Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Együtt elnöke, Juhász Péter ügyében a rendőrség – tudta meg a pestisracok.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

A lap emlékeztetett, az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt. A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanújával indított eljárást.

Tényi István a lap által megismert feljelentésben azt hangsúlyozta, hogy a politikus nemcsak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is, a nő új barátját is rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iratok szerint a politikus többnyire zárt helyeken – a lakásában, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában – szívott marihuánát.

A pestisracok.hu cikke szerint Juhász Péter korábban már elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de szerinte a nő támadt rá ittasan.

Forrás: pestisracok.hu, MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Vajon ez a Tényi, a Nemzethy Feljelentő szokott gyertyát tartani a Juhászéknál, hogy ilyen jól értesült?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
A felesége nem jelentette föl, akkor miért nyomoznak? Vagy a Pestisrácok megint hazudnak.
kereső
Juhász tud már róla? Vagy majd ezután értesitik,hogy a prostik már "értesültek" róla és megirták?
Equus1
a hazug, aljas kormányproganda már megint beszólt. Juhásznak holnapra vak komondora is lészen, akárki meglássa...
A szerencsétlen hülye picsa meg egy tál lencséért eladta volt élete párját...
A poroszlók meg teszik a dolgukat, ahogyan a hűbérurak parancsolják.
dodóka
@durbincs: Már megint megjelent a hülye faszkalap ? Mikor mész már anyádhoz ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.