A Fővárosi Törvényszék a Teréz körúti robbantás miatt indult büntetőügy hétfői tárgyalásán a vádlott kérésére úgy rendelkezett, hogy a továbbiakban a távollétében folytatja az eljárást.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, a vádlott már a március 5-i tárgyaláson is zavarta annak menetét azzal, hogy fáradtságra hivatkozva lefeküdt a vádlottak padjára, majd pedig a földre. A hétfői tárgyaláson ez megismétlődött, és amikor a bíróság elrendelte, hogy a jelen lévő büntetés-végrehajtási őrök fogják közre a vádlottat, levetette magát a földre, majd amikor arra kényszerítették, hogy üljön vissza a padra, ellenállt, ezért az őröknek le kellett fogniuk.

Teréz körúti robbantás tárgyalása a vádlott távollétében folytatódik

A bíróság kihívta a mentőket, de a vádlott nem hagyta, hogy megvizsgálják, a kiérkező mentőorvos azonban közölte, hogy a vádlott szándékos rendzavaró magatartást tanúsít. A vádlott ellehetetlenítette a tárgyalás folytatását, ezért visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A tárgyalás délutáni szakaszában az ismételten előállított vádlott jelezte, hogy élni szeretne a büntetőeljárási törvény által biztosított lehetőséggel, és nem kíván részt venni a tárgyalásokon. A bíróság erre tekintettel a továbbiakban a vádlott távollétében folytatja az eljárást, de tájékoztatta arról, ha bármikor úgy dönt, hogy szeretne megjelenni, erre van lehetősége.

A következő tárgyalási nap március 26-án lesz.

A vád szerint a huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én késő este Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két arra haladó rendőrjárőrt. A robbantás célja az volt, hogy megszerezze fegyvereiket. A két rendőr életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az elkövető nem sokkal később e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan, miből készítette a bombát, és azt is jelezte, hogy lesznek követelései. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig már újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve egymillió eurót követelt volna.

A fiatalembert a cselekmény után néhány héttel, 2016 októberében elfogták, azóta előzetes letartóztatásban van.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.