"Az egész szélhámosság, semmi nem igaz belőle. Soha nem vettem állampapírt, soha. Egyetlen fillért soha nem láttam, soha semmilyen bankszámlát nem kezeltem" – jelentette ki kedden Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

Kósa Lajos: "az egész egy igazi szélhámosság" – egy német hölgy öröksége volt a 4,3 milliárd euró

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Nemzet kedden hozott nyilvánosságra egy állítólagos közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt. 

A lap nem kereste meg Kósát ezzel kapcsolatban.

A PestiSrácok.hu korábbi értesülései szerint a Magyar Nemzet által meglobogtatott dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette. A portál szerint információit alátámasztja az is, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás.

Kósa Lajos kedden tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott a Magyar Nemzet cikke kapcsán.

A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben

egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy az okiratban a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában.

A Magyar Nemzet cikkéről pedig azt mondta, nem olvasta, de szerinte szélhámosság a történet.

Soha, semmilyen bankszámlát nem kezeltem

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy ott volt-e a közjegyzői irodában aláíráskor, azt válaszolta:

ha tudná, miről van szó, akkor megmondaná.

Mindenesetre annyit elismert, hogy Tóth Ádám közjegyzői irodájában járt már.

A hvg.hu megkereste Tóth Ádám közjegyzői irodáját, amelynél Kósával a szerződést kötötték.

Az iroda titoktartásra hivatkozva nem árult el semmit a lapnak.

Forrás: HVG, ATVMagyar Nemzet, PestiSrácok.hu, 444.hu

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Hát nem én vótam, hanem a tuszo, a huti, tuszu, tusz meg a tuszi, huti vagy a hutu, tuszi... így vót, azok vótak, ha én mondom így vót...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Komolyan, ez már vicc, hogy ennyire hülyének néz minket. Ki az az emeletes barom, aki erre a szellemi nyomorékra bízna ennyi pénzt?! Sántít a meséd kupak laja!
terlasz
@Desischado: Gyanítom, hogy Orbán bízta rá az örökös jóasszonyon keresztül, akinek a férje véletlenül öngyilkos lett. A sok pénz nyomhatta agyon. 2013 óta ez az összeg megtriplázódhatott.
terlasz
@Pálinkás Pál: Tényleg elírhatták, mert Orbánnak ettől több rablott pénze van.
csipetke
Laja,Laja,ezt qrvanehéz lesz kimagyarázni.Nem is lehet...Nagy valószínűséggel eccerű pénzmosás akart lenni,csak útközben sz@r került a palacsintába...
nezelodo
Hát Lajos ez egy igazi szélhámosság! Csak azt nem értem egy igaz hazafi, ráadásul hithű keresztény, és fideszes erkölcsbajnok, hogy kerülhet egy ilyen szélhámosság közepébe?! Véletlenül? Persze mint a Mengyi Roland az alkotmányos költség beszedésébe! Hogy a Nemzeti Vejkó ledklámpái világítsák meg a börtöncelláitokat!
quadrocopter
Itt van a "német hölgy" aki magyarnak lácccó "+német hölgy"!

"Az LMP társelnöke kimutatta, a Kósa Lajost saját állítása szerint átverő nő szoros üzleti kapcsolatban áll Fiák Istvánnal, akitől Kósa Lajos felesége vett egy céget 6 millió forintért."

Nem kell kérdezni semmit!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.