A március 15-ei nemzeti ünnepi rendezvények miatt Budapest több kerületében, valamint országszerte számos településen lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni. A fővárosban csütörtökön több forgalmas útvonalon, közlekedési csomópontban lesznek hosszabb-rövidebb lezárások.

A rendőrség honlapján (www.police.hu) külön link alatt szerepelnek a fővárosban és az ország különböző településein életbe lépő forgalomkorlátozások.

Budapesten március 13-16. között a II., V., VI., VIII., IX., XI. és XIII. kerületet érintik a lezárások és megállási tilalmak.

Lezárásokra csak az ünnep napján, csütörtökön kell készülni, de a főváros több kerületét érintően számos utcában már keddtől egészen péntek késő estig, illetve éjfélig nem lehet parkolni.

Március 15-én 6 órától 23 óráig lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat. Szintén csütörtök reggel 8 órától 23 óráig lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között; 11 órától a Bem felső rakpartot a Csalogány utca és a Bem tér között, a Bem József utcát; várhatóan 12 órától 14 óráig lezárják a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között, valamint a Szent István körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat. Ugyancsak 12 órától 18 óráig lezárják az V. kerületi Báthory utcát, a Hold utcát és az Aulich utcát.

Mindemellett csütörtökön – szakaszosan és időszakosan – 13 órától lezárják a Teréz körút, Erzsébet körút, Blaha Lujza tér, Rákóczi út, Astoria, Károly körút, Erzsébet tér útvonalat, 19 órától 21 óráig pedig a Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Múzeum körút útvonalat.

A megállási tilalmak a II., V., VI. és XIII. kerületet érintik. Többek között a Bem tér környékén, a Kossuth tér környéki utcákban, az Árpád fejedelem úton a Császár-Komjádi uszoda előtti parkolóban, a Duna felőli oldalon, a Nyugati téri parkolóban a taxiállomással párhuzamos parkolóban, a Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia környékén, a Szent István körút mindkét oldalán a Jászai Mari tér és a Nyugati tér között, a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Nyugati tér és az Alkotmány utca között, valamint az Andrássy út mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között is megállási tilalomra kell készülni.

Óriási lezárások jönnek Budapesten és országszerte is, van, ahol már mától nem lehet parkolni – itt a lista

Fotó: Pixabay cco

Tilos megállni:

2018. március 13-án 6 órától 2018. március 16-án 24 óráig a Budapest V., Alkotmány utca mindkét oldalán a Vajkay utcától a Kossuth térig,

2018. március 13-án 22 órától 2018. március 15-én 20 óráig a Budapest V., Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Szalai utcáig,

2018. március 14-én 6 órától 2018. március 15-én 24 óráig a Budapest V., Hold utca mindkét oldalán a Báthory utca és a Kálmán Imre utca között, a Batthyány-örökmécses körül,

2018. március 14-én 22 órától 2018. március 15-én 20 óráig a Budapest II. és V., Alkotmány utca mindkét oldalán a Bajcsy Zsilinszky úttól a Vajkay utcáig, a Szalai utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Kossuth térig, Falk Miksa utca mindkét oldalán a Kossuth tértől a Markó utcáig, Kozma Ferenc utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Báthory utcáig, Báthory utca mindkét oldalán a Vértanúk terétől a Honvéd utcáig, Vértanúk terén körben, Nádor utca mindkét oldalán a Vértanúk terétől a Garibaldi utcáig, Balassi Bálint utca mindkét oldalán Balaton utcától a Kossuth térig, Széchenyi felső rakpart mindkét oldalán a Balaton utcától a Kossuth térig, Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi felső rakparttól a Balassi Bálint utcáig, Bem téren körben,

2018. március 14-én 20 órától 2018. március 15-én 24 óráig a Budapest II., V., VI. és XIII. kerület:

Árpád fejedelem úton a Császár-Komjádi uszoda előtti parkolóban, a Duna felőli oldalon,

Gyorskocsi utca páros oldalán a Nagy Imre tér és a Kacsa utca között,

Nyugati téri parkolóban a taxiállomással párhuzamos parkolóban,

Podmaniczky utca páros oldalán a 8. szám és a Bajcsy-Zsilinszky út között,

Zoltán utca volt Magyar Televízió székház felőli oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között,

Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkoló szervizúttal párhuzamos részén,

Akadémia utca páros oldalán a Széchenyi tér és az Arany János utca között,

Széchenyi felső rakparton a Garibaldi utca és a Steindl Imre utca között,

Lendvay utca páros oldalán a Rippl-Rónai utca és a Dózsa György út között,

Aradi utca mindkét oldalán a Vörösmarty utca és a Csengery utca között, Hunyadi téren az Andrássy út felé eső rész mindkét oldalán,

