Gyurcsány Ferenc DK elnök meghívására nagyjából másfél órát tárgyalt egymással vasárnap délután az MSZP-Párbeszéd, a DK és az LMP, azonban megállapodás nem született. A Jobbikot is hívták, de nem jött el. Míg az LMP szerint csak a teljes ellenzéki összefogásnak van értelme, addig Karácsony Gergely és Molnár Gyula MSZP elnök szerint a baloldali pártok együttműködésével is le lehet váltani a kormányt.

Nem állapodott meg egymással a választási együttműködésről az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Demokratikus Koalíció a három párt, illetve pártszövetség vezetőinek vasárnap délutáni fővárosi egyeztetésén.

Nem született megállapodás a baloldali pártok egyeztetésén – Szél szerint balról nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, hétfőn tárgyal Vonával

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Karácsony Gergely, az az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke az ellenzéki pártok egyeztetése előtt a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást. MTI Fotó: Illyés Tibor

A három párt külön sajtótájékoztatót tartott a tárgyalás után

A Demokratikus Koalíció irodájában tartott megbeszélést követően Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta, tudták, hogy a tárgyalás csak egy folyamat kezdete lehet, ezért nem is gondolták, hogy vasárnap "bármiben megállapodásra" jutnak.

Azt viszont fontos előre lépésnek és a választók felé küldött üzenetnek nevezte, hogy egy asztalhoz ültek. Tudomásul veszik, hogy a megbeszélésre meghívott Jobbik nem hajlandó velük tárgyalni – közölte, de egyúttal arra kérte a baloldali pártokat, hogy ez ne korlátozza őket az egyéni választókerületi együttműködésben.

A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok szavazói sokkal nyitottabbak egymás jelöltjeinek elfogadására, mint a Jobbik szavazói. Azt is leszögezte, hogy a kormányt "balról lehet leváltani".

A politikus megjegyezte, reméli, hogy az LMP is kész lesz a további egyeztetésekre.

A sajtótájékoztatón és a tárgyaláson részt vett Molnár Gyula, az MSZP elnöke, aki az esetleges visszalépésekről beszélve hangsúlyozta, hogy 2014-ben 14 körzetet nyerhetett volna az ellenzék, ha már akkor együttműködnek.

Ma ennél jobbak a számok, a három baloldali párt koordinációja megakadályozhatná a Fidesz többségét – jelentette ki. Egy kérdésre válaszolva azt mondta nem tudják elképzelni, hogy az LMP egyfajta közvetítőként helyettük tárgyaljon az egyéni választókerületi koordinációtól a Jobbikkal.

Gyurcsány Ferenc DK elnök először sajnálkozott, hogy a Jobbik nem jött el, mindenesetre szerinte is jó, hogy sikerült kimozdítani az Orbánnal szembenálló pártokat a tárgyalásképtelenségből.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, értik az LMP álláspontját, hogy a Jobbikkal is szeretnének "választási együttműködésre törni", de a kormányváltás elsődleges feltétele a vasárnap tárgyalóasztalhoz ülő három pártszövetség megállapodása.

Az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK szavazói – egyeztetett indulás esetén – elegendő helyen képesek megverni a Fideszt ahhoz, hogy a kormánypárt kisebbségbe szoruljon – mondta. Hangsúlyozta, hogy a DK az MSZP után az LMP-vel is kész egy széles körű megállapodást kötni az egyéni választókerületi jelöltekről.

Gyurcsány Ferenc külön kiemelte, az LMP-vel való együttműködésüknek nem akadálya és nem feltétele, hogy hétfőn miben állapodik meg a Jobbikkal.

Nem született megállapodás a baloldali pártok egyeztetésén – Szél szerint balról nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, hétfőn tárgyal Vonával

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje újságíróknak nyilatkozik az ellenzéki pártok egyeztetése előtt a Demokratikus Koalíció központi irodájában 2018. március 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az LMP delegációja nem a DK sajtótermében, hanem az épület előtt válaszolt az újságírók kérdéseire.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy a kormányváltás csak teljes ellenzéki koordinációval valósítható meg, de "az LMP-n kívül más nincsen, aki elkötelezett ebben az irányban".

Szél Bernadett úgy fogalmazott: hétfőn tárgyalnak a Jobbikkal, mert megpróbálnak valamilyen konszenzust találni az ellenzéki oldalon.

Hozzátette:

a 2014-es választás és a kutatások is azt mutatják, hogy balról nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, ehhez szélesebb együttműködésre van szükség.

A kormányfőjelölt azt is megjegyezte, Gyurcsány Ferenc március 15-i meghívását úgy értelmezték, hogy a DK a Jobbikkal is hajlandó együttműködni, és csak most derült ki számukra, hogy ez nem így van.

Leszögezte, "értékközösséget mi nem kívánunk vállalni, se jobbra, se balra senkivel", de a hódmezővásárhelyi polgármester-választás megmutatta, hogy ha az ellenzéki pártok önmérsékletet tanúsítanak és vannak megfelelő jelöltjeik, akkor képesek nyerni.

Szél Bernadett szerint megérte eljönniük, mert így legalább világosan kiderült számukra: a DK nem hajlandó semmilyen együttműködésre a Jobbikkal, hiába beszél Gyurcsány a tárgyalásról.

Gyurcsány azt mondta nekünk, hogy nem akar a Jobbikkal megállapodni. Holnap estig próbálunk konszenzust keresni a Jobbikkal, aztán az elnökség megbeszéli, mi legyen

- közölte Szél Bernadett az Index cikke szerint.

Szél továbbra is kitart amellett, csak a teljes ellenzéki koordináció vezethet sikerre. Szél hétfőn tárgyal Vona Gáborral – írja a HVG.

Forrás: MTI, Index,HVG

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troll6
Ajaj! Megy a nyálcsorgatás, szarkavarás, stb... Maximum annyit tud a baloldal elérni, hogy a FIDESZ + KDNP csapatnak nem lesz 2/3-a... Szétforgácsolják az energiájukat a semmire!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Szél menjen a francba ha azt hiszi ő lesz a megváltó !
Hülye tyúk !
Kookas
ennek a szeles picsának elkellene már döntenie hogy továbbra is az orbán ölében ül vagy esetleg a vonáéba.
Béla333
@nyanya001: 20.44
Te is menj a francba, ha azt hiszed, hogy Szél azt hiszi!
Hülye tyúk!
Béla333
@Kookas: 20.54
Amilyen mocskos pofád van, nyilván DK-s vagy! Azoknál menő ez a színvonal!
Kookas
@Béla333: béjla igazán súghatnál hogy most akkor kinek az öle szeles?
karma1
Nincs rosszabb annal, mint mikor a hitehagyott hirtelen megter, es o akar lenni a pa'pa!

Egy hettel ezelott Szel kisasszony meg eskudott arra, hogy csak Gemesi az igazi partner (vele egyutt minimum 10 %-ot kell elernie a parlamenti kuszob eleresehez), senki massal sem, most meg atvallalja a fogadatlan prokator nem halas szerepet.
Vajon mitol ez a nagy palfordulas, es miert o akar lenni most a kozvetito a DK es a Jobbik kozott?
(Gyurcsany Ferenc koszoni szepen, o eleg nagyfiu, nem kerte meg Bernit a kozvetitesre.)
nyanya001
@Béla333: Te meg pláne !
Anyád a hülye tyúk aki egy ilyen barmot hozott a világra !
Manhattan
Nem veszem komolyan egy - 4-6 %-os pártocska - egyik erőszakos és butuska vezetőjét.
Egy volt Soros-alkalmazottat. Nem tök mindegy, hogy most mit mond? Tele vannak az utcák a plakátjaival. Ki fizeti, ez a kérdés!?
Béla333
@nyanya001: 21.05
Téged idéztelek! Saját "Hülye tyúk" beírásod rendben van, ha azt te mondod másra?
Ha rád mondják ugyanezt, akkor meg felháborodsz?
Ez amolyan DK-s demokrata felfogás?
nyanya001
@Béla333: Te szerencsétlen !
Nem én vagyok a Szél, aki azt hiszi, majd egyedül győzhet !
Kapjál már a fejedhez !
Mi a francra pakolja magát a Szél ?
Gondolkodni kellene józan paraszti ésszel !
Mióta kinevezte magát leendő miniszterelnöknek, azt hiszi, mert kivakarta
a cupákos haját a fodrász, akkor ez elég ?
Béla333
Ugyan már! Hát hazudott egy kicsit a Feri!
Nem nagy újdonság ez!
Majd akkor szóljon valaki, ha véletlenül igazat mond, vagy őszintén beszél! ...
Mi ez a nagy csönd?
Béla333
@nyanya001: 21.13
Azért tárgyal az MSZP-vel, a Párbeszéddel, a DK-val, a Momentummal, a Jobbikkal, mert hogy egyedül akar győzni?
Elég nehezen érzékeled az életben a változásokat, mi?
Max. ha a Nyugatifény blogon olvasod...
GeoCravker
Azon nem fogok keseregni, hogy Szélike királykisasszony elszelelt. Elmegy Vonához, és szép lassan összegyógyul az, ami összetartozik. Fidesz, Jobbik, LMP.
Az egy más kérdés, hogy lehet elkezdeni tervezni, hogy mi fér beleabba a húsz kilóba, amivel szépen el kell húznia az országból annak, aki nem akar a villanyoltásig itt maradni.
nyanya001
@GeoCravker: Pontosan !
Jó a meglátásod !
quadrocopter
Wazze, ezek addig idiótáznak, míg a Geci marad!
desiro
szél nem lesz melnök, ne is álmodozzon a béjlát meg ide fútta a szél.
desiro
A szél nem lehet megoldás, de ez a hülye tyúk nem vesz róla tudomást, mehet a süllyesztőbe a többi birkával együtt.
Peller Anikó
Drágáim, ezt a folyamatot már régen el kellett vona indítani, most már nem lehet sokat cicózni.

A jobbikra szükség, abszolút szükség van. Ha a jobbik veletek szemben indul akkor végetek van mint a botnak. A Simlicskával támogatott Jobbik elementáris erő veletek szemben és ha most nem egyeztek velük akkor ellenfelek lesztek a választás után is, pedig az országot együtt kell kormányozni és csak így tarthatók féken.

Gyurcsány Feri, nem nyerhettek a vona nélkül, ne bassz már el mindent, légyszíves.

A menekültekhez költözést már úgyis elbasztad a kerítés mögött, fegyvert adva ezzel a gecik kezébe.
Manhattan
Szégyen ! Sajnos nem jó előjelek...szél-kakas most a Jobbikhoz akar csapódni ! Akkor most ki a kollaboráns? Ki akar kormányt váltani?
peterkelemen
Jobbik = fideSS .Semmi különbség nincs a Jobbik és a fideSS között. Mindkettő maradi felfogású, rasszsta, xenofób, népnyúzó. A jobbik csak azért arcoskodik, mert most ő akar milliárdokat lopni. A magyar nép CSAPDÁBA került. Éppen olyan csürhe nácik ezek mint a fideSS „Nem kellenek ide se zsidók, se cigányok” – Jobbik március 15-i megemlékezés (2018) www.youtube.com/watch?v=9eyLEQdN6iU
peterkelemen
Kurva nagy szégyen a magyarokra nézve, hogy az ósdi, rasszista, xenofób jobbikos képviselő-jelölteknek adnak több esélyt, mint egy nyugati felfogású, modern pártokra. Mit akarnak azok a magyarok, akik Putyint éltetik, de a nyugaton élősködnek? Akkor takarodjanak oda az illiberális államába és ne innen fröcsögjék a badarsgaikat.
peterkelemen
A választások tétje röviden ez: Kelet vagy Nyugat? Én a Nyugatra szavazok.
Béla333
Ami tény: az LMP feladva eddigi álláspontját elkezdett tárgyalni a koordinációs indulásról a teljes ellenzéki oldallal.
Nemsokára be fogja fejezni a felesleges, hiábavaló küzdelmet, a jelek szerint ez csak nekik fontos, a többi ellenzékiben semmiféle készség nincs a teljeskörű koordinált indulásra.
Csak a saját pozícióik megerősítésére, a másik kiszorítására akarják az LMP kezdeményezését felhasználni.
Felesleges, hiábavaló erőfeszítés volt, a sok "demokratikus" fanatikus még csak észre sem veszi, hogy milyen vissza nem térő lehetőség mellett megyünk most el.
peterkelemen
Azoknak írom ezt, akik annyira buták, hogy nem képesek különbséget tenni az Orbán-kormány és az azt megelőző kormányok között. Minden kormány lopott és lop, de van sok különbség köztük. Egyik megelőző kormány sem lopott annyit, mint a fidesz és egyik sem építette le a demokráciát, nem vásárolta fel a média többségét, nem verte szét a jogállamot, nem törölte el az Alkotmányt (helyette egy fabatkát sem érő kényükre-kedvükre módosítgatott alaptörvényt fabrikáltak, amit a magyar nép soha nem hagyott jóvá), nem építették fel a választási rendszert csalások tömkelegére, egyik megelőző kormány sem vezetett be annyi adót, mint az Orbán-kormány nem beszélve a 27%-os áfáról, ami aljasság a maga nemében.. Egyik megelőző kormány sem lopta el a magánnyugdíjakat! Ráadásul ma már nem milliókat hanem milliárdokat lopnak! Ennek megálljt kell parancsolni!

Kapzsi tolvaj Orbánék nem csak folyamatosan és gátlástalanul lopnak és csalnak, de állam elleni bűncselekmények sorozatát hajtották végre. Magyarországon még SOHA nem volt ilyen aljas és velejéig romlott kormány, mint az Orbán-kormány! Nekik valóban a börtönben a helyük! Ha Magyarország jogállam lenne már régen ott csücsülnének jó hosszú időre, de ami késik az nem múlik.
lusta
A matematika redkívül kegyetlen. Szél azt mond, amit akar. Ellenben mondjuk összeszed Gémesivel 11%-t, amit nem szed össze, de legyen Bélusnak is karácsony, ha már a kinti idő ilyen. Mit lehet 11%-l kezdeni? A Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunkat és qurmányunkat nem fogja tudni leváltani. Akkor mi is a cél?
lusta
@peterkelemen: Ezt Moldova nagyon érzékletesen leírta.
Mindenki tudja, hogy egyesek a medencébe pisálnak, de ezek mindezt az ugródeszkáról teszik.
bencemacska
"Szél továbbra is kitart amellett, csak a teljes ellenzéki koordináció vezethet sikerre. Szél hétfőn tárgyal Vona Gáborral – írja a HVG.Szél továbbra is kitart amellett, csak a teljes ellenzéki koordináció vezethet sikerre. Szél hétfőn tárgyal Vona Gáborral – írja a HVG."

Mi a picha! A múlt héten még ennek az ellenkezőjére esküdött!!!
verőce21
Hááááá...Hááááááá...Háááá...!
cikicakk55
Figyeljétek meg,hogy a végén nem az állandóan lebirkázott nép fogja elbaszni,hanem az egoista ellenzék. Mindegyik azt hiszi magáról,hogy csak is rajtuk múlik minden. Észre sem veszik,hogy csak akkor tudnak Orbánnak keresztbe tenni,ha ők összefognak. Senki nem kéri tőlük,hogy április 8 után egymás tenyeréből egyenek. Szerencsére kiderült,hogy a bizonytalanokat és a " leszarom,úgy sem változik semmi" felfogásuakat is hadra lehet fogni. Legjobb példa rá Hódmezővásárhely. Évtizedek óta Fidesz uralom van,még mi a város lakói is féltünk,hogy nem jön össze,pedig a polgármester választás előtt 2-3 héttel érezni lehetett a Fidesz bukásának a lehetőségét. A város aktívabb része vállalta a bizonytalanok és a notórius nem szavazók vegzálását,még kínjukban azt nem mondták," Oké! Megyünk" Ám itt is kevés lett volna az a szavazat mennyiség amivel Márki- Zay nyert,ha az itteni MSZP, DK, Jobbik, Momentum, Moma és a bánat tudja még milyen pártok nem lépnek vissza. A Fidesznek megvolt az állandó tábora amivel edfig simán nyertek 8700 ember szavazott a Fideszes Hegedűsre,de a bizonytalanok és a többi vegzálása eredményeként + 12.700 ember került elő a semmiből és mivel nem lettek felaprózva így magasan nyert a független. Lázárnak nagyon rosszkor jött a Tiborcz balhé. Egyébként is sokan haragudtak rá,főleg olyanok alik eddig nem szavaztak. Ha nem állnak csak egy napra össze,akkor soha többé senki ne birkázza le a népet. Az ellenzék veszti el az utolsó reményünket és Orbán már csak erre hajt. Sok apró kis párt vonja el a szavazókat. Ha elbasszátok rohadjatok meg mindannyian Orbanisztánban
karma1
@nyanya001: Nyanyus, ezt a videot TANITANI kene azoknak, akik nem hajlandok a szamokkal torodni. (Lasd Szel bernadett, aki a ME jeloltsege utani elso riportban kifejezte, hogy ot nem erdeklik a szamok, a statisztikak, o ezzel egyaltalan nem foglalkozik)
nyanya001
@karma1: Azért tettem ide... de akinek szántam, az nem olvassa, ne hallgatja - csak fújja a magáét
mint pereces...
karma1
@nyanya001: Most csodalkozol? AMikor elkuldott Teged a tudodhova?...:o)))
Szegeny, ugyis azert nem volt itt egy hetig, mert kezelte magat, hiszen ujra kellett sajatmagat programozni a Szelike kiralykisasszony palfordulasa utan...:o))) Es meg lathatolag az sem erdekli, hogy miert borulhatott ki werber bilije...:o)))) Na, joccakat, en megye fozni az a'csoknak...:o))
szep napot
Ezek meg ellenzeknek is szarok. Csak az a baj, hogy oket is mi fizetjuk.
terlasz
Az a helyzet, hogy ez volt a szeles kislány pávatánca, amit főnökétől, O-tól tanult. Megvalósíthatatlan feltételeket szabva kábítja az ellenzéki együttműködésre kiéhezett választók tömegeit.
Madácsi Pali
@Béla333: a DK nagyon erős gesztust tett az LMP felé, amit az simán a szőnyeg ala söpört, hogy Gyurcsányt hazugozhassa. Az LMP most tett egy óriási lépést afelé, hogy egyéniben a bal oldal támogatásával bejutó Szél független legyen az új parelamentben (LMP nem jut be, küszöb alatt marad). A Jobbik, vagy a fideSS frakcióba azért beülhet! Még egy kérdés: a megegyezést szorgalmazó Hadházyt miként sikerült kirekeszteni a tárgyalást szinlelő, kötözködő, sértegető delegációból?
karma1
@Madácsi Pali: Erdekes meglatas, Pali, en is pont Hadhazyt hianyolom, mert tavaly szeptemberben amikor GYurcsany a KOM-ot elinditotta, akkor ott Hadhazy kepviselte az LMP-t, akkor is csak a jobbik nem ment el, meg a Momentum is ott volt akkor.
Nem hiszem, hogy konnyebb fajsulyu targyalo lenne Hadhazy, mint Szel.
dr. prédikátor
Azt hiszem a vonának lesz egy jó napja! megdöngetheti a száltyúkot, mert másra nem jó!!!Ez ba hülye picsa minden összefogásnak keresztbe tesz!!! Nem akarja tudomásúl venni hogy ő csak annyi mint a lepkefing!!!
troll6
Ajaj! Megy a nyálcsorgatás, szarkavarás, stb... Maximum annyit tud a baloldal elérni, hogy a FIDESZ + KDNP csapatnak nem lesz 2/3-a... Szétforgácsolják az energiájukat a semmire!
justhpeter
Nem hajlandók tudomásul venni, hogy ha megint Orbán nyer, akkor rájuk a következő 4 évben nem lesz szükség. Egyik pártra sem.
verőce21
Az ember csak úgy és annyira tud fejlődni, amennyire képes szeretni másokat, jobban, mint önmagát.
kereső
Azért lássuk be van humora Szél Bernadettnek.Mindjárt ,az első tapogatózóra elvitte magával "tárgyalni" Ungár Pétert,és Vágó Gábort.Bizonyára megerősitendő a saját tárgyalási-megegyezési!!! szándékát.
Nem mondom!
kulabombaafityiszre
@Csizmás Kond: ma, 07:42
Annyiból eleve hazugság a cikk,hogy a 444.hu nem írt ilyet.
A vágó gábor nyilatkozik így a 444.hu oldalán egy videóban.
Mindezt természetesen a megegyezés jegyében.
Na,ebből is látszik,hogy a Lehetsz Megélhetési Párt nem akart itt semmilyen megegyzést és együtműködést,csak odamenni és rászarni az asztalra.
Ennyit a Lehetsz Megéhetési Párt komoly tárgyaló képességéről.
tudode
Ahhoz képest, hogy 2018-ban az első Orbán-kormány párt alapon való összetétele a parlamentbe bejutott pártok arányában alakult, tárcánként egy-egy POLITIKAI ÁLLAMTITKÁRRAL!
.
Ahhoz képes a második/harmadik Orbán kormányban MINDEN bársony, és fapados székbe, többnyire "szakbarbár/párt krtona fideszesek FOGLALTAK HELYET, azaz BEVETTE minden szinten PÁRTTITKÁRKÉNT O1G az állammal együtt M I N D E N T !
.
Nem csoda, hogy a SZÓBA JÖHETŐ pártok "is" bizonytalanok O1G leváltásában,mivel az ALKOTMÁNYOS PUCCSAL, azzal, amit Vörös Imre alkotmányjogász melegében kimondott, és ma már Kolláth szerint is az un. O1G "ALAPTÖRVÉNYE" K U K A !
.
A VÁLASZTÁSI EREDMÉNYNÉL FOG KIDERÜLNI, HOGY AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÉPTELEN PÁRTOK koalícióra lépnek-e azzal, aki HÉT ÉVE KÖZJOGILAG KUKA!
tudode
@tudode: .
Helyesb.
Ahhoz képest, hogy 1998-ban az első ...(...)
karma1
@nyanya001: @Manhattan: @peterkelemen: Tenyleg, hol van most Gemesi, Hadhazy? Mar mind a ketten szegyellik Szel viselkedeset? Mi lesz, ha ezek utan a tisztesseges es inkabb balos Gemesi azt mondja, hogy koszoni, ebbol a talbol nem ohajt egyutt cseresznyezni Beercikevel?
advocat
Ezért lesz meg újra a kétharmad! Bernike nem miniszterelnök jelölt, még képviselő sem lesz. Szerintem.
nyanya001
@karma1: Ezeket a háttérből a Schiffer irányítja.
Clavigo
Hogy lesz belőled így miniszterelnök,,,,te pávatáncos p..na ?? A következő tusványosi bulin kezet csókolhatsz a Zsírmorénak,,,, Jól teljesítettél az összefogás érdekében.
bencemacska
@Madácsi Pali: ma, 02:38
Hallottad, amikor az önjelölt ME jelölt asszony azt mondja: Köszönöm??? (Mármint a visszalépést!)
Madácsi Pali
@bencemacska: Nem, és ez nem a gesztust gyakorlót minősíti.
bencemacska
@kereső: ma, 07:40
Esküszöm, amikor először megszólalt a meghívás után, azt mondta, persze, hogy megyünk, az Új Kezdettel együtt.
Most akkor Vágó, vagy Ungár képviselte az Új Kezdetet?
Vágó visszalépett az LMP-be, vagy ki sem lépett, csak úgy csinált, mintha?
bencemacska
@karma1: ma, 09:43
Én hallottam, amikor Szél azt ígérte, hogy viszi magával a szövetséges pártot is.
De sehol sem láttam senkit tőlük!
kereső
@bencemacska: Igy volt ez valahogy.Ungár ,ha jól tudom elnökségi tag az lmp-nél.Hogy Vágó?
Azt hallottam,hogy visszalépett,de ennyi.Szerintem Gémesit megütné a guta,ha az Ő nevében ment volna oda. Ez a fazon ...,úgy bizsereg tőle a hüvelykujjam mint zsigótől,vagy holliktól,vagy éppen németh szilárdtól.A viselkedése meg...minősithetetlen.Nem oda való na!És ez Szél Bernadett hibája.A másik két tárgyaló fél is választókat képvisel.Ez azoknak az embereknek a lenézése,lebecsülése.Után meg Bernadett bécsi kampányolása-a tárgyalásról"Gyurcsány óvodás...".És ő akar tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni.
Remélem a jobbikhoz is magával viszi.
bencemacska
@kereső: ma, 17:19
"És ez Szél Bernadett hibája"?
De, hát Ungárnál a pénz, Vágó meg híres, vagy hírhedt!!!
Pénz nélkül pedig nemcsak a király meztelen,...
Ki működteti az internetes megjelenéseket?!
Szél ma Bécsben kampányolt?
Azt mondta ma egész nap vidéken lesz! No, úgy néz ki rá akar tromfolni lézerre!
kereső
@bencemacska: Igen ,én annak tartom.Ő az lmp.azon társelnöke,aki elment erre a "tárgyalásra",igy csak az lehet,hogy ő választotta ki ,hogy ki menjen vele.Nem volt jó döntés.
A bécsiről,majd mindjárt megkeresem a hiradást.
bencemacska
@kereső: ma, 18:03
Érzem, hogy egyetértünk az általam vissza idézett mondatodban, csak nem ugyanazon okból!
Te azt emeled ki, hogy Szél nevezte meg, hogy kikkel megy tárgyalni. Én meg azt mondom, hogy a pénz beszél, ( a kutya ugat, a karaván meg halad!!!). Ha Ungár ott akar lenni, akkor ott lesz. És ő már órákkal a bejelentések után nem sokkal kritizálta a meghívás elfogadását! Vágó meg nagy Gyurcsány gyűlölő! (Bár ő OV- is támadja.) Ő a sötét ló számomra, de szerintem nem egy egyenes, gerinces ember!
kereső
@bencemacska: " a pénz beszél"- ami honnan is származik? Igaz, ez igy nem jutott eszembe.
Akkor nem "független"!Felkerestem SzB. fb.oldalát. Nem igazán bánnak vele finoman vágó miatt,és hogy még csak közös sajtótájékoztatót sem volt hajlandó tartani.Szóval a szimpatizásoknak sem tetszik,amit művel.
bencemacska
@nyanya001: ma, 19:25
Megdöbbentő.
Ezt ugyanolyan nehéz megemészteni, mint amit az előbb hallottam Vágótól! Bocsánatot fog kérni!
nyanya001
@bencemacska: Vágó egy kisstílű senkiházi tróger !
bencemacska
@kereső: ma, 19:31
Vágó már bocsánatot fog kérni!
kereső
@bencemacska: na majd meglátjuk. Ma az összes megyei lap online kiadása hozta,hogy "Gyurcsány részegen tárgyalt"-nem hiszem,hogy a bocsánatkérést ugyan igy lehoznák.
bencemacska
@kereső: ma, 19:42
Nem tudom mi ijesztette meg, de elég elfogadhatóan nyilatkozott az ATV-n az Egyenes Beszédben! Gyurcsány után. Sajnos nem láttam és hallottam az egészet, mert a konyhában kellett lennem, a Tv meg a szobában szólt!
karma1
Azannya, !Nem semmi allitas! Es a kepek is magukert beszelnek! AHogy kezet fog vonaval Bernike, RA SEM NEZ, mintha ott sem lenne! Ezt a pokhendi kis kurvat!
Meg egyszer jojjon a Bela es magyarazza el, hogy mennyire jo a ME jeloltjuk!?... Haaaat,..
kereső
@nyanya001: köszi.Gyurcsány és Molnár Csaba elfogadják,efelől nincs kétségem, de hogy a választók nem fogják ezt elfelejteni-sem az egyik,sem a másik oldalon,az is biztos.És ezzel okozta a legnagyobb bajt.Na de majd iszunk szavazás előtt egy-két-há-négy uniqumot és szavazunk./a mennyiség attól függ,ki mennyit bir el,és azért uniqumot,mert az állitólag jót tesz a háborgó gyomornak/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.