Az Igazságügyi Minisztérium elhalasztotta a jogerősen két éves fogházra ítélt Geréb Ágnes büntetésének végrehajtását, egészen addig, amíg Áder János köztársasági elnök nem dönt a bába által benyújtott kegyelmi kérelemről.

Nem kell még börtönbe vonulnia Geréb Ágnesnek

Geréb Ágnes az ítéletet hallgatja az ellene gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyó büntetõperen a Fõvárosi Törvényszéken 2017. április 20-án MTI Fotó: Bruzák Noémi

Minderről Geréb Ágnes jogi képviselete tájékoztatta a sajtót hétfő délután. Geréb Ágnesnek március 6-án, azaz kedden kellett volna börtönbe vonulnia, de elhalasztották a büntetésvégrehajtást.

„Dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos és bába családjával együtt ezúton is szeretne köszönetet mondani azért az évek óta tartó hazai és nemzetközi támogatásért, amelyet a háborítatlan szülés ügyéért kiállók egyúttal számára is nyújtanak”

- áll a közleményben.

(444.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
@ittott: és az ss környezetét védő geci.
mackoka46
Orvost börtönbe ? Nem szégyenli el magát ez a szégyentelen botrány ország !
ittott
@Manhattan: van egy rossz hírem. a kórházban nagyobb lehetőség lett volna rá. volt, amelyiknek eltört e nyakát, mert szabálytalan mozdulatsor végzett.
Áldozatnak tünteti fel magát. az otthonszülés prófétájának gondolja magát. az orvostudomány gyakorlati része protokollokból áll. ezeket vérrel írták. be kell tartani őket. itt életekről van szó, és be kell tartani a szabályokat.
1magyar
Ezek után ha van még olyan buta anya aki nála akar szülni, akkor tegye!
colibri
Akkor Áderen múlik a sorsa. Tudom, hogy abszolút nem összehasonlítható sem a két ügy, sem a két személy, csak annyi, hogy mindketten elzárásos ítéletet kaptak, de mégis az jutott eszembe, hogy a tetű tolvaj Farkasflóri közt.elnöki kegyelemben részesült. Ja, hogy akkor Árpi bácsi volt az elnök?!
papa.49
Érdekes dolog ez azt mondják akik szültek nála, hogy jó szakember, de voltak melléfogásai, pl. a nyaktörés, eltiltották a szülések levezetésétől, de csinálta tovább !!!
Tudom rossz példa, de ha a tolvajt eltiltják a tolvajlástól akkor az ,,visszaeső,, sajnos azt kell mondjam a doktornő is visszaeső, így jár neki a dutyi, és még azt is mondanám KEVESET KAPOTT AZ ELHUNYT GYERMEKEKÉRT !!!
Ebben az esetben nem számít hogy kevesebb újszülött született meg fütyisz ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.