A választás tétje az, hogy az emberek jövőjét szem előtt tartó vagy bevándorláspárti kormánya lesz-e Magyarországnak – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdai, tapolcai lakossági fórumán.

Szijjártó: a tét az, bevándorláspárti vagy azt ellenző kormány lesz-e
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter kijelentette:

egységes, rendezett keresztény társadalmunk érték, a migráció pedig veszélyes, de megállítható a jelenlegi kormány felfogása szerint.

A migráció megfékezése szavatolhatja csak az itt élők biztonságát és az, ha a magyarok dönthetik el, hogy kit engednek be az országba – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Arról beszélt, hogy európai és globális vita zajlik a migrációról, és így a nemzeti politikai kampányok központi témájává is válik a kérdés. Az ENSZ-ben zajló vitáról szólva Szijjártó Péter azt mondta, hogy a globális migrációs csomag alapállítása szerint a migráció jó és megállíthatatlan. Ez azonban – mondta – könnyen cáfolható, hiszen nem nevezhető jó dolognak, hogy a migráció során sok ember "vállal életveszélyt", két és fél év alatt 27 terrortámadás történt Európában, amelyekben 330 ember meghalt, 1300 megsérült.

A migrációs hullám lehetőséget biztosít a terrorszervezeteknek, hogy a terroristákat Európába küldjék. 2015 őszén Magyarország megállított 400 ezer bevándorlót, bizonyítva, hogy gátat lehet vetni a tömegeknek – folyatta.

Arról is beszélt, hogy nem kérünk a "kulturális hagyományainkat semmibe vevő viselkedésből", ezért fordított a kormány egymilliárd eurót a határvédelemre, bizonyítva ezzel a nyugat-európai országokhoz való szolidaritást is.

Míg az unió és az ENSZ úgy gondolja, hogy a migráció megszervezésére kell fordítani a nemzetközi erőfeszítéseket, addig a magyar kormány szerint a megfékezésére kell törekedni

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kifejtette: ha bevándorláspárti kormánya lenne az országnak, akkor a dublini rendelet módosításával megvalósulna a kötelező betelepítési kvóta és az ENSZ-ben is bevándorláspárti irányban dőlne el a vita.

A lakossági fórumot követő sajtótájékoztatón a miniszter azt hangsúlyozta, hogy a következő uniós ciklus forrásainak elosztása körül várható ugyan vita, de nem kell ezek csökkenésétől tartani csupán azért, mert a kormány "az emberek biztonságát képviseli különböző nemzetközi fórumokon.

