Az ellenzéki oldal csak akkor nyerhet a választáson, ha minden tagja úgy dönt: hagyja az egyes körzetekben a legesélyesebb jelöltjét nyerni, ez azonban nem jelent elvi elköteleződést – jelentette ki az LMP miniszterelnök-jelöltje a Republikon Intézmény hétfői rendezvényén.

Szél Bernadett: minden körzetben csak a legesélyesebb ellenzéki jelölt induljon a Fidesz ellen
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Szél Bernadett szerint a következő napokban minden ellenzéki pártnak fel kell mérnie,

hogy egy kormányváltó szövetség részeként akar viselkedni vagy a saját erőforrásait akarja maximalizálni a következő ciklusra. Hangsúlyozta: a választási törvény is ezt kívánja meg.

Az LMP mindenkivel tárgyal, annak ellenére, hogy továbbra is erős elvi fenntartásai vannak mind a baloldallal, mind a jobboldallal, de az elvi különbségek ellenére is együtt kell működni – hangsúlyozta.

"Az MSZP és a DK ujjáról sem fog leesni az aranygyűrű, ha megbeszélik egy jobbikossal, ki mit tud hozzátenni ehhez"

- fogalmazott, kevésnek ítélve az MSZP és a DK eddigi aktivitását.

Az LMP feladatának nevezte a mozgósítást, mert – mint mondta – a nagyobb részvételnél sokkal inkább relativizálható a kormánypártok többsége. Fontosnak nevezte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne mondhassa, hogy csak Brüsszelben vannak ellenfelei. A miniszterelnöknek a csatákat itthon is meg kell vívnia – vélekedett, és pofátlanságnak nevezte, hogy a kormányfő nem vitázik az ellenzékkel.

Beszámolt arról is: a Momentum vezetőjével, Fekete-Győr Andrással szerdán találkozik, bár információi szerint a tömörülés elvetette a koordinációt.

A menekültkérdésről szólva úgy foglalt állást:

az országot védeni kell, és a kerítés is maradna, ahogy határőrségre is szükség van, de gyűlöletkampányra nincs szükség.

Kijelentette ugyanakkor: nemzetközi szinten is meg kell vívni a csatákat, szerinte azonban Orbán Viktor ott csak ripacskodik.

Az etnikai homogenitást firtató kérdésre azt felelte: a mennyiség a kérdés, mert ha tömegesen érkeznek az emberek, az más reakciót vált ki a társadalomból.

Az Európai Unióról szólva leszögezte: az Európai Bizottság átláthatatlanul működik, ez pedig nem maradhat így. A többi közt a környezetvédelem területén támogatna közös szabályozást, és

egy európai közös hadsereget is szükségesnek tart, de nem a NATO riválisaként, "ahogy Orbán Viktor szeretné".

Szél Bernadett szólt arról is, hogy számára az 1950-es évek hangulatát idézi a szólás- és sajtószabadság jelenlegi szintje. Kijelentette: előbbit még a parlamentben sem könnyű fenntartani. Úgy ítélte meg, hogy Magyarországon sérült a demokrácia, a jogállamiság. Példaként hozta az Állami Számvevőszék működését, amely pártjára idén 9 millió forintos bírságot szabott ki, de úgy ítélte meg, ilyen körülmények között jövőre akár 9 évet is kiszabhat. "Ha nincs jogállam, bármi megtörténhet" – fogalmazott.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Kíváncsi vagyok Ők hány körzetben fognak visszalépni a másik párt javára ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Na, Szelike kiralykisasszony egy eletre levizsgazott! Megprobalja eljatszani a szuz kurvat, aki ugyan szuznek akar latszani, mikozben azert boldogan csinalja a szexet...
Nyitott kapukat donget, amikor masokat szolit fel a koordinalasra, mikozben o maga a legnagyobb gatja a teljes osszefogasnak!
Kezdi megmutatni a szerepet, szep lassan adagolja orban elkepzeleseit, mar az Unio szervezeteiben latja az atlathatatlansagot, es egy kurva szoval nem biralja a nagyon is jol mukodo OLAF jelenteset, ami a don padret hozta ketsegtelenul bunozoi megitelesbe. Egy szava nincs a polt-fele ugyeszseg demokracia-, szabadsag- es jogtipro szerepere, - nagy valoszinuseggel ezek ellen nem is ohajt majd harcolni.
Nagyon szegyellje magat ez a no, nagyon melyre sullyedt ron werber kampanyolasa altal...Vesziti is rendesen a nepszeruseget - ezek utan nem csoda...
papa.49
Kíváncsi vagyok Ők hány körzetben fognak visszalépni a másik párt javára ???
Sámannus
Már reggel is volt egy lista amit úgy toltak, hogy nem volt rajta a DK.
Mi van elszaladt vele a cica? Üreganyám add el a házat vegyé rajta szamarat..
Mondtam, hogy Fittyfaszos vagy?
human
Hogy ki a kerületedben az esélyes jelölt? Itt megnézheted:
Választókerületekre bontva a jelenleg esélyes jelöltek:
taktikaiszavazas.hu/valasztokeruletek

jelöltek (országos, egyéni):
www.valasztas.hu/orszagos-listak
www.valasztas.hu/egyeni-jeloltek

Ha valaki szeretné tudni, hogy pontosan melyik pártnak írt alá ajánlóívet, az legyen kedves befáradni a jegyzőhöz és kérelmet írni a személyi azonosító számának megadásával személyesen, vagy meghatalmazással.
Hivatkozási törvény: 2013. évi XXXVI. törvény 2. szakasz, 4. bekezdés szerint: az információs rendelkezési jog alapján lehet ezt kérvényezni.
Adatmásolás veszélye áll fenn körzetünkben is, ami magyarul annyit tesz, hogy bizonyos pártok egymás ajánlóíveit másolgatták a választópolgárok tudta nélkül.
Ha valaki a kikért adatok alapján azt tapasztalja, hogy több pártnak is aláírt, mint amennyinek valójában, akkor tegye meg a feljelentést választási csalás gyanúja miatt.
Felelős állampolgári kötelezettségünk ellenőrizni!

KÉRELEM

Alulírottt,

Teljes név:
Anyja neve:
Személyi azonosító szám:
Lakcím:

a 2013. évi XXXVI. törvény 2. szakasz, 4. bekezdés szerint, az információs rendelkezési jogomra hivatkozva kérem Tisztelt Jegyzőt, hogy tájékoztasson, személyi adataim és aláírásom mely a 2018, évi országgyűlési választáson induló jelölő szervezetek benyújtott ajánlóívein szerepelnek.

Kelt, hely, dátum, aláírás
Hellcat
@human: Ma jött egy fiatal srác nemsokkal miután hazaértem. bekopogott aztán a következő párbeszéd hangzott el:
-Hello a fidesznek gyűjtök aláírást..
-Nekem nincs ide lakcímem bejelentve.
-Az nem baj!
-És ha nem akarom aláírni?
-(nevetve) Ja úgy már jó.
Aztán elment :D Nem vitte túlzásban még ki is nézem belőle hogy nem fideszes csak kell a pénz vagy mittomén :D Viszont az megfordult a fejemben, hogy ha egy hithű nyugger jött volna az tuti elküldött volna a picsába.
human
@Hellcat: Nemrég volt, hogy egy vak zenésznél jártak vérfideszesek. A zenész nem akart aláírni aztán szó szót követett az egyik meghúzta a fülét aztán elszeleltek, mert már a szomszédok figyelmét is felkeltette a civakodás.
vitriol
@Sámannus: köztudott, hogy az lmp Gyurcsány-fóbiás, akár az orbán, Szél B. ezt schiffertől megörökölte.
Pálinkás Pál
Hol vagy Végbél"a" ? Ejnye,de nagyot változott a világ pár nap alatt!!!Rászóltak a bettikédre vegyen vissza az arcából???
dr. prédikátor
@papa.49: Na azt ugyan várhatod! Még hogy a szédült tyúk berci bárkit is visszaléptessen! legfeljebb az analfabélát!!!
kereső
Ne itéljünk előre.Várjuk meg,mi lesz belőle.Mindenesetre Szél Bernadett nagyot lépett előre, hogy politikus legyen belőle.Várjuk a fejleményeket-legelsőnek Baranya1. -et ,és Veszprémet illetően.
nevemnick
Ha itt Baranyában - Pécsett, nem lép vissza az LMP Mellár javára, akkor örökre elássa magát Berni is és az LMP is. A megye és Pécs lakossága már nem kér a fitymaszból, a volt bortermelő gazdafélékből, és a mostani rohangálósból. Ígéretek özöne, mint mindenhol az országban, haladás semmi, falvakon és történelmi múltú városokon átvezető, napi 15-16 ezer gépjármű, köztük 6-8 ezer kamion miatt az útjaik, és házaik mennek tönkre. A megye déli részein (és egész területén) hatalmas a munkanélküliség, és a csókosok vígan élnek. Jobban éltünk ezelőtt nyolc évvel.
Hellcat
@human: Hát igen...na mind1 én nem írtam alá főleg nem a fidesznek...az kéne még hogy adják vegyék az adataimat ajánló ívekhez...
kereső
@kereső: kieg. Bernadett, ezt nem Te találtad ki.Ne igy add elő -a plagibácsizás nem szép dolog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.