A miniszterelnök egykori barátjának lapja megint ledobott egy kampánybombát: most Kósa Lajos a célpont.

Négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos a Magyar Nemzet birtokába került hiteles közjegyzői okirat szerint.

Magyar Nemzet: Kósa Lajos 4,3 milliárd eurós számla fölötti rendelkezési jogot kapott egy rejtélyes megbízótól

A Simicska Lajos tulajdonában lévő lap szerint a Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült dokumentumból kiderül, a fideszes politikus – korábban frakcióvezető, jelenleg a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter – 2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, amelynek részleteit közjegyzői okiratba is foglalták.

A több mint ezerháromszázmilliárd forintnyi összeget

az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el – áll az okiratban, amely szerint a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a

megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze.

Az Orbán-kormány minisztere eszerint pénzt vehetett fel a számláról, átutalásokat végezhetett és teljes körű számlaügyintézést bonyolíthatott le, egyedül a számla megszüntetésére nem kapott jogosultságot.

A lap nem kereste meg Kósát, és a bőkezű megbízóról sem tudni egyelőre részleteket.

Kósa Lajos: "az egész egy igazi szélhámosság" – egy német hölgy öröksége volt a 4,3 milliárd euró

"Az egész szélhámosság, semmi nem igaz belőle. Soha nem vettem állampapírt, soha. Egyetlen fillért soha nem láttam, soha semmilyen bankszámlát nem kezeltem" – jelentette ki kedden Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

Kósa Lajos Dunaújvárosban tartott sajtótájékoztatót , ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott a Magyar Nemzet cikke kapcsán.

Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában.

(mno.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Értjük szerintem, nagyon is jól értjük, és valóban nem dzsentrik ezek, hanem egy elcseszett, félfeudális rendszer agyalágyult, de annál pénzéhesebb morális pöcegödrei, akik nyolc éve mást sem tesznek, mint erkölcsi prédikációkat tartanak arról, hogy mi a tisztesség, a becsület, ki a jó ember és ki a szaralak. Miközben az édes jó anyjukra íratják az ég alját is. Ez az egész önjáróvá és természetessé vált bűzös rendszer, ezeknek az embereknek a romlott, egybites világképe erről szól: önerőből nem jutottunk semmire, ezért ellopjuk a másokét, és úgy teszünk, mintha ez lenne a világ rendje; aki ebben kételkedik, azt kikiáltjuk ellenségnek és a harc zajában tovább harácsolunk, ameddig egy egész ország bele nem fásul. Kósa Lajost Debrecen környékén csak “Mr. 20%” gúnynéven emlegették 2010 előtt, mert minden helyi beruházás árából ennyit kellett visszaadni neki zsebbe – mesélik az emberek arrafelé.
Azóta Kósa és fideszes társai már parlamenti, kormányzati szintre emelték a lopás “legalizálását”.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@Sámannus: Írod:
"Csak nem akkori a meghatalmazás amikor Petyával bedöntötték a forintot?"

Azt már 2010 nyár végén megtették, amivel halálraítéltek nagyon sok devizahitelest.
Ez a szerződés a magánnyugdíjak ellopása után nem sokkal kelteződött.
Sámannus
@F_Viktor: OK már olvastam többet is erről, miután elszabadult a kezem., de ez sincs kizárva, mert amikor beszabadultak a lucernásba biztosan kólikát kaptak úgy shortoltak. kéthetente.
Hellcat
1300 milliárd forint...aztabüdöskurvaéletbe ám...csak derüljön ki kicsoda a megbízó...borulnak ám a csontvázak rendre...
kissé felnőttem
Ez ám a jó világ 900 év alatt sem kereshettél ennyit. Ezt fogjátok 100 évig visszasírni.
Sámannus
@F_Viktor: Lehet, hogy csak ezzel fűtötte otthon a burzsujkáját, rezsicsökkentés helyett. A nagy eszétől ezt is megteszi.
vukkocska
Azért alakulnak a dolgok. Ugye szutumutukupakos Lajos először csodálkozott, nem tudta, miről is van szó. Aztán derengett neki valami, hogy volt egy ilyen okirat, amit alá is írt. Az meg német nyelvű volt. Tehát eredetinek minősítette. Akkor vagy az én agyam egy fordító irodával is felér, mert én magyarul, magyar közjegyző által hitelesített okiratot láttam.A stáb azóta biztos agyal, hogy mit lehetne kitalálni, amit bevesznek a fidesznyikek, mert már csak ők vannak. Hajrá békemenet, van miért gyalogolni. 200.000 embert várnak, annak egy része erdélyi, a másik lengyel. Azért akik elöl viszik a madzagot, legalább azok magyarok lesznek. :) Akinek még van képe előre állni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.