Kiszelly Zoltán politológus szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke tematizált, csapdát állított az LMP-nek és a Jobbiknak az ellenzéki egyeztetésekkel, hiszen ez a két párt "Gyurcsány Ferenccel és az ő politikájával szemben jött létre".

Kiszelly Zoltán vasárnap az M1 aktuális csatornán arra reagált, hogy nem állapodott meg egymással a választási együttműködésről az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Demokratikus Koalíció a három párt, illetve pártszövetség vezetőinek délutáni fővárosi egyeztetésén.

A politológus azt mondta: meglepő, hogy az LMP elment az egyeztetésre, és ezzel "besétált Gyurcsány Ferenc csapdájába".

Ugyanis a DK elnöke tudta, hogy március 15-én mindenki Orbán Viktor miniszterelnök beszédéről és a békemenetről fog beszélni, ezért valami olyan "bombasztikusat" kellett mondania, amellyel a hírekben meg tud jelenni Orbán Viktorral "azonos hírértékben".

Ezért jelentette ott be, hogy visszalépteti a jelöltjét Szél Bernadett LMP-társelnök javára, az LMP pedig elfogadta ezt a meghívást. Ugyanitt hívta tárgyalni Gyurcsány a Jobbikot is.

Ennek a két pártnak "saját magát kell szembeköpnie", törzsszavazóik akaratával kell szembemennie, ha leül tárgyalni azzal, akivel eddig nem akart, akivel szemben meghatározta magát

- fogalmazott.

Kiszelly Zoltán politológus szerint "Gyurcsány csapdát állított az LMP-nek és a Jobbiknak"

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást. MTI Fotó: Illyés Tibor

A politológus kitért arra is, hogy

a baloldal esélyei a baloldali Közös Ország Mozgalom mérései szerint is nagyon rosszak, ezért a baloldal "túlélésre játszik"; az egy, illetve az öt százalék eléréséért küzdenek, az MSZP-Párbeszéd pedig a 10-ért, ehhez viszont a legtöbb jelöltet kell állva hagyniuk.

Forrás: MTI

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@nyanya001: A sorosozás, karácsonyozás kifújt. Nem jött be, tehát jön az ismételt gyurcsányozás...amilyen a kormánymédia, olyan a politológusa is,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pegero
@Peller Anikó: Majd meglátjuk Vona Gábor - Szél Bernadett, hogy paktál le egymással és utána megbeszéljük mi a Jobbik szerepe ebben a nagy összefogásban!
Azért még szeretlek ám Anikó! :D ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
Béla333
A mai nap történései Kiszelly Zoltán véleményét igazolják, de egészen másként!
Gyurcsány ma sajtótájékoztatón bejelenti, hogy beperlik az LMP tárgyaló delegációjának egy tagját.
Kinyilatkoztatja, hogy az LMP (őszerinte) a kormányváltás gátja.
Elképesztő amit Gyurcsány csinál.
Mint elefánt a porcelánboltban, úgy mozog és tarol le mindent az ellenzéki oldalon!
Ezt egy Fidesz ügynök sem tudná jobban csinálni...
Horizont
@Béla333: Na, na...Vágó gondolkozhatott volna mit pofázik. Ezek mind állandóan elfelejtik hogy orbán az ELLENSÉG!!!
Béla333
@Horizont: 19.09
Hát lehet, hogy nem volt szerencsés kimondani az igazságot, mert rögtön beperelik ezért a "demokraták".
Ma Gyurcsány minden létező fórumok mocskolta, ekézte az LMP-t, Orbán ellen egy szava nem volt!
Mondtam, hogy tök fölösleges tárgyalni Gyurcsányékkal, mert rögtön leamortizálja a tárgyaló partnerét. Az lesz a vége, hogy az ellenzék rosszabb állapotban lesz a tárgyalások után, mint előtte.
Horizont
@Béla333: Béluci milyen igazságot??? Ne legyél már elfogult akárhogy utálod Gyurcsányt. Amikor egy közös ellenség van orbán nem mondjuk a másikra hogy részeg volt, ne viccelj már. Ha politikailag szól be az se túl helyes ebben a helyzetben de ilyet mondani??? Vágót csíptem eddig de most megbuggyant.
Majd figyeld meg a baloldal plusz az LMP jól rábaszik (velük együtt mi is) a Jobbik meg röhögve bevonul a parlamentbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél