A vállalat fejesei ettől várták az anyagi fellendülést. Újabb fejleményekről számolt be a Fővárosi Főügyészség Quaestor-ügyben. Azt közölték, hogy az alapügytől korábban elkülönített, pénzmosás bűntette miatt jelenleg még nyomozati szakban folyamatban lévő bűnügyben új bizonyítékokat sikerült felderíteni arra vonatkozóan, hogy a vállalat vezetői hogyan, milyen módszerek alapján hozták a pénzügyi döntéseket. Ezen újabb bizonyítékok szerint, a cégcsoport korábbi vezetői – köztük az alapügy vádlottjai – a befektetők pénzének a megtérülését – ahogy az ügyészséf fogalmaz – nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben a természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszertartástól várták, illetve ezek révén remélték a leleplezés elkerülését is. A Quaestor Értékpapír Zrt. a fenti ezoterikus szolgáltatásokért 2009 júniusa és 2013 februárja között egy indiai cég külföldi bankszámlájára csaknem 72 millió forintnak megfelelő dollárt...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Nem szó szerint...de a Zsírmore böfögése... "" Szóltam a külgazd.-külügy miniszternek,,,,,,vegye ki az állam- lóvét a "" Kvesztorból "...Kivette...Másnap-harmadnap bedőlt a Kvesztor... A bennfentes kereskedés az nem gáz,,ebben a Zországban ??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.