Több száz hajléktalan és magányos idős ember életét menthette meg tíz nap alatt az extrém hideg időjárás idejére bevezetett vörös kód riasztás – jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Czibere szerint több száz emberéletet menthetett meg a vörös kód riasztás, amit az extrém hideg miatt vezettek be

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. MTI Fotó: Illyés Tibor

Czibere Károly hangsúlyozta, hogy

a kedden visszavont vörös kód ideje alatt több mint 3100 riasztás érkezett a regionális krízisdiszpécser-központokhoz, és a leghidegebb éjszakán is csupán 94 százalékos volt az ellátórendszer telítettsége.

Mindez azt jelenti, senki nem kényszerült arra, hogy a szabadban, a kihűlés kockázatával éjszakázzon, vagyis jól vizsgázott az idén először bevezetett protokoll – értékelt a politikus.

Emlékeztetett:

a szakmai szervezetek és a hajléktalanügyi szolgáltatásokért felelős szakmai kollégium javaslatai alapján az elmúlt évben született meg a vörös kód protokoll alkalmazásáról szóló jogszabály. Ennek lényege, hogy extrém hideg esetén elrendelt riasztás idején életvédelmi céllal a szociális ellátórendszer egészét meg kell nyitni a hajléktalan, illetve krízishelyzetben lévő, főleg magányos idős emberek elhelyezése érdekében.

Ugyanakkor erre az időre megerősítik a regionális diszpécserközpontokat is, amelyek nyilvántartják a befogadóhelyeket és koordinálják az emberek elhelyezését, illetve az utcai szociális munkások tevékenységét.

Hangsúlyozta, hogy a tíz nap alatt 392 hajléktalan és 64, többnyire magányos, idős ember gyors elhelyezése vált szükségessé. Közülük 46, speciális szükségletű embert nem hajléktalanszállókon, hanem szociális intézményekben, többnyire idősotthonokban helyeztek el – sorolta az államtitkár. Megjegyezte, még a leghidegebb éjszakán is 285 ágy volt szabadon országszerte, ami azt jelenti, hogy eredményes volt a hajléktalanellátó-hálózat fejlesztése.

Czibere Károly végül megköszönte a hajléktalanellátó-rendszerben dolgozók áldozatos munkáját, illetve köszönetet mondott azon intézmények lakóinak is, amelyek befogadták az embereket.

A vörös kód riasztást kedden vonta vissza a tárca, azután, hogy a meteorológiai szolgálat közölte, jelentős felmelegedés várható a következő időszakban.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Ciberegeci!!! te sem lógsz ki a nagyon hülyék közül!!!Azért vagy államtitkár!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moareka
A dünnyögő hájtömeg csak ne fényezze a vörös kódot, mert így is meghalt -a nagy kódolás közepette --21 ember, ami a lelkükön szárad...
moareka
@dr. prédikátor: Ha nem halt volna meg egy ember sem,akkor beszélhetne, így csak kuss!!!
papa.49
Cibereleves méltó vagy a nevedre fűrészeled a fingot ennyit érsz tetű !!!
mackoka46
Egyszer a farkas kutyákat küldik az emberre, másszor vörös köd.
Desischado
Rohadnál meg, te utolsó hazug féreg! Mi lenne, ha lenne az embereknek pénzük tüzelőre?! Én is majd megfagytam, mert kevés tüzelőm van, és a beteg rokonomra fűtenem kell! Magamra meg egyszer fűtöttem be, ültem/ülök a hideg szobában. Majd akkor ugass, ha senki nem fagy meg, vagy fagyoskodik, és elég tüzelőt tud venni!
desiro
Hülye karcsi szerinted Ők olvassák a híreiteket, barom arc.
Nem hagytok senkit az út szélén igaz. Arról beszélj hányan fagytak meg miattatok TE PONDRÓ!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.