Az új polgármester árnyalja a tisztogatásról szóló kormánypropagandát. Az új polgármester közösségi oldalán reagált a volt aljegyző korábbi vádjaira. Márki-Zay Péter azt írta, Végh Ibolya rövid egyhetes együttműködésük alatt több súlyos szakmai, etikai hibát vétett, munkaszerződését mégis számára kedvezően, közös megegyezéssel szüntették meg. Az aljegyző erre, elmondása szerint, felkészült, mert már Hegedűs Zoltán is el akarta bocsátani. Azonnal elhelyezkedett, maga mondott le a felmondási időről. Márki-Zay Péter szerint az aljegyző számos valótlan állítást tett a sajtónak, így akár a neki tett kijelentései is nélkülözhetik a valóságalapot. Esetleg azok is, hogy a múlt heti feltűnő iratmegsemmisítés, selejtezés csak nem iktatott dokumentumokra terjedt ki, valamint az, hogy ő nem Lázár János személyes bizalmasa.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Csizmás Kond: Ehhez mit szólsz? Feltűnt-e neked, hogy a volt aljegyző össze-vissza hazudott Márki-Zay Péterről, és próbált egy becsületes embert bemocskolni?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@desiro: Darálták az iratokat, mint a leendő CÖF-ösök a rendszerváltás küszöbén? Nem hallottak még az elektronikus adattárolásról?
Pálinkás Pál
@Shikari: Ezeket a marhaságokat szülőhazád sajtójában közöld!!! És anyanyelveden,románul!!! Itt senki nem kíváncsi rád!!
quadrocopter
@Shikari: Onnana te kis szellemi gyopár, hogy az aljegyzőn kívül van még a jegyző is, aztán vannak közigazgatési vezetők, aztán van pénzügyi bizoccság, aztán van ügykezelései szabályzat!
Látod, ennyire hüle vagy!
nemkati
@Csizmás Kond: Például úgy, hogy miután idecibáltad a mocskolódó cikket, utána elolvasod a cáfolatot is.
nemkati
@Shikari: Lassan mondom, hogy még te is megértsd: nem iktatottnak az a hivatalos irat minősül, ami vagy az önkormányzatnál keletkezett, vagy oda beérkezett, de még nem iktatták. A papírfecni, az Egyesült Államok budapesti követsége által 2014-ben a külügyminisztériumnak átadott feljegyzés a kormányközeli korrupciós ügyekről és a kitiltottakról - legalábbis 0rbán szerint.
Csizmás Kond
@nemkati: A cáfolat csak vélemény...nem változtat a lényegen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.