A választás egyetlen kérdésre egyszerűsödött le: "ezek mennek vagy maradnak" – fogalmazott a kormánypártokra utalva a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt keddi székesfehérvári lakossági fórumán.

Gyurcsány Ferenc szerint a választás tétje az, hogy európai emberek akarunk maradni, európai életet akarunk magunknak, vagy "Moszkvához és Bakuhoz dörgölőzni".

Kijelentette: az országot az ellenzéknek csak közös munkával lehet visszaszerezni. Az ellenzéki pártok közül az MSZP-ről úgy fogalmazott: "bennük van a nagypárti múlt minden terhe és lehetősége", és erőfeszítésnek tartja, hogy vállalták, 46 helyen nem indulnak el.

Gyurcsány: "az egyetlen kérdés, hogy mennek vagy maradnak a kormánypártok"

Karácsony Gergelyre, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjére hivatkozva Gyurcsány Ferenc azt mondta: ahhoz, hogy győzzünk, az országban 40-50 helyen meg kell verni a Fideszt egyéniben. Ezért aki nem működik együtt a demokratikus oldalon, hogy a végén egyszerűsítsük a rendszert, az akarva-akaratlanul Orbán hatalomban maradását segíti – jelentette ki a koordinált jelöltállításra utalva.

Gyurcsány Ferenc szerint ma jobb állapotban van a demokratikus sokaság Magyarországon, mint volt 2014-ben. A hódmezővásárhelyi választás visszaadta sokak hitét, hogy meg lehet verni a kormánypártokat.

Egy ellenzéki koordinációról szóló lakossági hozzászólásra reagálva a Jobbikkal való együttműködés kérdését az elmúlt időszak egyik legnagyobb erkölcsi-politikai dilemmájának nevezte. Hozzátette: ma az MSZP és a DK azon dolgozik, hogy "a demokratikus ellenzéki tábort" szervezze meg, a későbbi kormányzati együttműködést pedig szerinte általában megelőzi a választási együttműködés. Választási együttműködés sem formálisan, sem informálisan nincs a demokratikus ellenzéki pártok és a Jobbik között – jelentette ki. Ebből következően – mint mondta – nem számít közös kormányzásra a Jobbikkal.

A Momentum Mozgalom helyi országgyűlési képviselőjelöltje, Pintér András Gábor a Momentum szerepéről szóló kérdésére a fórumon Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: egyik oldalról szükség lenne a baloldal felrázására, ám a Momentumnak ma minden bizonnyal azért kell küzdenie, hogy a parlamentbe jutási küszöböt teljesítse, egyéniben "egy megveszekedett körzetet" sem tudnak nyerni.

Ráczné Földi Judit, a Fejér megyei 1-es választókerület DK-s jelöltje a fórumon azt mondta: megválasztása esetén "szívvel, lélekkel", minden erejével azon lenne, hogy ez a város és ez az ország jobb legyen.

Horváth András, a Fejér megyei 2-es választókerület MSZP-Párbeszéd színeiben induló országgyűlési képviselőjelöltje szerint alapprobléma a térségben az egészségügyi ellátás helyzete, az, hogy Mórról Székesfehérvárra kell kórházba járni az embereknek. Emellett a 81-es főút fejlesztését sürgette.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

koszpeko
@verőce21: Csak álmodj,csak álmodj tovább.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
koszpeko
@verőce21: Csak álmodj,csak álmodj tovább.
Béla333
"...aki nem működik együtt a demokratikus oldalon, hogy a végén egyszerűsítsük a rendszert, az akarva-akaratlanul Orbán hatalomban maradását segíti "

Akkor talán ne nyavalyogjatok, hanem üljetek le a Jobbikkal is koordinálni.
Március 19-ig!
Ha nem, akkor 20-tól mindenki tudni fogja, hogy a DK-nak és az MSZP-nek a saját pozíciója a legfontosabb, nem a Fidesz leváltása.
Nem pofázni kell most már, hanem tenni!
Jozefina
Az LMP és a Momentum a kerék kötő!!! Egy kicsit figyelmbe kellene venniük a magyar emberek sorsát és nem a saját jólétüket!!! Egyébként a választók fognak dönteni bármit is csinál az LMP és a Momentum.
F_Viktor
@Béla333: Írod:
"Akkor talán ne nyavalyogjatok, hanem üljetek le a Jobbikkal is koordinálni."

