
Tpfejj ti köpedékek !
nezelodo
Tartok tőle, ez a jogászgyerek jobban viszket Orbánnak, mint a Nárciszkutyájának az a rengeteg bolha, aki a lakótársa. Csakhogy azokat a bolhákat elviszi a kutyasampon, ha a cselédek megfürösztik, de ez a fiú beleragad a bundájába, mint a ragadáncs a nagykutyának.
Nessy
Budaí! Keresse fel háziorvosát, pszichiáterét, gyógyszerészét!
A fidesz kampány jelenleg arról szól, ki tud nagyobb baromságot mondani! Jó lesz vigyázni Rezsi Szilárdunknak, mert a Budai elveheti tőle az elsőséget!
Cicamama55
@Zeta: Simicska volt az első négy évben, na meg az azt megelőző, előkészítő időszak alatt. Mára ez már nem is titok! Miről beszélnek azok az emberek, akik egy nap alatt a fene tudja hány millió forintot keresnek, akiknek külföldi bankszámláik, üzleti kapcsolataik vannak?!
Eladott Ország
Ha valakinek még kétsége fért volna hozzá, az mostmár bátran szembenézhet a legriasztóbbal: itt évtizedek múlva sem lesz már normális ország. Sajnos a dühöngő elmebajjal szemben nincsenek racionális érvek. A Fidesz olyan hazugságokat tálal megkérdőjelezhetetlen tényekként, amelyekkel szemben a józan ész simán halálra van ítélve. Ami máshol a politikai fikció és a tudományos-fantasztikum terén is nevetséges lenne, azzal itt választást lehet nyerni. Nincs szó, nincs elképzelés, nincs szándék, nincs akarat az egészségügyről, az oktatásról, a társadalmi felzárkóztatásról, a szociális-demográfiai katasztrófák megakadályozásáról, a drámai kivándorlás megállításáról szóló ajánlatok felvázolására. Egyszerűen nincs már szelete a tér-idő kontinuumnak, ahol meg lehetne úszni az egybites sorosozást, migránsozást.
GeoCravker
Amikor egy párt bármilyen szószólója fogalmaz meg vádat (nem gyanut), és az ügyészség aszerint működik, majd van bíró, aki rábólint (akárcsak az előzetes vég nélküli hosszabbítására), azt hívják koncepciós perrendszernek.

Amúgy D.(mint Döbrögi) Mészáros dr. stróman Lőrinc mi az lóalkatrész, ha nem pénztárnok.
cs.n.
A DK meg perel:

os.mti.hu/hirek/134674/a_demokratikus_koalicio_kozlemenye

De nyilván már hozzá van szokva, többször is beperelték már, és rendre vesztett is. Ha beírja valaki a gugliba, hogy "Budai Gyula pert vesztett", nem kevés találatot fog kiadni.
nezelodo
Na szerencsétlen Budai, lepereli róla a jogászgyerek, meg a Fletó a gatyát is, pedig Orbán mindig az ügyvédjeivel volt eltelve. Aztán látható, csak ilyen fejfamásoló akad neki.
kereső
@GeoCravker: Ráadásul ez a szószóló! ügyvédként halottakkal kötött adás-vételi szerződést.
Na ennyit a fideszről,és a szószólójáról.A fidesz országgyűléési képviselője
2010 óta,és többszörös kormánybiztos.
Desischado
A fidesz a saját háza körül kereskedjen, volna mit. Csak annyit kérdeznék: a vejkó meddig van szabadlábon?!
patyuka
@nezelodo: Nem számít, nem ő, hanem mi álljuk a cechet...
dr. prédikátor
A Czeglédi helyében azonnal beperelném a budigyulát rágalmazásért, becsületsértésért!!!Had fizessen a geci budigyula!!!
desiro
@dr. prédikátor: Meg is fogja tenni.
nezelodo
@csipetke: Ne tépj fel sebeket szegény Viktorunkban, enélkül is eléggé fáj neki, hogy az ő megteremtője, és kitartója, a Simlicska megcsalta!
kukac50
A Fidesznek több pénztárnoka van! Mészáros Lőrinc és családja Garancsi és még nagyon sok Fideszhez közeli közbeszerzést nyert ember!
havasigyopár
Mit irigykedik Budai: Nekik sokkal jobb és gazdagabb pénztárnokuk van!
kereső
Budai "úr",figyeljen kérem:A DK közleménye szerint van ami nem változik a Fidesznél: ha valaki érdemi politikai ellenfele Orbán Viktornak, akkor azt minden eszközzel le kell járatni és be kell feketíteni. Budai Gyula mai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy "Czeglédy Csaba az MSZP és a DK titkos pártpénztárnoka". Budai jól ismert hazudozó a bíróságok előtt; hazug kijelentései miatt a DK számtalan pert nyert meg ellene az elmúlt években.

A Demokratikus Koalíció visszautasít minden képtelen vádat és ismételten pert indít Budai Gyula ellen. A pert most is Czeglédy Csaba ügyvédi irodája fogja vinni, ahogy számtalan korábbi esetben is. Bizonyítsa csak be Czeglédy ügyvédi irodája, hogy a Csabát és a demokratikus ellenzéket vádolók beteges hazudozó gazemberek – olvasható a párt közleményében.
evacica
Budai egy gerinctelen senkiházi,akinek a szájából csak a gyűlölet folyik, mint másnál máshonnan a fekália!Ennek a pasinak már a megjelenésétől is kiráz a hideg, ez ugyan olyan zseni, mint a fidesz másik oszlopos tagja Rezsi Szilárd! Legalább annyi hülyeséget is hord össze!
Zeta
Már megint a Budai! Ki ez a Budai? Hogy minden áron bizonyítani akar, az rendben van. Az viszont nincs, hogy minden bizonyíték néljül vádaskodik! Meddig is lesz képviselő, mikortól nem védi már a mentelmi jog? Vannak meg nehányan

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.