Nem bántam meg, hogy belevágtam, és újra ugyanezt mondanám, sőt, olyat, ami még jobban tükrözné a rideg valóságot, amit csak részben és enyhén adtuk vissza. A videót eddig mintegy 350 ezren nézték meg, aminek nagyon örülök – nyilatkozta Lázár János a nemzetközi hírnévre szert tevő bécsi videóról a Promenad.hu-nak adott interjújában.

"Magánemberként jártam Bécsben" – Lázár nem bánta meg a migránsos bécsi videót, és újra ugyanazt mondaná

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az, hogy a bécsi videójából ekkora vita lett, "nagyon jól mutatja, hogy a politika és a sajtó egy része még mindig eltagadja, elferdíti vagy relativizálja a bevándorlás hatásait".

Az interjúban hozzátette:

A valóság sokkal súlyosabb annál, mint az általam közvetített üzenet. Nézzük csak meg a bécsi kommentelők véleményét és a helyi bűnügyi adatokat, egyértelműen látható, hogy elképesztő kihívással kell szembenéznie az osztrák fővárosnak. Magánemberként jártam Bécsben és elhatároztam, hogy a saját szememmel nézem meg, mit jelent az illegális bevándorlás, aminek a veszélyeiről idehaza még csak beszélünk, ott azonban a hétköznapok részévé vált. A videóban csak azt vázoltam, mi a helyzet tőlünk 200 kilométerre.

Lázár a lapnak elmondta:

Egy órát töltöttem abban az utcában, és talán három fehér emberrel találkoztam, mindenki más sötét bőrszínű volt. Ez a valóság. Ebben a kerületben megtörtént a változás, és nem a bevándorlók lettek bécsiek. A bécsiek elmentek onnan, a bevándorlók pedig átvették a városrészt, amit a saját képükre, ízlésvilágukra formálnak.

A miniszter szerint cenzúra sem a kormányoldalon működik.

Elég, ha csak arra utalok, hogy magánemberként elmentem Bécsbe, elmondtam a véleményemet arról, amit az utcán tapasztaltam, a Facebook pedig lekapta a videót.  Még ha később vissza is tették, mi ez, ha nem a szabad véleménynyilvánítás lábbal tiprása?

– vélekedett Lázár.

Forrás: promenad.hu

Fotó és címlapi kép: MTI/Kovács Attila

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
Londonban is magánemberként ment, mert utólag kifizette.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Bár azok bánnák meg, hogy megismertek, akik rád szavaztak.
kereső
Jani!Miért nem a Práterbe mentél szórakozni magánemberként.Azt még el is hinnénk .De igy?-Kancelláriaminiszter úr.
Jozefina
Mindenki annyit ér mint amit mond, ha éppen nem hazudik!!!
Mirabilis
Lázárt Bécs helyett Kőbányára küldték tanulmányútra
A Die Tageszeitung azt javasolta Lázár Jánosnak, hogy a bécsi 10. kerület helyett érdemes lenne Budapest X. kerületébe, Kőbányára ellátogatnia, ahol jól láthatók a magyar kormány szociális ridegségének jelei.
https://24.hu/kulfold/2018/03/08/lazart-becs-...
Desischado
Mit vártok ettől a hazug féregtől? Hazudik, és leéget bennünket! bár vágná már valaki pofán egy lapáttal ezt a rühes parazitát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél