A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben – közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emellett megemelik a szociális tűzifa támogatását.

Áprilistól érkezik a téli rezsicsökkentés
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Megerősítette továbbá, hogy ismét 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, amit a gazdasági eredmények tesznek lehetővé. Az intézkedés összértéke mintegy 30 milliárd forint, az utalványokat pedig a következő hetekben kézbesíti a Magyar Posta – mondta Lázár János. Megjegyezte: a nyugdíjasok immár harmadik alkalommal kapnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. "Többgenerációs országban gondolkodunk, mindenki felelős mindenkiért" – fogalmazott.

A miniszter szerint az ezeket a lépéseket alábecsülő, támadó ellenzéki politikusok lenézik a nyugdíjasokat és a rossz körülmények között élőket.

Arról is beszélt, hogy

ha a Fidesz-KDNP ismét bizalmat kap a parlamenti választáson, megmarad a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, ellenkező esetben ennek a sorsa is más lehet.

Lázár János – reagálva az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntésére – azt is hangoztatta: a kormány elkötelezett abban, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon.

Mint ismertette, a testület szerint a hatályos magyar jogszabály nem felel meg az európai jognak. "Itt egy csatát veszítettünk" – mondta, jelezve: a bírósági döntés megnyitná a kaput a külföldiek magyarországi földszerzése és a földspekuláció előtt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a bíróság döntését betartják, ugyanakkor a kormányfő arra utasította a földművelésügyi minisztert, hogy minden jogalkotási eszközzel akadályozza meg, hogy külföldi magánszemélyek vagy külföldi vállalatok haszonélvezeti jog, illetve zsebszerződés révén magyar termőföldhöz jussanak.

2010-ben 600 ezer hektár volt veszélyben, az azóta meghozott törvények ezt nyolc éven át meg tudták védeni – mutatott rá, az egyetlen olyan hiteles politikai erőnek nevezve a kormánypártokat, amelyek képesek ennek a védelemnek a megteremtésére. A következő évek nagy kérdésének nevezte,

hogy Magyarországon a külföldiek szerezhetnek-e földet.

A tárcavezető megjegyezte azt is, hogy a magyar rendelkezéseket vitató külföldi érintettek döntően kártalanítást kérnek, nem fenyeget a korábbi tulajdoni viszonyok visszaállása.

A kormányülés további témái közül beszámolt a jászberényi elkerülőútról és a miskolci Y-hídról. Utóbbi legalább 10 milliárd forintba kerül és megkönnyíti a busz- és vasúti közlekedést Miskolc belvárosában.

Az Európai Bizottság országjelentését a miniszter úgy kommentálta: a brüsszeli testület rosszul teszi, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. A kormány barátságtalannak tartja, hogy a kampány kellős közepén az Európai Bizottság egy politikai állásfoglalást tesz közzé, ráadásul a jelentést író szakértők a Fidesz politikai ellenfelei – mondta.

Hódmezővásárhelyről is kérdezték

Arra a felvetésre, hogy Hódmezővásárhelyen felmondtak a címzetes főjegyzőnek, Lázár János úgy reagált: a választás véget ért a városban, ezért mindenkit arra kér, próbáljanak együttműködni. Tudomásul kell venni – mondta –, hogy az új – az ellenzék támogatásával megválasztott – polgármester változtatni szeretne, a választók döntésének ez a következménye.

Megjegyezte: a főjegyző több évtizede áll Hódmezővásárhely szolgálatában, politikai pártállástól függetlenül mindenki megbecsülte őt. Szerinte nem emberséges, hogy betegsége alatt mentették fel az állásából.

Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP-Párbeszéd a parlament összehívását követelte a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés érdekében, a miniszter úgy fogalmazott: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje annak a kormánynak volt tanácsadója, amely megszüntette a 13. havi nyugdíjat, ezért a kezdeményezése nem hiteles, ahogyan a rezsicsökkentésre vonatkozó sem, 2010 előtt ugyanis nem volt energiaár-csökkentés.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Tehát a második negyedévben (április, május, június) csökkentik a téli rezsit. Nem lett ez egy kicsit elkapkodottan kitalálva bameg, vagy nektek mindegy, hogy igen hülyén hangzik tavasszal és nyáron a téli rezsicsökkentés?
papa.49
@cs.n.: Ne reménykedj nem lesz abból semmi ...
namihami
A gázrezsi igérete a második negyedévre tolódott.
Az eladó nyugdíjasok kilóra történő megvétele viszont már a választás előtt megkezdődik. Hogy is van ez? A vicces az lenne, ha vásárhelyi sikerrel jönne be a nyugdíjasvásárlás.
cs.n.
@papa.49: Nem reménykedem, nem érdekel az aprópénzük. Átlátszó szavazatvásárlás(i kísérlet). Ami még csak véletlenül sem télen jutott eszükbe, majd nyáron jóváírnak, mikor nem kell fűteni. Ebből látszik, hogy végig se gondolták, csak hopp, bedobták, hadd örüljenek az alattvalók.
grincss
Az egészben a bájos, h a geci azzal indokolta a gázár egyszeri csökkenését, mert nagyon hideg voltt a tél!
Ezzel szemben az idei tél 1,5°C-al melegebb volt a tavalyinál!
Akkor, hogyan is van ez?
A balfasz baloldal, meg nem csapja le ezt a labdát!
papa.49
@grincss: MERT BALFASZ A KOMPLETT BALOLDAL !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.