A választók józan, higgadt és racionális döntésére lesz szükség április 8-án – emelte ki Szijjártó Péter.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőjelölt (Fidesz-KDNP) sorsdöntőnek nevezte a választást, amely során gyermekeink és unokáink jövőjéről döntünk. Hozzátette: a növekvő GDP, a csökkenő munkanélküliség, a bérek emelkedése, valamint a nyugdíjasok juttatásai azt bizonyítják, hogy a kormány jó úton jár. Ezt akarja folytatni megválasztása esetén, a helyi emberek érdekeit szem előtt tartva – tette hozzá.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Gyíkfejű majom Magyarország, és lakosság párti kormány kell!!!
Mert ti a saját zsebetek pártján vagytok erősen, de jön még kutyára úthenger !!!
A ,,Józsi már robog,, ))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Gyíkfejű majom Magyarország, és lakosság párti kormány kell!!!
Mert ti a saját zsebetek pártján vagytok erősen, de jön még kutyára úthenger !!!
A ,,Józsi már robog,, ))))))))))))))
nem tibi
Középszemű !
Nem tud6od hogy a következő kormány bevándorláspárti lesz e vagy sem .
Szerintem ez a tudásképtelenség a legnagyobb anomália részetekre a választások előtt ,
másrészről pedig igazat adok az előttem szólónak .
papa.49
@nem tibi: Kapcsoltam én biztos ott leszek a szavazó körben, és szavazni is fogok !!!
nem tibi
@papa.49: A fidesz -kdnp saját magának kiosztott madátumának már simán vége de
ez a KükLOPSZ még mindig itt osztttya az észt . :-((((((((((( :-))
papa.49
@nem tibi: Tudod bennem vannak kétségek, mert nagyon sok ,,megvezetett emberrel,, találkozni, akik sajnos nem látnak az orruknál tovább, és ez a piszkos bagázs megint mindent bevett, hogy megvezesse őket , De ha legalább akkora részvétel lesz mint volt Hódmezőn akkor van remény, hogy méltó helyükre kerülnek a ,,fiúk,, !!!
cikicakk55
Jól mondta. Gyerekeink és unokáink jövőjéről kell döntenünk április 8- án. Pont ezért kell az egész főleg Fidesz,de velük együtt a KDNP- t is egészen a börtönkapuig kísérni és ezeket az embereket még portásnak sem alkalmazni az esedékes szabadulásuk után. Bizony pont az Ő jövőjük a tét,mert a Fidedz olyan rombolást és olyan rengeteg eltapsolt milliárdot vett el a közpénzből,hogy bár milyen kormány,talán még teljesen becsuletesnek is( bàr én így 28 év utàn már nem tudok bízni abban,hogy ilyen pàrt lenne az országban) legalább 10-15 évébe kerülne azt a rengeteg kárt helyrehozni, vissza sztornózni Paks II orosz szerződését, a Kínaii vasútat lemondani, az üresen tátongó àllamkasszába Orbán, Làzár, Tiborcz, Mészàros. Habony, Rogán, Polt, Pintér, és a többiből kisanyargatni a milliárdokat fialtató bankok nevet,és persze a pénz visdza rakását a közösbe. Vissza kell nyernünk az EU jóindulatát, és visdza állítani a bizalmat a Msgyar nép iránt. Nem kell félnünk a migránsoktól,mert ha Orbán most bukik és talán cssk fele annyi korrupt tolvaj lenne csak az új pártban,akkor is 20 évig még biztos nem lennénk vonzó élőhely a migrik számára.
nem tibi
@papa.49: Én szintén ,bár 4 éve is ott voltam ,lejtett a pálya de azért be lett húzva az az X ahová kellett . És sajnos nagyon sok érintett honfitárs félválról vette és a fotelban maradt mint tartózkodó ,mint aki nem tudja eldönteni . ? :-((
Most . 2018 -ban ,Ku 2000 évvel + 18 Magyarországon ez az anomália már elmúlt , most mindenkinek van véleménye , tapasztalata és a szavazatra kiélezett Magyar felkel abból a fotelból ! Április 8.-án ! ( any time ) Elindul az ellenfél büntetőpontjára . ( 10 millió néző ,a közönség üvölt , örjöng !!! )
Leteszi a labdát a 11-es pontra .!!! Nekifut és határozottan hidegvérrel bebaxxa azt a mindent eldöntő X -et középerősen balközépre az ellenfél kapujába , ahogy az a nagy könyvben meg van írva . Vagy a mennybe mész ,vagy a pokolba . Ez a tét !
Game Over ! Visz- lát !
Csókolom !
nem tibi
@papa.49: Van még egy út amit nem ajánl senki .
A polgári elégedetlenség útja ami azt vetíti elő hogy onnantól kezdve mindenki a saját sorsáért felelős ,mindenkia saját tettéért felelős . A végkimenetel nagyon kétséges úgyhogy ...
remélem érted miről csacssogok ?
kisrigó
Nyomják az aljas demagógiát ezerrel, olyan kérdéseket tesznek a választás tétjévé, amit senki sem akar. Közben ,nevezzék bárminek, teljesítik a mumust, a kvótát. Nem mellékesen jó pénzért teszik, de ezt nem kötik a pista néni, mari bácsi orrára! Álszent, gyomorforgató sóder ömlik a szájukból, meg amit Hofi "vizionált" kövér elvtárséból!
Sámannus
Petya előbb ember kinézeted legyen aztán szólalj meg baromarcú.
vladimir putin
nem volt elég a családi összefogásos delfines medence, hogy aztán még buzeráncsoskodni is kell itten,
A végén meg még jól seggbe is dugják az afrikai meg a félázsiai maffiózó migráncsai...
FÚJJ!!!
papa.49
@nem tibi: Értem persze nekem saját élményeim vannak 56 ról, a saját szememmel láttan a felakasztott kiskatonákat a Múzeum kerítésén, egy nagybátyám meg ott maradt a Kossuth téren, tehát ezt én se kívánom elhiheted, viszont azt meg pontosan tudom ha veszítenek AKKOR SE FOGJÁK ÁTADNI A HATALMAT vér nélkül !!!
Eladott Ország
Csapataink harcban állnak. Minden áldott napon, minden órában, minden pillanatban. Nincs nyugalom, egy perc béke sem, nehogy lankadjon a hívek aktivitása, nehogy egyetlen percig is ne forogjanak vérben azok a szemek. Ha a kétsebességes Európa rémálma bekövetkezik, akkor nem lesz olyan szoros és hatékony együttműködés, amelyben Szlovákia és Csehország követné a Moszkva külvárosává avanzsált Magyarországot és hátat fordítana a fejlett Nyugatnak. Lengyelországot nem szükséges külön említenem, hiszen illiberalizmus ide, vagy oda számukra nem lehet kérdés, hogy Európa vagy Szovjetoroszország. Szóval lehet minden napra időzíteni egy igehirdetést, lehet naponta ötször változtatni az éppen aktuális retorikán, a hangos pofázás egyre kevésbé fogja tudni elrejteni, hogy az Orbán-kormány (amelyben világ szégyenére egy Szijjártó kaliber külügyminiszter lehetett) sarokba szorult az ország törvényes szétlopását szabadságharcnak álcázó Európa-ellenes hadviselésben. Ha jól sejtem, a V4-ek másik három tagja lesz az elsők között, akik hátat fordítanak Magyarországnak. Na, az a pofáraesés lesz az igazi brand! Azt kenje a hajára Szijjártó Péter!
papa.49
@Eladott Ország: Megfogják magyarázni EZ IS A SOROS MŰVE ))))))))))))))))))))))))))))
Ami még szomorúbb sokan EL IS FOGJÁK HINNI A BIRKÁK !!!
Béla333
Megy a fosás a Fidesz részéről.
Az igazi tét az, hogy ezt a népnyúzó, velejéig romlott maffia bandát el tudjuk-e békés úton takarítani most áprilisban.
Eladott Ország
@Béla333: ma, 09:05; Ha békés úton nem megy az orbán maffia eltávolítása, nincs más út, mint az állandó tüntetés.
quadrocopter
A tét, hogy saját lábon lophattok.e tovább, vagy beszélóre hív a bv. nevelőtisztje!
Sunyi görény szarházi!
nusika
...az oroszok újra itt??? ...bevándoroltak újra és mi van a ""russzkikkal KI""