Apáczai Csere János utca mindkét oldalán az Eötvös tér és a Wekerle Sándor utca között,

Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Vigadó előtt,

Bem felső rakparton a Gyóni Géza tér és a Csalogány utca között,

Gyóni Géza téren a Bem felső rakpart és a Lipthay utca között,

Lipthay utca mindkét oldalán a Gyóni Géza tér mellett,

Szent István körút mindkét oldalán a Jászai Mari tér és a Nyugati tér között,

Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Nyugati tér és az Alkotmány utca között,

Aulich utca mindkét oldalán,

Hold utca mindkét oldalán a Nagysándor József utca és a Báthory utca között,

Andrássy út mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2018. március 15-én 13 órától 2018. március 15-én 14 óra 40 percig a Budapest V. és VI., Teréz körút – Erzsébet körút – Blaha Lujza tér – Rákóczi út – Astoria – Károly körút – Erzsébet tér útvonalat,

2018. március 15-én 19 órától 2018. március 15-én 21 óráig a Budapest V. és VIII., Bajcsy-Zsilinszky út – Károly körút – Múzeum körút útvonalat.

Lezárják:

2018. március 15-én 6 órától 2018. március 15-én 23 óráig a Budapest V., IX. és XI.,

Szabadság hidat, Vámház körutat,

2018. március 15-én 8 órától 2018. március 15-én 23 óráig a Budapest VI., Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között,

2018. március 15-én 11 órától 2018. március 15-én 14 óráig a Budapest II., Bem felső rakpartot a Csalogány utca és a Bem tér között, Bem József utcát,

2018. március 15-én 12 órától 2018. március 15-én 14 óráig a Budapest II., V., VI. és XIII., Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között, Szent István körutat, Bajcsy-Zsilinszky utat,

2018. március 15-én 12 órától 2018. március 15-én 18 óráig a Budapest V., Báthory utcát, Hold utcát, Aulich utcát.

A március 15-i állami ünnepségek miatt forgalomkorlátozás lesz 2018. március 14. és március 16. között Budapest I., II., V., VI. és XIV. kerületében.

Tilos megállni:

2018. március 14-én 22 órától 2018. március 15-én 20 óráig:

a Budapest I. és V., Pesti alsó rakpart mindkét oldalán az Eötvös tértől a Jászai Mari térig,

Lánchíd utcai parkolóban,

2018. március 14-én 6 órától 2018. március 15-én 24 óráig:

a Budapest I., Dísz téren körben,

Tárnok utca mindkét oldalán a Dísz tértől a Szentháromság térig,

Szentháromság téren körben,

Hess András téren körben,

Úri utca mindkét oldalán a Szentháromság utcától a Dísz térig,

Szentháromság utca mindkét oldalán a Szentháromság tértől az Úri utcáig,

Országház utca mindkét oldalán a Fortuna köztől a Szentháromság térig,

Fortuna köz mindkét oldalán az Országház utcától a Fortuna utcáig,

Fortuna utca mindkét oldalán a Hess András tértől a Fortuna közig,

Táncsics utca mindkét oldalán a Hess András tértől a Bécsi kapu térig,

Lovas út mindkét oldalán a Palota úttól a Bécsi kapu térig.

Lezárják:

2018. március 15-én 11 órától 2018. március 15-én 17 óráig:

a Budapest II. és V., Alkotmány utcát, Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tértől az Eötvös térig, Bem teret körben,

2018. március 15-én 0 órától 2018. március 15-én 24 óráig a Budapest I., Budai vár területét,

2018. március 16-án 10 órától 2018. március 16-án 13 óráig a Budapest VI., Andrássy utat a Bajcsy Zsilinszky úttól a Teréz körútig,

2018. március 16-án 12 órától 2018. március 16-án 15 óráig:

a Budapest VI. és XIV., Andrássy utat a Teréz körúttól a Dózsa György útig,

Dózsa György utat a Podmaniczky utcától a Városligeti fasorig,

Kós Károly sétányt a Hermina úttól a Hősök teréig,

Olof Palme sétányt a Műcsarnok mögötti utcától a Hősök teréig,

Állatkerti körutat a Gundel Károly körúttól a Hősök teréig,

Hősök terét körben.

Forrás: MTI, Blikk

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ne felejtsétek el lehegeszteni a csatornadeleket ahol
a putriszökevény fog hablatyolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.