A bíróság jelzése után az illetékes kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületét festékkel leöntő elkövetők ügyében – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Nyomozást rendeltek el az ÁSZ épületét festékkel leöntők ügyében

Fotó: atv.hu

Ibolya Tibor közleményében felidézte: január 17-én egy aktivista csoport emberei narancssárga festékkel összekenték az ÁSZ V. kerületben található épületét. Főleg az a réztábla rongálódott, amin az intézmény neve szerepel, de több helyen narancssárgára festették a falat is. A falak és az üvegfelületek mintegy 20-30 méter hosszan festékesek lettek.

Az eset kapcsán csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt egy magánszemély tett feljelentést. A nyomozó hatóság a feljelentést elutasította azzal, hogy a feljelentettek által elkövetett cselekmény szabálysértés. Erre tekintettel a rendőrség az iratokat megküldte a szabálysértési hatóságnak.

Ezt követően a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szabálysértési ügyet az V. és XIII. kerületi ügyészséghez tette át, mert úgy vélték: mivel az ÁSZ épülete műemléki védettség alatt áll, az elkövetők cselekménye alkalmas lehet "rongálás bűntettének megállapítására". Ennek nyomán a budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást – olvasható az ügyészségi közleményben.

Korábban az ÁSZ az MTI-vel azt közölte: az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az ÁSZ fővárosi központját ért kár, és az épületet a Közös Ország Mozgalom aktivistái festékezték össze.

Horváth Bálint, a számvevőszék kommunikációs vezetője a közleményében kitért arra, hogy az ÁSZ-székháznak helyet adó épület, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette, tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt, az épület műemléki védettség alatt áll.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
O'szt a nemzet vejkója, tiborc ellen mikor emelnek már vádat?
Pálinkás Pál
@Shikari: Neked nem mindegy román...pár hét múlva már csengettek nektek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.