24.hu/belfold/2018/03/15/a-fidesz-szavazok-nagyon-birjak-putyint/
justhpeter
A kérdés nem az, hogy bevándorlás ellenes kormánya lesz-e az országnak vagy bevándorláspárti.
A kérdés az, hogy tolvaj kormánya lesz-e az országnak, vagy visszatérhetünk-e a jogállami útra.
Ha csak Orbánék buknak, az ma már nem elég.
Ha Orbánék maradnak:
- folytatódik az ország lerablása
- újabb félmillió magyar fiatal- és kozépkorú emigrál
- a lerablás arányában tönkremegy a gazdaság
kokopelli
@papa.49: (21:40)...nem úgy néz ki mint az újszülött kis teve a Zoo-ban? Természe-
tesen elnézést kérek a kis teve szüleitől,mert én állatszerető vagyok,de az "állati marha
embereknél" nem érzem ezt a szimpátiát!
papa.49
@kokopelli: Az állatokat szeretem mert őszinték, ami a fütyiszekre nem mondható el !!!
kokopelli
@papa.49: na,na! Az én Mackó kutyám az első falatot amit adtam,azt eldugta,és
kisvártatva jött az megint az "elsőért" ! ;-)
papa.49
@kokopelli: Okos kutyus, és előrelátó a lehetséges szűkös időkre )))))))))))
kokopelli
@papa.49: Olyan tulajdonságokat fedeztem fel nála,amikre nem volt magyarázat!
Először is repült a gyümölcsre és a zöldségre!Csak úgy volt hajlandó "székletelni",
ha be tudott farolni egy bokorba! A hátán szetett aludni a lábaival felfelé kitámaszt-
va,Horkolt mint a nagyapám öt fröccs után! Lehúzott ablaknál 80-al az az anyós ülésen kipányvázva lebegtette a füleit és fölfuvatta a pofáját,km-eken keresztül!...stb..stb!
Minden keverék tele van ilyen mániával??.
papa.49
@kokopelli: Igen ha jól meggondolom sokszor ,,emberi tulajdonságokat,, lehet felfedezni a kutyákon, pl. a palotapincsi ha hazaérünk a kocsival fel kell venni a nejemnek karba, és nyöszög, bújik mintha mondaná ,,soká jöttetek,, ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.