A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő volt, hogy a Momentum Mozgalom választási gyűlést tartott – ajánlásokat gyűjtött és szórólapozott – egy székesfehérvári áruház parkolójában, a tulajdonos engedélye nélkül.

NVB: jogsértő volt a Momentum kampányolása egy áruházi parkolóban
Fotó: Youtube

Az NVB egy fellebbezés alapján foglakozott az üggyel és pénteki ülésén 8:2 arányban megállapította a jogsértést.

A vitában Patyi András, az NVB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a Kúria a magánterületen történő kampánytevékenység végzésének megítélésével kapcsolatban több különböző tényállás alapján különböző döntéseket hozott, legutóbb csütörtökön úgy foglalt állást, hogy a közforgalom számára megnyitott magánterületen lehetséges a kampánytevékenység. Mint mondta, a bizottság korábban úgy döntött, ilyen esetekben mindig a Kúria legutóbbi döntését veszik irányadónak.

Tóta Áronné választott tag a vitában azzal érvelt, hogy más az aláírásgyűjtés, amelyben a Kúria csütörtökön döntött, és más a választási gyűlés, amely a mostani eljárás tárgya. Mint mondta, igenis mérlegelnie kell a bizottságnak a cselekmény súlyát, hogy aláírásgyűjtés vagy választási gyűlés volt-e.

Litresits András viszont amellett érvelt: a bizottságnak figyelemmel kell lennie a Kúria legutóbbi döntésére és arra, hogy a jogorvoslati kérelemben nincs utalás arra, hogy az aktivisták zavarták volna a vásárlókat.

A bizottság végül 8:2 arányban úgy döntött, a közforgalom számára megnyitott magánterületen nem lehet választási gyűlést tartani.

Az NVB egyhangú döntéssel megállapította: jogsértő volt, hogy Simonka György fideszes képviselőjelölt Facebook-címével ellátott pólót küldött Békés megyei óvodásoknak.

A Békés megyei 4. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz (oevb) azért fordultak kifogással, mert a Fidesz-KDNP jelöltje egy Békés megyei óvoda rajzpályázatán részt vevőknek küldött a Facebook-oldalával és a like-jelével ellátott pólókat. Az elsőfokú választási bizottság elutasította a kifogást, arra hivatkozva, hogy a kampánytevékenység nem sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást, és nem ütközik tételes jogszabályi rendelkezésbe.

Az NVB egy fellebbezés miatt foglalkozott az üggyel és egyhangú döntéssel megállapították, a képviselőjelölt megsértette a választási eljárás alapelveit és a köznevelési törvényt is, amely a köznevelési intézményekben tilt mindenféle politikai tevékenységet.

Patyi András a vitában hangsúlyozta, hogy választójoggal nem rendelkező gyerekek között nincs helye kampányeszközök osztogatásának.

Az NVB mintegy 50 olyan fellebbezést bírált el pénteki ülésén, ahol a jelöltek nyilvántartásba vételének megtagadása miatt nyújtottak be fellebbezést. Az NVB ezek túlnyomó többségét elutasította, mert a fellebbezők csak állították a jogszabálysértést, de nem támasztották alá. Ugyanakkor a bizottság nyilvántartásba vette jelöltként a Tolna megyei 1-es választókerületben Farkas Gabriellát, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) jelöltjét, miután a jogorvoslati eljárás során bebizonyosodott, hogy összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást.

A testület Avarkeszi Dezső, a DK delegáltja felvetésére jogértelmezési vitát folytatott az országgyűlési egyéni választókerületekbe történő delegálásról. Avarkeszi Dezső azt mondta: vannak pártok, mint a DK is, amelyek nem állítottak minden egyéni választókerületben jelöltet, de országos listát igen, és ezek a pártok a szavazatszámláló bizottságba tudnak delegáltat küldeni, de az oevb-be nem. Ezzel pedig elveszik a pártoktól a lehetőséget, hogy részt vegyenek a szavazatszámláló bizottságok tevékenysége elleni kifogásokról szóló elsőfokú döntésekben. A bizottság többsége amellett érvelt, hogy sértené az esélyegyenlőséget, ha olyan szervezet delegáltja is benne lenne az oevb-ben, amely a választókerületben nem állított jelöltet.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Mindeközben a fidesz meg a kamupártjai adják-veszik-másolják az ajánlásokat bazdmeg...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Teszek a jogra,ha azt úgy faragják mint juhászlegény a furulyát. Az igazságról szeretném már hallani a kormány szavát,amit eddig mindig elkerült,mint munkaerő tartalék a munkát.
karma1
Az NVB-nek miota van jogosultsaga felulvizsgalni dolgokat torvenyesseg szempontjabol?
Es az ovodakban kiragasztott fideszes propagandaanyagok miert nem basszak az NVB csoret? Miert neznek ezek mindenkit hulyenek?
bakegya
MOMENTUM ezek az ISTEN ADTA fiatalok...Hát nem tudtok olvasni-nem ismeritek a demokratikuSS NEMZET VEZETŐ JOGAIT qwesztorbániának-TILOSBAN PARKOLTATOK!!!
Pálinkás Pál
Azt a Patyi g..cit remélem jó SSokára sittre vágják!!!
desiro
@Shikari: A köcsög Hendének is Tesco parkolójában gyűjtöttek és a kedvenc hangulatjavítómba is beete a rosseb a vén fitymaszopós gecit igaz rövid idő alatt ki lett zavarva.Az is magán terület.
Fosik a banda vezéred igaz a te fejedre is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.