Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt, és nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten – derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott közleményéből.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa rasszistának tartja Orbán Viktort

MTI Fotó: Máthé Zoltán

"Az idegengyűlölők és a rasszisták újabban nem zavartatják magukat, köztük például Orbán Viktor sem, aki február elején egy beszédében úgy fogalmazott, hogy nem akarnak sokszínűek lenni úgy, hogy összekeveredjenek másokkal" – idézte fel a főbiztos, hogy milyen szavakkal bírálta a magyar kormányfőt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülését megnyitó beszédében február 26-án. Husszein közleményében leszögezte: akkori beszédének minden szava mellett kitart.

A szóban forgó, február 8-án (Veszprémben, a Megyei Jogú Városok Szövetségének 51. közgyűlésén) elmondott beszédében Orbán "egyértelmű rasszista" kijelentést tett – mondja Husszein. "Sértés minden afrikai, ázsiai, közel-keleti vagy latin-amerikai férfi, nő és gyerek számára. Egykor számos országban elterjedt volt az a nézet, amely szerint a rasszok összekeverése kiirthatatlan és káros szennyeződést eredményez. De ennek a korszaknak már rég vége – vagy legalábbis vége kellene, hogy legyen. Mindannyiunk számára gyalázatos hallani ezeket a gondolatokat egy modern, európai uniós ország vezetőjének szájából" – írta közleményében a főbiztos.

Zeid Raad al-Husszein kiemelte: a legutóbbi népszámlálás szerint Magyarország egész területén 1264 afrikai és 10559 ázsiai származású ember élt. "Minden jel szerint a közel-keleti származásúak olyan kevesen voltak, hogy meg sem számolták őket, Orbán Viktornak mégis sikerült a muszlimokat és az afrikaiakat olyan fenyegetésként beállítani, amely a magyar kultúra létét veszélyezteti" – áll a közleményben.

Husszein szerint Orbán faji retorikája "egyre inkább téveszméken alapul". A magyar kormányfő például évértékelő beszédében azt állította, hogy az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa szerint "titokban már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus – a homo sorosensus -kitenyésztésének programját".

"A többségi társadalmak körében hirdetett ostrommentalitás manapság az etnopopulizmus jele" – hívta fel a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosa. "A mindenen felülkerekedő sértődöttség hangulatát teremti meg, és megmutatja, hol lehet ezt az indulatot levezetni. Mindez sikerrel alátámasztja a hatalmat gyakorlókat" – tette hozzá.

"Valóban rasszistának és idegengyűlölőnek neveztem az egyre inkább tekintélyelvű – bár demokratikusan megválasztott – Orbán Viktort"

- szögezte le Husszein. Hozzátette, hogy nem fog emiatt "azonnali hatállyal" lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter követelte levelében, mert "itt az ideje, hogy szembeszállni az Orbán Viktor-féle zsarnokokkal". A gyűlölet gyúlékony erő, és ma, Európában nem fog győzedelmeskedni – zárta írását az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Nincs is annál szebb, mint amikor a cigány rasszista!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Valóban, sokszor a romák és a feketék a legrasszistábbak.
Pálinkás Pál
És kit érdekel egy arab véleménye..akit a libsik azért tettek a pozícióba hogy tetszelegjenek egymás előtt ,mekkora jó fejek hogy egy szinest raknak főbiztosnak...mellesleg az ENSZ komoly kérdésekben mikor volt tényező???Elárulom ,soha..valamelyik nagyhatalom mindig megvétózta a döntéseket...Az ENSZ-be n bohócok ülnek...cirkusz a népnek!!
Rockxy
Ez egyre inkább így van, ahogy halad az idő, de az ész az megállt.
A zorbán egy rasszista cigány, antiszemita zsidó, komcsi, náci, cionista, revizionista, fasiszta, az általa aljas módon kettészakított háttérhatalom embere, brezsnyev elvtárs seggnyalója, putyin kiskutyája, soros kitartottja, és forgatná a köpönyeget is, ha a liberálisok el nem lopták volna tőle.
Hát, ez égés.
vladimir putin
Én meg azon gondolkodok, hogy csak szimpla érdekgyűlölködő.
Most ezzel lehet hatalomban maradni, holnap meg esetleg épp az ellenkezőjével.
A lényeg a hatalom, mert ott lehet lopni.

Hogy a francba eresztené a hatalmat, ha nyolc évig azért küzdött, hogy a lopás legális legyen?
Beérett a kánaán, utána meg lépjen le?
Esetleg a börtönbe?

Inkább így van ez, gyerekek.
quadrocopter
Nincs is annál szebb, mint amikor a cigány rasszista!
kissé felnőttem
Mi is,
csak ő képzeli másképp mert minket is gyülől
csak egy flóri nevü barátja van pénzért hatalomért ( csak azért )
dr. prédikátor
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa rasszistának tartja Orbánt!!!ÉN IS!!!
rohács1926
Hát má' hogy mondhat ilyet; hogy meri támadni Magyarországot, meg a magyar népet!
Szerintem Czeglédy, meg a Gyurcsányi beépített embere! Polt helyezze előzetesbe!
advocat
Mert mit gondoljon az ember olyanról akinek a barátja minden disznóságot megúszhat? (Flóri) Mit szólnának ehhez az indiai Bihar államban maradt rokonok?
justhpeter
@dr. prédikátor: No, meg én vagyok még így !
Klubtag
Drága Főbiztos Úr!
Tudom én, hogy a diplomáciai protokoll kötelez, de azért ez egy igen finom megfogalmazás...
Kérdezze a honi polgárokat, hogy minek tartják ezt az embert(???)...
bakegya
Mindig is utálta a cigány a magyarokat!
Eladott Ország
Orbán már egy magyarországi kisebbséget is bevándorlóvá minősített, amivel kétségbe vonta a jogukat arra, hogy Magyarországon éljenek. Kikre kívánja még ezt kiterjeszteni? Zsidókra? Tótokra, svábokra? Hogyan kívánja szétválasztani a fajtiszta, nem bevándorló magyarokat? Génteszteket csinál, a vért vizsgálja, vagy meddig kell igazolni a származást visszamenőleg? Ő melyik nemzetiségbe fog esni? A fatolvaj veje honnan vándorolt be? A rendes magyar ember nem lop fát. Se szállodákat. A fehérgalléros bűnözők is bevándorlók? Orbán nagyon veszélyes terepre lépett akkor, amikor az idegengyűlöletre, a faji, vallási és származás alapján történő megkülönböztetés útjára tévedt. Ez nem nemzetpolitika, hanem fajvédelem, annál is inkább, hogy a vallást a nemzettel (a fajjal) azonosítja, s még a vallási alapon történő diszkriminációval is rasszizmust fejez ki. A propagandája rasszista uszítás. Ez már nem csupán nacionalizmus, hanem nácizmus. Mindez azt bizonyítja, hogy ha valaki elindul egy úton, egy rossz gondolatmeneten, akkor annak logikája mentén eljut a végállomásig. Amikor az embereket kezdi vallás, faj, bőrszín alapján megkülönböztetni, eljut a nácizmusig. Nem lehet az útról letérni, csak megfordulni. Az orbáni logika következő lépése romák és más kisebbségek bevándorlóvá, másodrendűvé nyilvánítása, és ellenük intézkedések meghozatala.
Odajutottunk, hogy tényleg mindent félre kell tenni, és ezt a közveszélyes embert meg kell állítani. Ez az ember elveszítette az önkontrollját, menthetetlen, de az ország menthető.
advocat
Így lesz Viktor világhírű. Ha már a fociban nem jött össze. Neki.
creativehun
Csak,hogy ne legyenek kételyek Ti...akik erre a fidesz hordára szavaztatok és szavaztok...egyedül Ti vagytok azért a felelősek,hogy egy hatalomtól megittasult,paranoid skrizofén vezeti ezt az országot és teremt meg Európa közepén egy új "tiszta,árja faj" ideológián alapuló rendszert amelyben minden és mindenki az Ő személyes idiotizmusának alárendeltje.Láttunk már ilyet régebben is...Adolf Hitlernek hívták az illetőt...és a ma történései kísértetiesen kezdenek emlékeztetni a 30-as 40-es évek Németországára.Persze...tudom én,hogy rövid az emberi emlékezet...de,hogy ennyi feledékeny,történelmileg alul művelt ember legyen ebben az országban aki lényegében a gyűlöletre,kirekesztésre szavaz és hatalomban tart egy köztörvényes gazemberekből álló tolvaj bagázst...az még engem is meglep!
lampa laz
@dr. prédikátor: @justhpeter: nemcsak ti, én is!
dr. prédikátor
@lampa laz: Sőt azt hiszem rajtunk kívűl még nagyon sokan!!!
tudode
Reggelire megkajálták EZEK, AZOK a demokráciát, már az ÁTKOSBAN "is" kiállították a bizonyítványukat, azt, hogy se Istent, se embert, barátot nem ismernek ma sem ezek a TÖRZSGYÖKERES falusi "magyarok"!!!
.,
Dr. Kende Péter: A VIKTOR c. könyvében részletesen ecsetelte HONNAN INDULTAK "ezek",
.
users.atw.hu/regenyek-hihi1/kulf/kp_a_viktor.pdf
.
Nem változtak semmit, csak a RÁNCAIK sokasodtak meg!
namihami
@rohács1926: És a Soros? Hát ő hol maradt? Végtére is, aki bűnös, az bűnhödjön, nem?
fekete
Emberi jogok? Hol vannak? Agymosott Hollywoody.
kokopelli
@namihami: gondolod,hogy a Soros az ENSZ-et is megvette?Biztos benne van
a vételi doku az Orbán "hát..izsák"-jában?
papa.49
Én viszont SÍKHÜLYÉNEK TARTOM A CSUTIGECIT !!!
wagabund
..." az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt"...

a tudósok szerint nagyjából 90 ezer éve kezdett el vándorolni észak felé pár száz fős ősember
horda a mai Pretoria területén található barlangjaikból...idővel szétszóródtak, kisebb csoportokra szakadtak..a hozzáértők szerint nagyjából ekkortól kezdődött az idegengyűlölet, és az ún. rasszizmus..akkor még a vitákat egyszerűen oldották meg... az elfogott idegen törzsbelit egyszerűen megették...

kilencvenezer évvel később inkább jól megmondja a magáét egy fontos törzsfőnök..és elmegy kulturáltan vacsorázni, ahol alig kínzott állatból készült pecsenyét eszik annak örömére, hogy ő a nagy homo sapiens mégiscsak a tápláléklánc csúcsán leledzik...
F_Viktor
Akárhogyan számol, ez eddig 2:0 Zeid Raad javára, két ütés, orbán kétszer fogott padlót.

Azoknak a barna orrú, kopasz homlokú orbán-rajongnak azt üzenem, akik megpróbálják az orbánt verő félnek hatalmát megkérdőjelezni, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosa az a poszt, akinek mondandóját az egész világon figyelemmel kísérik.
Lehet számolnotok, az eddigi bekapott két hatalmas sallerrel orbán és a zselés fasz mekkora anyagi kárt okozott az országnak, hány milliárd forintot dobnak ki (lopnak el?) az ablakon, miközben építgetnék Magyarország imázsát!
Jaaa, nagyon jó vicc Magyarország imázsáról beszélni az orbán rezsim alatt... :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.