A Jobbik elnöke szerint a miniszterelnök méltatlanná vált arra, hogy Magyarországot vezesse, miután a nemzeti ünnepen megfenyegette a magyar embereket, hogy jogilag, politikailag és erkölcsileg elégtételt fog venni rajtuk, ha nem a Fideszre szavaznak.

Vona Gábor óva intett attól, hogy ellenzéki összefogásra várjanak a kormányváltást akarók
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Vona Gábor pénteken nagykanizsai utcafórumán azt a kérdést tette fel, hogy mi lett az elmúlt nyolc évben "azokkal az emberekkel, szervezetekkel, pártokkal, civilekkel", akik felemelték a szavukat. "Lejáratták őket, tönkretették őket, megzsarolták őket, elüldözték őket, megvásárolták őket, hazudoztak róluk" – jelentette ki.

"Mi az, amit még eddig nem tett meg nyolc év alatt kormányon, lövetni fog?"

- fogalmazott a kormányfőre utalva Vona Gábor.

A Jobbik kormányfőjelöltje szerint "nulladik feladatnak" az elszámoltatásnak kell lennie egy kormányváltás esetén. "A Jobbik soha nem volt része a korrupt rendszernek", viszont az ellenzékben lévő pártok már akkor is korruptak voltak, kormányra kerülve csak folytatták, amit elkezdtek.

"Minden egyes egyéni mandátumért nagyon meg kell küzdeni, 2014-ben is csak úgy ért el a Fidesz kétharmadot, hogy megnyerte az egyéni körzeteket

- fejtegette az ellenzéki politikus. Meglátása szerint ezért kell április 8-án egyéniben megverni a Fideszt, amit csak úgy lehet elérni, ha minél magasabb a részvétel.

"Ne a pártok összefogására várjanak, mert ez nem fog megvalósulni".

Veszprémben, Tapolcán, Hódmezővásárhelyen is azért sikerült kormányváltó jelöltet választani az időközi választásokon, mert nagyon sokan elmentek szavazni.

"Nem a pártok egyeztek meg, az emberek többsége alkotta meg a véleményét", nem egy jól szervezett kisebbség, mint a Fidesz

- fogalmazott a Jobbik elnöke.

Vona Gábor kitért Kósa Lajosra, akiről vagyonkezelési ügyét említve azt mondta: "mint cseppben a tenger, mutatja a magyar állapotokat", Semjén Zsolt "rénszarvasokra vadászik, Lázár Jánosnak vadászkastély nő ki a földjéből", majd Tiborcz István és Mészáros Lőrinc nevét is említve kijelentette: "szétlopják ezt az országot".

Új legfőbb ügyész kell Polt Péter helyett, mert ő nem a munkáját végzi, "hanem a bűnt pártolja". Román mintára korrupcióellenes ügyészséget kell felállítani, csatlakozni kell az európai ügyészséghez, "eltöröljük a mentelmi jogot és az elévülési időt (...), fel fogjuk oldani a titkosításokat és a képviselők esetében vagyonosodási vizsgálatot vezetünk be" – sorolta korrupcióellenes terveiket a Jobbik elnöke.

Vona Gábor szerint az elszámoltatás után lehet foglalkozni a nyugdíjrendszer és az egészségügy vagy az oktatás rendbetételével.

"Én sem szeretem Soros Györgyöt, és mi sem akarunk bevándorlókat", de "annyi problémánk van, annyi megoldandó feladat, törődjünk már végre az emberek problémáival, az emberek életével!"

- fogalmazott.

A több száz fős hallgatóságtól érkező kérdésekre válaszolva Vona Gábor beszélt egyebek mellett arról, hogy szerinte

választási csalás, hogy az a több százezer ember, aki külföldön él, nem szavazhat levélben.

Csak azért, mert Orbán Viktor tudja, hogy "a határon túl neki nagyon sok szavazója van, az elvándoroltak között meg nagyon kevés".

A nyugdíjrendszert érintő felvetésre arról beszélt, hogy két lépcsőben, a következő ciklus második felére 50 ezer forintra emelnék a minimálnyugdíjat. Növelnék a családi pótlék összegét is, illetve megtartanák a családi adókedvezményt, azt azonban minden gyerekre egyenlően kiterjesztve.

Az utcafórum végén Vona Gábor azt mondta: ha megtörténik a kormányváltás, "az első félév, az pokoli lesz", mert "ha kormányra kerülünk", "még mindig nem nálunk lesz a hatalom". A média a gazdaság, a pénz, az állami szervek, "mind a Fidesz oldalán lesznek (...), és mindent meg fognak tenni azért, hogy megtörjenek, megbuktassanak bennünket, hogy ne tudjuk elvégezni az elszámoltatást".

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Bizony, Gábor! Jól látod! A FIDESZ-nek egyedül nem lesz 2/3-a, csak veled!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Vona! Rohadt gyorsan elfelejtetted Hm.vásárhelyet! Ott tökös összefogás volt, benne voltak ti is!
Egyedül nem jutsz semmire, összefogva lehet leváltani a gengsztereket! Másképp sehogyan!
karma1
@quadrocopter: Egyre jobban erosodik bennem a gyanu, hogy lepaktalt nehany miniszteri tarcaert orbannal... Es akkor jon a fidesz-jobbik nagykoalicio... kdnp meg megy a lecsoba, ugyis mar kezdett egyre kinosabb lenni a viselkedesuk, a tobbmillios pia-szamlajuk, tomjenzsoti vadaszata, retvari, balog meg a tobbi idiota nyilatkozata...
quadrocopter
@karma1: Nálam is ezek a gondolatok kavarognak, kifelé nagyon váltani akar, de valójában a kisujját sem mozdítja érte!
papa.49
@quadrocopter: A vona nekem továbbra is csupán szirénhang, ott folytatja ahol a csutigeci abbahagyta !!!
karma1
@papa.49: @quadrocopter: Olvassatok el ezt a cikket, es nezzetek meg a videot Szelike kisasszonnyal...

Egy picit vartam azert, hogy leszakad a fejere a studio plafonja, de aztan megse...

www.atv.hu/belfold/20180316-osszefogas-vasarnap-gyurcsannyal-hetfon-vonaval-ul-le-szel-bernadett/hirkereso

A schiffer kuldte a nyakukra ron werbert, eloszor "ingyen" (gondolom kancsimama fizette a "tiszteletdijat"), es most, hogy werber tavozott a kampany elerol, a part azonnal "megvilagosodott"

Lehet, hogy az utolso pillanatban, de mar csak vonara varnak...
(Ha en most Szelike lennek, akkor negyszemkozt belesugnam vona fulebe, hogy "tudod, aki MOST nem akar egyezseget, osszefogast, az orbannak muzsikal. Mar a 661 millios buntetes is annyira irrealis volt, hogyha most vona NEM fog ossze, akkor ez az osszeg BARMEKKORA lehetett volna, mivel a fidesz a sajat kenye-kedve szerint elengedte vola ugyis aprilis 8-a utan, eleg lesz csak annyit tennie vonanak, hogy ne fogjon senkivel se ossze, igy a fidesz fog nyerni (me'g ha nem is ketharmaddal), es a valasztasok utan fidesz-jobbik koalicio johet letre, amiben orban "naszajandekkent" eltorli a hatalmas buntit... (Sot, akkor orban meg megteheti azt a kegyes gesztust is, hogy a tobbi nagy ellenzeki partnak is elengedi az amugyis jogtalanul kiszabott, am figyelmeztetesnek szant butit).
peterkelemen
Teljeskörű összefogást ellenzők Orbánt támogatják.
peterkelemen
Kurva gyenge ez már ide. Orbánéknak baszottul nem a választásokon van a helye hanem a börtönben. Az ellenzéki pártoknak fel kell szólítania a népet, hogy vonuljunk ki az utcákra akárcsak Szlovákiában. Gyáva népnek nincs hazája, se igazsága, se jövője!
F_Viktor
@karma1: vona ezzel a nem összefogásdival nagyon pofára eshet.
A fityesz és a jobbik tábora ismert. Az a 600-900 ezer szavazó, aki még nem döntött, de hajlandóságot mutat elmenni a szavazófülkékbe, azok a baloldali pártokra szavaznának.

Összefogás hiányában ezek nagy része otthon marad, 56-60 százalék körüli részvétellel a fityesz még a 2/3-ot is behúzhatja, vonának pedig ugrik a bársonyszék, s rajta szárad, hogy nem tudták orbánt és bandáját a hűvösre küldeni!
karma1
@F_Viktor: Azert eszrevettel valamit? En nagyon figyeltem a Szel Egyenes Beszed riportjat, meg olvasom a DK-s es egyeb cikkeket is: SEHOL SINCS A MOMENTUM! Mert bar ok a "futottak meg" sulytalan rovataba tartoznak, de sehol sem jelennek meg, mint akikkel barki szamol.
Csak nem arra jatszanak, hogy majd a gyoztesnek ajanljak fol a "szolgalataikat"? Ugy ertem, BARKINEK! Mert ha az ellenzek nyer, akkor sima ugy: a Momentum ellenzekinek vallotta magat.
De mi van akkor, ha a fidesz marad (egyebkent nem marad), es ok akkor is elojonnek, es beallnak a futyisz melle?
TASzSz
Bizony, Gábor! Jól látod! A FIDESZ-nek egyedül nem lesz 2/3-a, csak veled!!!
dr. prédikátor
Nagyon úgy néz ki hogy a vona meg a széltyuk bercike fogja meghekkelni az egész választást!!!Abszolút nincs bennük hajlandóság az összefogásra! Ennek csak egy oka lehet ! Megegyeztek valamilyen módon a cigus fecalicussal hogyha a fityfasz nyer akkor helyet kapnak a kormányában!!A hülye széltyú is meg a náci vona is egy geci!!!
vukkocska
Vona téved. Márki-Zay Péter és Hódmezővásárhely azért nyerhetett, mert mindenki mögé állt. S ha Vona nem akarna a saját lábán állni, meg lehetne csinálni a több választókerületben is. Persze, nem szeretné, hogy a demokratikus ellenzék összeálljon, mert akkor az ő esélyei jelentősen romlanak. Undorító ez a taktikázás.
Köb Jani
@dr. prédikátor: És te ugyan mi vagy, téged minek lehetne nevezni, megszólítani? Eszedbe sem tud jutni, hogy ha egy pártnak nincs egyénisége az minden csak pártnak nem nevezhető gyülekezet csupán, vagy még annak sem.
advocat
Nyugi Gábor! Legfeljebb majd a börtönben találkozunk. Mert most - kivételesen - egyetértünk.
Hellcat
Hiába a vásárhelyi példa ezek maradnak faszkalapok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.