A Fidesz szerint Szél Bernadett az elmúlt években sorra leszavazta a kormány családokat segítő intézkedéseit, ezért ő is egy újabb "kiábrándító baloldali politikus".

A Fidesz szerint Szél Bernadett korábban leszavazta a családokat segítő intézkedéseket

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Szél Bernadett sajtótájékoztatóján azt mondta, kormányra kerülésük esetén egyebek mellett 45 százalékkal megemelik a családi pótlékot, orvosolják a tartásdíj-rendszer hiányosságait és szociális bérlakásokat építenek.

A Fidesz reagálásában azt írta, az LMP reménytelen helyzetében "Gyurcsánnyal és szocialistákkal" fogna össze, akik korábban adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a családokat. Az LMP most is csak azzal van elfoglalva, hogy az üresen álló magánlakásokat összeírják a migránsok elhelyezése miatt – olvasható a közleményben.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
aztán fiuk ti hányszor bojkottkodácsoltátok ellenzékben a dolgokat? egyszer sem? és mostanság testületileg bé sem mentek a parlamenytetekbe mert kinosak a kérdések? na hát?akkor oszolni kéne . vagy csendbe lenni
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
@Shikari: Orbán beelőzte baszki, már közel 50 ezret beengedett.
silber13
@Shikari: Jobb lenne, ha követnéd Nasszeddrin Hodzsa útmutatását, mely szerint:
"Hajtsd a megfontolás vánkosára a fejedet, mielőtt megszólalnál!"
kissé felnőttem
aztán fiuk ti hányszor bojkottkodácsoltátok ellenzékben a dolgokat? egyszer sem? és mostanság testületileg bé sem mentek a parlamenytetekbe mert kinosak a kérdések? na hát?akkor oszolni kéne . vagy csendbe lenni
verőce21
Les(z)avazta? Naháááát?
Egy nőnek mindenekelőtt és mindig és örökké gyöngédségre van szüksége.
karma1
Nevezetesen: NMIKOR es HOL volt ez a bizonyos "leszavazas"? Esetleg valami KONKRETUMOT, fidesz f@szkalapok! Mert biztosan megvannak a datumok es az esemenyek is, amikor ezt tette???

Nem a szivem csucske Berni kisasszony, mert o is csak egy orban szekeret tolo, Parlamentbe kivankozo szemely, de azert ragalmazni feleslegesen ot sem szabadna!
kulabombaafityiszre
@verőce21: ma, 19:39
Azért vagy ilyen "vicces" egy nővel,mert neked csak kecske,birka,disznó,esetleg néha szamár jutott keresztényi nemi vágyaidnak?
tudode
Nincs annál nagyobb HADICSEL, hogy ALKOTMÁNYOS PUCCSOT hajtottak végre EZEK, miközben a haverok repkednek ide-oda a KÖZ PÉNZÉBŐL!
.
Nem kell félni, NEM FOG FÁJNI, de a NER szarkái "is" repülni fognak, mint a pinty a NÉPFELSÉG "jóvoltából!
.
Ami sokk az sokk!
verőce21
@kulabombaafityiszre: A személyeskedés primitív jellemre vall.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.