Történt valami fejlemény a mai napon? A jobbik már hajlandó egyezkedni az MSZP-vel?
Béla333
@F_Viktor: 20.33
Fel kell emelni azt a telefont és megkérdezni!
Ha ez nem megy, akkor mégis mi az a megoldás, amivel a Jobbik bevonása nélkül el szeretné kergetni Gyurcsány vagy Karácsony a Fideszt?
Ha valamit nem akarnak a dolgozók megtenni egy cégnél, akkor minimum 100 indokot tudnak találni, hogy miért nem megy!
Rohamosan fogy az idő! Ha 19-ig nem történik semmi, akkor buktuk a kormányváltást!
Szerintem.
Béla333
@F_Viktor: Meddig tartana bejelenteni a DK-nak és az MSZP-nek, hogy rendben van: megértették Hódmezővásárhely üzenetét és hajlandóak Orbán leváltása miatt tárgyalni a Jobbikkal is.
Onnantól a Jobbik térfelén pattogna a labda! Kellemetlen lenne azt mondani, hogy ha mindenki elfogadja tárgyalópartnernek a Jobbikot, hogy ők miért nem akarnak tárgyalni a Fidesz leváltása érdekében?!
Szalad az idő!
F_Viktor
@Béla333: Honan tudod, hogy az MSZP és/vagy a DK nem vette fel a telefont?
Mint már írtam, beszélgettem Hegyi Gyulával (volt országgyűlési képviselő és EP képviselő), ő azt mondta, hogy a baloldal kész egyeztetni a jobbikkal is.
kereső
A jobbik miért nem emeli fel a telefont? Nincs?Vagy csak nem akarja? Nem akarja.
Béla333
@kereső: 04.58
Az LMP azután, hogy végig az önállóságát hangoztatta, ezen képes volt felülemelkedni a Fidesz leváltása érdekében.
A többieknek is lejjebb kellene szállni a magas lóról.
Nincs idő! Gyerünk!
Pálinkás Pál
@Béla333: Azért röhejes hogy ezt pont te mondod...miket is harsogott a pártod eddig???Aztán jött a hirtelen arculatváltás,amikor rájöttetek hogy az emberek nem vevők a hülye dumára...Nos áruld el a volt MDF-es Gödöllői luzeren kívül,ti kivel ültetek le tárgyalni???
dodóka
@Shikari: Meg anyádnak is, hogy téged a világra szart...
Béla333
@Pálinkás Pál: 08.03
Jól gondoltam, hogy teljesen felesleges volt az LMP részéről bármilyen lépés a koordináció érdekében, hiszen amikor az LMP önállóan akart csinálni mindent, akkor milyen jól lehetett őket mocskolni, hogy miért így döntöttek.
Amikor meg meglépték a Fidesz leváltása miatt amit kellett, akkor a helyett, hogy mindenki a saját csapatát terelné a tárgyalások felé, csak a lefitymálást látni újra.
Hogy miért, miért nem korábban, miért ezt, miért nem azt!
Na pontosan ezért mondtam/írtam, hogy szerintem felesleges volt lépéseket tenniük, hiszen igazán a magát demokratikusnak hazudó oldal most meg nem csinál semmit!
Már csak március 19-ig kell várni, hogy aztán minden visszaálljon az eredeti kerékvágásba.
Az való itt mindenkinek. Ott nem kell gondolkodni!
kereső
@Béla333:" Na pontosan ezért mondtam/írtam, hogy szerintem felesleges volt lépéseket tenniük, hiszen igazán a magát demokratikusnak hazudó oldal most meg nem csinál semmit!"

Jól meggondoltad,amit irtál???
magyarbakancs
@Shikari: A rendőr lábát eltöréséért menyi jár?
magyarbakancs
@Shikari: maga mindig a szemkilövésről beszél.
tüntetők meg fel gyújtogatták Pestet az nem gond?
Pálinkás Pál
@Béla333: Egy kormányváltó szövetség létrehozását nem szokás zsarolással kezdeni,pedig ti ezt csináltátok...
koszpeko
@Béla333: Meséld el kivel ültek le tárgyalni.
magyarbakancs
@Shikari: Fidesz tüntetőnek mindet szabad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.