Jogerősen háromszáz óra közmunkára ítélte a Mátészalkai Járásbíróság azt a postai kézbesítőt, aki elsikkasztotta a postai küldeményként rábízott csaknem egymillió forintot – közölte a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Elítélte a bíróság a szabolcsi postást, aki egymillió forinttal lépett meg
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Toma Attila elmondta, hogy az egyik szabolcsi település postahivatalában dolgozó K. Gy. február 6-án reggel vette át a postamestertől a mintegy egymillió forint készpénzt, majd ismeretlen helyre távozott. A férfi pénzt a címzetteknek nem kézbesítette, munkahelyén nem jelentkezett elszámolásra, telefonon pedig elérhetetlenné vált munkáltatója számára.

A postás a nála lévő készpénz egy részét Mátészalkán és Budapesten euróra váltotta, majd vonattal Bécsbe ment, hogy onnan Nyugat-Európába utazzon – ismertette a szóvivő. Miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, visszautazott Magyarországra, a rendőrök Mosonmagyaróváron fogták el. A vádlottnál mintegy 700 ezer forint értékű pénz, forint és euró maradt, amelyet a rendőrség lefoglalt; a posta emellett kérte további kárának megtérítését a vádlottól.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a kár egy részét megtérítette, valamint vállalta, hogy a többit is részletekben visszafizeti a postának – közölte Toma Attila.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
KÉRDEZEM A FARKAS FLÓRI NEVŰ TETŰT MIKOR ÍTÉLI EL A BÍRÓSÁG 1.6 MILLIÁRD FORINT MAGÁNTULAJDONBA VÉTELE MIATT ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
A bírósági árfolyamot tekintve elgondolkodtam azon, hogy vajon Viktorunk hány életen át seperhetné az utcát közmunkában ?
Sámannus
Jáj má előre röhögök, hány évet kapnak a fityfaszosok a jó kövér lopásokért. Még a köbük reinkarnációjuk is közmunkások lesznek, mint amikor a kínai nagy falat építették. Ott is kapott a rokonság is a büntetésből. A rezsibiztosnak jó kis hamuszórást ajánlanák a fejére, mert megérdemli.
Eladott Ország
@justhpeter: A Föld története hozzávetőlegesen 4,567 milliárd évre (4 567 000 000 év) nyúlik vissza, a protoplanetáris ködből kialakuló Földtől napjainkig. Hogy el tudjunk igazodni az időskálán, egy 24 órás órát fogunk használni, amit beosztunk a Föld életkorára, kezdve 4,567 milliárd évvel ezelőttől egészen napjainkig. Minden másodperce ennek az órának kb. 53 000 évet jelent. Ennyit kellene a csútinak közmunkán sertepelnie.
Clavigo
Majd Áder Jankó amnesztiát ad neki...oszt jó napot. Vagy ilyen kevésért,,, nem jár " kedzselem " ??,,,,
Eladott Ország
@Clavigo: Áderejankóék csak százmilliós tételben tudnak gondolkodni, ennyi pénzért le sem hajolnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.