Csupán szavazatszerző próbálkozás a rezsicsökkentési ígéret, amely a kormányzat részéről a hét közepén elhangzott.

A Magyar Nemzet cikk szerint a kabinet ismét becsapja a családokat: csupán a 16 százalékát adja vissza annak az extraprofitnak, amelyre évente szer tesz a háztartások energiatarifáin keresztül – nyilatkozta lapunknak a második Orbán-kormány volt energetikai államtitkár-helyettese.

Orbán volt államtitkára: átverés a téli rezsicsökkentés

Holoda Attila elmondta: egy átlagos család éves szinten megközelítőleg 83 ezer forintot veszít azon, hogy a kormányzat a nemzetközi energiabeszerzési árak által indokoltnál drágábban adja a lakosságnak a földgázt, az áramot, illetve a távhőt.

Ebből most csupán egyetlen alkalommal 12 ezer forintot kapnak majd vissza a földgázfelhasználók, a többi extraprofit a kormányzat zsebében marad.

Földgáz esetében ez azt jelenti, hogy a kabinet az utóbbi években az indokolt díjakon felül évente 241 milliárd forint „luxusprofitot” szedett be, az elmúlt évek során pedig az energetikai vállalatai közreműködésével mintegy 960 milliárd forint pluszbevételre tett szert ily módon.

(mno.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Itt a bizonyíték a lopós cigány csalására !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Amikor írtam,hogy átvertek mert többet fizetek 90 000 ft tal azt mondták hidegebb van.A deviza hiteleseket is megvezették 20évre,akkor most mit mondanak ? Hazug Országban élünk,ahol a hazug politikusok érvényesülnek.
papa.49
A lakosságot lépten nyomon átbasszák,. mit szart a palánkon, nem győzünk felkelni !!!
Desischado
@papa.49: Pontosan. De remélem, április 8-végleg felkelünk!
Amúgy meg kinek újdonság ez, hogy átvernek bennünket mint sz@rt a palánkon? Legfeljebb a birkáknak!
csipetke
Az a baj,hogy az ilyen hírek nem jutnak el mindenkihez.Azért tud még ez a rablóbanda garázdálkodni...
advocat
És ezen fidesznyikeken kívül valaki meglepődött?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.