Erős állításokat fogalmazott meg élő adásban Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc arról beszélt a Hír TV-ben, hogy szerinte a Fidesz bosszút állna Czeglédy Csabán, mivel az ügyvéd több pert is megnyert ellene. A DK elnöke az Egyenesen című műsorában azt mondta: Czeglédy Csaba nem fog megtörni a börtönben. 

„A helyzet az, hogy nem én lopok, drága uraim, hanem Orbán és veje közösen lop, köztörvényes bűnözők.

Magyarországon először Orbán Viktor keveredik ilyen közel egy kézzelfogható súlyos bűncselekményhez, ha azt hiszitek, hogy el lehet takarni ezt az ügyet, ami sokkal inkább Orbán-ügy és nem Tiborcz-ügy, akkor tévedtek” – mondta a DK elnöke.

Címlapkép: MTI Fotó/Kelemen Zoltán Gergely

(MNO)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
Tedd ide a linket ami alátámasztja állításodat!!!
Egyébként 11 gyerekről van szó, akiket azért nem tudtak kifizetni mert zároltak a számláit.
Te narancsködben élő, ha ki húznád a fejed a gazda állatod seggéből többet látnál.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Ha arra Ceglédi Csaba elfogadható magyarázatot tud adni, hogy több hónapig miért nem fizetett munkabért a diákoknak akkor lehet,hogy politikai az ügy de így simán csalás.
kereső
@1magyar: tájékozódj már kedves.Szó nincs erről.
desiro
Tedd ide a linket ami alátámasztja állításodat!!!
Egyébként 11 gyerekről van szó, akiket azért nem tudtak kifizetni mert zároltak a számláit.
Te narancsködben élő, ha ki húznád a fejed a gazda állatod seggéből többet látnál.
rohács1926
@kereső: @desiro: ma, 08:13, 08:18
Hagyjátok, reménytelen. Számára egy valóság létezik; az amit a lakájmédia hazudik.
Ha a nemzetMEGvezető bálványa azt hazudná neki, hogy kánikula van, indulna fürdeni a Balatonba.
Yoda69
Kitartas Csaba! Veletek vagyunk Feri!

MEG 34 NAP!
Apatszerek
@desiro: Mondod, és Írod te, na,de van aki mást bizonyít,több infóval bír, mint a hazug politikus, Hogyan kerülhet egy patyolat tiszta... ügyvéd gyanúsítottá? Úgy, hogy pénzt véd, mert az az ő ügye, ő a továbbítója a piszkos pénz... pártkasszába tételéért, nem a két szép szeméért védik, állnak ki mellette, de az elsípolt pénzért igen . Ő csak egy pénz beszerző.
Sámannus
Valójában egy olyan választás előtt állunk, ahol a fityeszt le kéne nullázni, és a szavazó lapokról is törölni kéne.
rohács1926
Amit tudunk: Czeglédyt meggyanúsítják költségvetési csalással és letartóztatják.
Amit nem tudunk; hogy a vád igaz, vagy hamis.
Amit tudunk: nyolc és fél hónapig bent tartják, és közben nem folytatnak érdemi nyomozást; olyannyira nem, hogy még csak vádat sem emelnek ellene.
Amit tudunk: Egy napra kikerül és több független jogász egybehangzó elemzése szerint törvényt sértve újra bekasznizzák.
Amit tudunk: A lakájmédia tucatnyi hazugsággal rágalmazta (tovább butítva a hívőket), de Czeglédy a letartóztatásából indított helyreigazítási pereket és minden esetben nyert. A fentebbi hozzászólások közül kettő is arra utal, hogy ezek a helyreigazítások már nem jutnak el a hívőkhöz.
Amit már előzőleg tudtunk: Czeglédy magára haragította a fideszt a visszáságaik feltárásával, ellenük folyó perek megnyerésével, a baloldal megszervezésével és erősítésével.
Amit tudunk: a fidesz hazugságkampányt indít Czeglédy és a „maffiabaloldal” ellen:
„Az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát Budai Gyula,..”
Én azt nem értem, hogy ekkora orbitális marhaságot hogy lehet kitalálni. Vagy tényleg azt hiszik, hogy van kétmillió nagyon hülye aki ezt elhiszi?
De tényleg; ha az Mszp bejelentené, hogy Czeglédy a pénztárosa, nagyon meglepődnék, akkor is ha a DK tenné, sőt ezt érthető okokból (itt nem részletezem) el sem hinném. De már maga az, hogy az MSZP-nek meg a DK-nak KÖZÖS pénztárosa legyen…. és ez titkos...
Manhattan
"Az a Budai nevű szerencsétlen arról érdeklődik sajtótájékoztatón, hogy miről beszéltem Czeglédyvel. Ha kiváncsi, megmondom. Arról beszélgettünk, hogy milyen nagy marha az a Budai. Így jobb?"
desiro
@Apatszerek: Ha igaz lenne amit írtál, miért is kellet kölcsönt kérni Gyurcsánytól.
Húzki a fejed g orbán seggéből és tájékozódj.
Desischado
Koncepciós eljárás, ezt minden értelmes ember látja. Akkor hol a jog és az igazság?! A fidesznek már ezért is buknia kell! Kitartás Csaba!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.