Csütörtökön fél 1 után elindult a Békemenet a budapesti Bem térről a Parlament elé, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet a nemzeti ünnep 170. évfordulóján.

Megérkezett a Békemenet a Parlament elé
Fotó: Sóki Tamás/MTI

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezőinek célja a Békemenettel az, hogy kinyilvánítsák a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket, és hogy erőt, egységet és méltóságot mutassanak.

A Békemenettel – amelyen sok lengyel is megjelent – azt kívánják üzenni,

hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre.

A menet elején a szervezők molinót vittek, amelyen az állt: "A haza minden előtt", valamint egy nemzeti színű zászlón "Hungary protects Europe!" (Magyarország megvédi Európát) felirattal.

A Békemenet elindulása előtt Bayer Zsolt publicista arról beszélt, egész Európa megosztott, az egyik oldalon állnak a "kétdimenziós emberek", akik számára csak az egyén, individuum, szabadság létezik, akik megfoszttattak a vallási, nemzeti, családi és nemi identitásuktól, és akik azt gondolják, egyedül ők képviselik a modernitást és Európát. Szavai szerint a másik oldalon állnak ők, akik azokat az eszméket, értékeket képviselik, amiktől Európa Európa lett, akik még tudják, mit jelent Isten, nemzet, haza, család, gyermek, akik még tudják, "mit jelent a férfi és az asszony".

Az atv.hu élőben közvetíti a megmozdulást:

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A maffiakormány elhiteti a tudatlanságba, tájékozatlanságba, rettegésbe, nincstelenségbe és reménytelenségbe szorítottakkal, hogy nekik így jó, hogy ők a örüljenek a nyomoruknak, mert az nem is nyomor, hanem biztonság. Elhiteti, hogy a Kósa Lajosok, Rogánok, Mészárosok, Tiborczok, Orbánok, Lázárok, Matolcsyk hatalmának és szabad rablásának megvédése nemzeti cél. Ehhez asszisztál a propagandamédia, ezen dolgoznak a gerincükkel házaló, az éppen hatalmon lévőhöz törleszkedő iparosok. Békemenet, fogjunkössze, védjükmeg. Kit? Mit? Miért? Mi a francot kell megvédeni? Orbánt, aki annyira fosik, hogy még a saját rajongói közé is csak testőrök gyűrűjében mer menni? Orbánt, aki az apját, anyját, testvéreit, gyerekét, vejét, szomszédját tette milliárdossá (és persze önmagát), miközben lepusztította az országot? Mert lepusztította. Minden létező módon. Itt nem politikai nézetekről van szó, olyan a bűnbandának nincsen. Nem is elvekről van szó, a parazitáknak nincsenek elveik. Eddig, egészen eddig a hatalomról és a pénzről volt szó. Most azonban már nem csak ez a tét. Sokkal, de sokkal több. Nyomozás, bíróság, vagyonelkobzás, börtön, megvetés, bukás. És már nem csak a sajátjuk, hanem a pereputty is nyakig benne van. Nem csak Orbán, hanem a szülei, testvérei, felesége, gyereke, veje. Nem csak Kósa, hanem az anyja. Nem csak Lázár, hanem a felesége, a gyerekei. Nem csak Matolcsy, hanem a rokonsága. Ha buknak, rántják magukkal az egészet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, csicska? Lottónyereményről mesélsz, csicska?
Gyuri Géderről
Ezt én is láttam. De azt mondták mennek tovább Moszkvába, Bukarestbe, Varsóba, Ukrajnába, (viszik a nyugdíjat), hogy a fideszkdmp. - t viszik e az a választáson múlik.
desiro
oda fértek a Kossuth térre úgy 10 ezren.
Desischado
Kiváncsi vagyok rá, hogy a birkáknak akik ott meneteltek, leesett e vajon, hogy ki az igazi ellenség? Sajnos, ezt kötve hiszem, mert épp őt segítik. Ha a hülyeség fájna, ezek vég nélkül úgy ordítanának, hogy még New York-ban is hallanák!
simmering73
Gondolom ez volt a legjobb kép a "tömegről". Hát elég szánalmas.
Lepényleső
A "márciusi ifjak" ha látnák;mivé lett amit ők gondoltak hazának,sírva könyörögnének a halálnak;
ne legyenek részesei a feltámadásnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.