Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

Húsvéti ajándékot kapnak a nyugdíjasok a választás előtt? Ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Novák Katalin – aki a tanács alelnöke is – közölte:

azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert szeretnék, ha minden magyar, így a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből.

Húsvéti ajándékot kapnak a nyugdíjasok a választás előtt? Ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Az államtitkár arról beszélt, hogy a gazdasági teljesítmény, az export, a bérek és a foglalkoztatottság növekedése jellemzi az országot.

Emelkedő pályára állt az ország gazdasága, a GDP-növekedés már kitartóan négy százalék feletti, az export pedig tavaly 8,4 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt hat év legjobb eredménye. A munkaerőpiacon is pozitív tendenciákat látni, a munkanélküliség négy százalék alá csökkent, mindenki tud dolgozni, aki akar, és nőnek a bérek is

- sorolta Novák Katalin.

Azt szeretnék, ha a gazdasági eredmények hasznát a nyugdíjasok is élveznék, ezért is kaptak tavaly kiegészítő nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot, valamint már két karácsony előtt tízezer forintos Erzsébet-utalványt

- emelte ki az államtitkár.

Hozzátette:

bíznak benne, hogy a kormány támogatja majd a tanács javaslatát, és ismét kaphatnak utalványt a nyugdíjasok.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@laja70: A nem nyugdíjas fideszbirkák nyalogatják a legtöbben.
Sok nyugdíjas, mint én is átveszem, ha kapom, aztán nem a Fideszre szavazok. Ennyi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ez már bejött nekik Hódmezővásárhelyen is.
Bizakodjunk a nyugisok hasonlóan értelmes hozzáállásában.
Peller Anikó
Az IT (= ití) azt javasolja (?) a kormánynak, hogy ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak be a nyugdíjasok a választások előtt.
laja70
A fideszbirka nyugdíjasok ismét nyalogatják majd Orbán s..kezét!!!
kokopelli
..és hány % volt az import? ..csakkérdem! :-(
görbetükör
@laja70: A nem nyugdíjas fideszbirkák nyalogatják a legtöbben.
Sok nyugdíjas, mint én is átveszem, ha kapom, aztán nem a Fideszre szavazok. Ennyi.
division
@görbetükör: Ne vedd át, mert nem lenne etikus, itt szidod őket meg nem rájuk szavazol de azért az ingyen pénz meg jól jön.
Edmond Dantes
Persze ha az újabban mélyen vallásos Orbán tudná,hogy a kereszténység legnagyobb ünnepe nem a karácsony,hanem a húsvét,akkor most nem tízezret adna, mint decemberben,hanem többet.Nem elég,hogy a mi pénzünkből játssza a nagyvonalút,de a keresztény vallástörténeti hiányosságai miatt is szopnak a hülyének és lefizethetőnek tartott nyugdíjasok.Nem hülyék és nem lehet lefizetni őket,ezt igazolta Vásárhely!
Kristaal
@division: Szerintem meg a legtöbb nyugdíjas nyugodt lelkiismerettel átvehető, még ha nem is a fideszre szavaz. 40 valahány évet ledolgoztak, fizették a nyugdíj járulékok. A nyugdíj minimumot évek óta nem emelik. Rengeteg kisnyugdíjas borzasztó kevés nyugdíjat kap. És Ők vannak többségben, nem a luxus nyugdíjat felmarkolók. Nem 10 ezer Ft bözsi utalvánnal kellene kiszúrni a szemüket. Sok nyugdíjas látja is a valóságot. Bár vannak a valóságot nem látó, csak kormány médiát néző-olvasó nyugdíjasok is bőven
görbetükör
@division: - Nem a Fidesz adja, ahogy a nyugdíjat sem. A Fidesznek nincs egy árva kanyija sem, mert minden az adófizetők pénze. Ilyen alapon az egészségügy se vegye át amit adnak, vagy a nyugdíjamat se vegyem át, vagy senki, aki közigazgatásban dolgozik?
Ingyen pénz, igen, de alanyi jogon jár, nem csaltam, nem loptam érte. És nincs írásba foglalva,hogy mi az ára!
Cicamama55
@görbetükör:Egyetértek veled teljesen! Nem mellesleg, növeli az államkasszát, hisz 27%-a azonnal odavándorol...
kokopelli
@görbetükör: ez olyan mint gyerekkorunkban a "strandmondás" volt:
"Aki a Dagály vizét issza,az a saját vizét issza vissza!"
Pálinkás Pál
Kíváncsi lennék narancsbunkók,akkor is küldenétek-e ha a nyuggerek nem szavazhatnának??
quadrocopter
Analfa Bélának küldjétek a Böskét, vazze, HUF-ot vagy Eurot küggyetek, csicskák!
laja70
@görbetükör: A hozzászólásom arról szólt, hogy a fideszbirkák nyalogatják Orbán kezét. Nem írtam le, hogy a normális nyugdíjasok meg úgy is másra szavaznak. Gondoltam, hogy ez magától érthetődik.
görbetükör
@laja70: De miért csak a nyugdíjas fideszbirkák csípik a szemed? A nem nyugdíjas fideszbirkák milliárdokért nyalogatják a vezért!
evacica
Viktor! A tisztességes nyuger pár tízezerért nem megvásárolható!A Böskét elfogadjuk, mert a mi pénzünkből van,de aztán az eszünkre hallgatunk és nem szavazunk a fideszre! Egyébként a plakát rossz! "Nekünk az ország az első!" Helyesen "Nekünk a zsebünk az első!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.