Feljelentést tett választási csalás gyanúja miatt Oláh Lajos DK-s képviselő.

Az Index írta meg, hogy a zuglói történések után összevetette a Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt jelöltjének ajánlásait, és azt találta: legalább 341 esetben egyeznek az ajánlások, csak éppen más az aláírás.

Lévai Katalin ajánlásai Erzsébetvárosban is egyeztek más aláírásokkal

MTI Fotó: Földi Imre

Oláh most azt mondta az Indexnek, a feljelentés megtörtént, a rendőrség pedig tudomása szerint le is foglalta az érintett jelöltek ajánlásait.

A Fidesz VI. és VII. kerületi szervezete a hétvégén így reagált az ügyre:

„Amennyiben a kerületben az országgyűlési képviselői jelöltállításokkal kapcsolatban bármilyen szabálytalanság merült fel, azt a választási bizottságnak, illetve az érintett hatóságoknak teljes körűen ki kell vizsgálni.”

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Személy szerint semmi bajom Katikával, a politikáját sem ismerem olyan behatóan, de szerintem nem nagyon kéne erőlködnie a választáson! Eddig nem villogott a közéletben, maradhatna ott, ahol eddig volt!
Eladott Ország
Azért, mert fosik a gépezet, és mert nem elég, hogy a választási törvényt a saját rinocéroszbőrrel borított pofájukra írták, nem elég, hogy minden a kezükben van ahhoz, hogy kényelmesen választást nyerjenek, közpénzből kitömött kamupártok kamujelöltjeit kapirgálták össze minden olyan egyéni választókerületben, ahol nem egyértelműen a fideszes katonák az esélyesek. Tök véletlen, mi? Hogy az összes billegő körzetben névtelen senkik indulnak azért, hogy lehetőleg minél több szavazatot vegyenek el az esélyes ellenzéki jelöltektől. Szép munka, elvtársak! Ez a politikai prosti meg beszopta.
wagabund
ahogy elnézem Lévait leradírozták a politika térképéről...nem tudta, hogy ha bemegy az éhes disznók közé, vinnie kell egy nagy vödör fínom kukoricát?...mert ha nem, akkor pont így jár.

ennyi volt kis lovag.
ittott
mocskos ribanc elárulta azokat, akik eddig jólétben tartották. vagy jó lé-ben?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél