Az MSZP elnöke szerint teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen. Molnár Gyula álláspontja átgondolására kéri az LMP-t és hétfőn az MTI-nek azt mondta, ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon "nem nagyon" kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak átlépni.

Az ellenzéki politikus azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy az MSZP-Párbeszéd 58 egyéni országgyűlési képviselőjelöltje megbeszélést tartott Budapesten.

Molnár Gyula értékelése szerint az elmúlt napok politikai egyeztetései elkeserítőek, nagyon színvonaltalanok és a magyar emberek szempontjából sértőek is.

Azt kérte, az LMP gondolja át álláspontját, miszerint csak a teljes körű együttműködés jelenthet megoldást.

Úgy folytatta: megvárják az LMP keddi elnökségi ülését, de az egyeztetéseket nagyon hosszan nem kívánják húzni.

Az MSZP elnöke szerint az LMP is beszállt a Simicska-Orbán-vitába.

Molnár Gyula közölte, olyan vonat után nem futnak, amelyik nem akarja felvenni őket, és ha valaki úgy dönt, nem kíván egyeztetni, azt tudomásul veszik.

A pártelnök ugyanakkor jelezte, nyitottak a demokratikus ellenzék felé, hiszen van 51 egyéni választókerület, amely nyerhető.

Szerinte eddig csak az MSZP-Párbeszéd mutatott bizonyítékot arra, hogy kormányváltást akar: 46 helyen a Demokratikus Koalíció, 2 körzetben független jelöltek javára léptek vissza.

Molnár Gyula szólt arról is, tapasztalataik szerint miközben a Jobbik hangos az országos politikában, rendkívül visszafogott teljesítményt nyújt a helyi kampányokban.

Semmi sem igazolja vissza, hogy a Jobbik lenne az, amely valódi változást hozna – mondta. Hozzátette: "a Jobbik csak és kizárólag a Fidesz tartalékaként építi fel magát és ez nem jelent változást Magyarországon".

Szerinte két szobatárs, Orbán Viktor és Simicska Lajos vitájában a politika többi szereplőjének nem kell részt vennie.

Úgy értékelt, a Fidesznek kizárólag a pénzgyűjtés és nem az emberek a fontosak.

A pártelnök elmondta azt is, teljesen mindegy hány párt, kamupárt van a szavazólapon, az emberek bölcsek és el fogják tudni dönteni, helyben melyik jelölt lehet a Fidesz alternatívája.

Közölte, hogy a választásokig hátralévő időben azzal foglalkoznak, ami a fontos az országnak, az oktatással, az egészségüggyel, a nyugdíj kérdésével. Továbbra is hisznek abban, hogy a baloldali alternatíva képes a kormányváltásra.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbánt elzavarni elemi létérdeke, egyénnek, társadalomnak, mindenkinek. Ha ezt akár választó, akár párt nem látja be, pusztuljon mert megérdemli. Az, hogy ez miképpen történik, lényegében rá van bízva, választás, összefogás, puccs, vagy forradalom, ha a többség nem akar egy utolsó rohadt tolvaj-fasiszta rendszerben élni, egyszerűen nincs más út.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Nem képes. Ha nem vagytok képesek megegyezésre jutni a Jobbikkal akkor nem fognak elmenni a választók szavazni.

Nem tanultatok semmit Vásárhelyből. Márki Zay nem nyerhetett volna a Jobbik egyetértése nélkül.
Manhattan
Széllelbélelt kisasszony ott is volt a megbeszélésen, meg nem is! Azt hihetnénk, hogy csak sz@rt kavarni ment oda!
verőce21
"...teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen"? - csak nem az, hogy elétek szeretnének kerülni az országos listán?
Mert akkor oda az egyéni érdeketek, a pártérdekkel szemben?
Nem is érdemeltek ti bejutást a Parlamentbe! Előre a 9%-ért!
(Az legalább 9 listás helyet hoz a Fidesznek és el van boronálva.) :)
Eladott Ország
Orbánt elzavarni elemi létérdeke, egyénnek, társadalomnak, mindenkinek. Ha ezt akár választó, akár párt nem látja be, pusztuljon mert megérdemli. Az, hogy ez miképpen történik, lényegében rá van bízva, választás, összefogás, puccs, vagy forradalom, ha a többség nem akar egy utolsó rohadt tolvaj-fasiszta rendszerben élni, egyszerűen nincs más út.
evacica
Az LMP és Szél Bernadett bizonyítja, hogy igazából nem is akar kormányváltást! Csinálja a színházat, de igazából a fideszt segíti, ugyan úgy mint 2014 ben! Lényeg, hogy bejusson a parlamentbe, a nép meg le van... sz...Köszönjük LMP! A ti lelketeken szárad, ha nem szabadul meg az ország ettől a hazug tolvaj mocskos bandától!
koszpeko
@evacica: "Köszönjük LMP! A ti lelketeken szárad, ha nem szabadul meg az ország ettől a hazug tolvaj mocskos bandától!"
Vonát és a Jobbikot is ide sorolnám.
Peller Anikó
@koszpeko: Igen, a vona egy szemmel sokkal jobban látható erő, ezek ketten döntenek a sorsunkról ha nem egyedül.

Ha egymás ellen indulnak végünk.

Nem tudom miben bízik a vona, talán Simlicskában? Meg kell egyezni.

"Természetesen nem minden csak tőlük függ, ehhez az kell, hogy mint a szerelemben, mindkét fél érdekelt legyen, különben nem sikerül semmiféle szerelem" V. Putyin.
koszpeko
@Peller Anikó: Az a baj, hogy a fityisz segítette az L.M.P.-t a Parlamentbe jutáshoz.
Valahogy meg kellett hálálni a sukorói feljelentést Shiffernek.
1bitang
Borzongtam a Jobbiktól. Ma sem a szívem csücske. De a Jobbik nélkül nem lesz kormányváltás. Ebben Churcillel értek egyet. Hogy a mai LMP-ben Shiffernek (akit kb. annyira becsülök, mint azt, aki másfél karjával jobban tudott köpönyeget fordítani, mint más két egésszel) mennyi szerepe van, nem tudom. De az utóbbi években Szél B. törte a legtöbb borsot a Vezér és a Fide$$ orra alá. Átverésből?
Desischado
Ha nem lesz megegyezés, az LMP fényesen bebizonyítja, hogy mit kell felőle tartani.
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2018/03/19/az-orban-rendszert-totalisan-es-orokre-le-kell-bontani/
Az Orbán rendszert totálisan és örökre le kell bontani!
Arcvesztés nélkül összefoghatna a Jobbik és a baloldal, együttműködve a zöldekkel és a kispártokkal, ha egyetlen cél érdekében tennék ezt: megszerezni a szavazatok kétharmadát, új alkotmányt és választási törvényt létrehozni majd új választásokat kiírni és feloszlani.
nezelodo
Molnár úr, csak óvatosan, vigyázni kell, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Végtére is szar hely az a kaptár, nem hiányzik a királyi tv-s szereplés vezetőszáron, de a parlamenti mandátum is csábító. Aztán csak kihaltok, mint a dinoszauruszok, igaz magatokkal rántjátok az ország azon felét is aki naivan, a ti térfeleteken politizálva szeretnének változást. Sajnos igaza van a Botkának.
Eladott Ország
@nezelodo: Kurvának állni és szűznek maradni egyszerre nem lehet. Molnár Gyula felmentett nem bűnöző, egykor fideszes nehézfiúkkal üzletelő főnixmadár.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.