A tanúként kihallgatott testvér például azt állítja, hogy a robbantást Orbán Viktor szervezte meg.

A Teréz körúti robbantással megvádolt P. László csak a lélekvándorlásról szeretett volna beszélni a hétfői tárgyalási napon a Fővárosi Törvényszéken, ott, ahol apját és húgát hallgatták meg.

Egyre furcsább kijelentések hangoznak el a Teréz körúti robbantó perében

Kalina József bíró kijelentette, a lélekvándorlásról nem hajlandó meghallgatni a vádlottat. A vádlott testvére vallomása elején kijelentette, a merényletet nem a bátyja követte el. Ezt alátámasztó bizonyítékról nem tud, de ismeri a testvérét, ez alapján biztos benne, nem ő az elkövető.

Sosem csinált hasonlót, nem bántott senkit. Gyerekkorában ő védte azokat, akiket bántottak

– mondta. Az apa ezzel szemben arról beszélt, fiát annak idején kifejezetten biztatni kellett, hogy ne féljen legalább saját magát megvédeni, ha bántják.

Abban az apa és a húg is egyetértettek, a P. László elleni terhelő bizonyítékokat odacsempészték, manipulálták. A testvér a rendőrségen tett vallomásában még arról is beszélt, hogy egy ismerőse szerint – és ezt a vélekedést ő is osztja – „Orbán rendezte meg” a pokolgépes robbantást. Az apa szerint a robbantás egyértelműen politikai hátterű volt, az áldozatokat és fiát mint bűnbakot is előre kiválasztották.

(hvg.hu/Magyar Nemzet)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

iluminati
Már nekem az elején nem ált össze a kép...de it sem.. mert itt levő fotón még véletlenül sem találok hasonlóságot a térkamera felvételeivel...
No meg a történet. is billeg...már mint az idíték sem ál össze...teljesen...
Sok mindent tapasztaltam már az életben mire képesek egyes sötét erők...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.