A rejtélyes pénz mögött egy oylan személy áll, aki korábban csalás miatt már megbüntették, és most is csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben a rendőrség.

A civishir.hu szerint a csengeri nőnek, aki Kósa Lajos szerint átverte őt, többségi tulajdona van a 2012 őszén alapított Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft-ben. Ugyanennek a cégnek 2014 márciusa óta ügyvezetője Orendi Mihály, sőt, ő 2014 szeptemberétől kisebbségi tulajdonos is. Ugyancsak tulajdonjoggal bír a cégben egy másik társaság, a Kis Hal Befektetési és Tanácsadó Kft., amelynek egyszemélyi tulajdonosa Fiák István. A cég székhelye ráadásul a Debreceni Sportuszoda címére van bejegyezve.

Orendi Mihály ma a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke és annak a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek az ügyvezetője, amelyiknek az elnöke Kósa Lajos, de 2000-es megalapítása óta a Debreceni Sportcentrum Kht. első embere is volt 2014-ig. Fiák István szintén a korcsolyaszövetség elnökségi tagja.

Ők hárman idén februárban együtt is szurkoltak a téli olimpián, kép is készült róluk:

Kósa Lajos együtt szurkolt az olimpián az őt átverő nő üzlettársaival

(civishir.hu)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szepen hizik-kerekedik a tortenet...:o))) 8 ev nyomorgatas utan erdekes lesz nezni a vegvergodesuket...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Szepen hizik-kerekedik a tortenet...:o))) 8 ev nyomorgatas utan erdekes lesz nezni a vegvergodesuket...
Sámannus
Ma reggel mesterházi elröhögte magát amikor Lali dolga felől kérdezték Most én is elröhögtem magam ezeknél a cégeknél. Ha kabaréban írják mesének tűnik az egész. Ezek a NER kompatibilis csirkefogók már a csak a börtönben kaphatnának még ételt is, nem hogy ők mondják a tutit.
A kétfarkúaknak tényleg fel van adva a lecke, mert Lalit nehéz lesz íberelni.
advocat
Kósa ilyen hülye nem lehet! Vagy lehet?
Pálinkás Pál
Lala te ráqrtál...te leszel az akit minden további nélkül beáldoznak...Túl nagy botrány ez ahhoz hogy te szabadon lébecolj,ez még a ducednak is eléggé kellemetlen...főleg most,hogy olvad a fidesz népszerűsége,még a ti felmérésetek szerint is..Nem sajnállak mert megérdemled,lesz időd átgondolni mire mentél a fene nagy lojalítással a mangalica iránt!!!
justhpeter
Jó lenne tudni, hogy mnost, március 14-én hol van a pénz.
lusta
propeller.hu/itthon/3340186-ujabb-felelmetes-napra-ebredhettek-magyar-tevenezok-ujabb-felelmetes#v2113192Hát eddig nem úgy néz ki, hogy Kupak Lali huszárt verték át, inkább a napról-napra napfényre került dokumentumok pont az ellenkezőjét bizonyítják.
Sámannus
Lusta a közmédia a kulcs= Moszkva hangja
nezelodo
Ahogy elnézem a Simlicska nem csak tele bilit, hanem egy egész uszodányi szart borított a Lalára és a fideszre!
kokopelli
@nezelodo: ...jusson mindenkinek!Testvériesen!
wagabund
@Pálinkás Pál: 9.20...

ha beáldozzák, akkor qurvagyorsan kell dönteni, hogy a választások napján már örömkönnyekkel küszködve tolongjon a nép az urnákhoz..
...de ha nem, akkor nem tudni mi a tervük...
Yoda69
Miert van az hogy a fideSS minden heten kepes uberelni onmagat korrupcioban ?

Ha ezek utan se buknak meg akkor itt mar mindent lehet nekik. Mar a gyilkossagpktol se fognak visszariadni mint putyin vagy a szlovak me.
wagabund
@Yoda69: csak ne fesd az ördögöt a falra...ettől fél az ellenzék, még ha nem is beszélnek róla...ha nem győznek akár összefogva, akár külön, akkor nekik annyi...
Sámannus
Nem láttak pénzmozgás. mert maga Lali mozog, és vele két ügynök, akik a lét tovább passzolják
terlasz
Lassan kibontakozik, hogy miként juttatták el Orbánhoz Paks jutalékát. Természetesen ezt is mi fizetjük a többivel együtt, bele is gebedünk évtizedeken keresztül, de legalább ők jól járnak.
Yoda69
@wagabund: Nem csak nekik annyi, hanem nekunk is. Jon a fasiszta bosszu. De azoknak is annyi akik a fideSSre szavaznak, csak ok ezt meg nem fogjak fel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.