Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, hogy a népszerű magyar poéta nem hunyt el a segesvári csatamezőn. A szépirodalmi alkotás az egyén boldogulásának nehézségeit ábrázolja a történelem vad viharában. Egri László (1988) Hajdúszoboszlón élő művész. A Patrióta már az ötödik, kiadásban megjelent könyve. Korábbi műveivel országos irodalmi sikerlistákon ért el előkelő helyezéseket. A költő-író a Cédrus-díj kurátora, a Kortárs Költő Liga irodalmi szervezet elnöke, a Polikróm folyóirat alapító-főszerkesztője és több tudományos szakpublikáció szerzője. 2014-ben Komiszár János festőművésszel nyílt közös kiállítása. A 2015-os "Lapra magyar! " jótékonysági könyvgyűjtő akció kezdeményezője volt. Díjai: Év Felfedezettje, Legbefolyásosabb fiatal írók TOP 10-es listájának tagja, Fiatal Költők Kulturális Követe,...

Forrás: prae.hu
Feltöltő: jopetti
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.