Március 15-e a fiatalok érzelmi megmozdulása volt, amelynek a mai napig megvan az ereje, ilyenkor a saját szabadságunkról emlékezünk meg – mondták el történészek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Jelen vagy múlt? – 1848 kultusza című kerekasztal-beszélgetésen arról is szó esett, miként alakult ki a nemzeti ünnep. A Károlyi-palota mint helyszín, maga is kapcsolódott a szabadságharchoz – idézte fel Galambos Ádám teológus kedd estre a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek meg az 1848-as forradalom százhetvenedik évfordulójáról. A centrális helyen lévő arisztokratikus palota valóban részese volt a reformmozgalmaknak, maga Petőfi is járt itt, Bat­thyány Lajost pedig itt fogták el – tette hozzá Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, az intézmény gyűjteményi igazgatója. Csorba László történész pedig arról beszélt, hogy az épület pont arra az útvonalra esik, ahol március 15-én a tömeg is vonulhatott, hiszen a Landerer és Heckenast nyomdához itt vezetett a legrövidebb út.

Forrás: magyarhirlap.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.