Bocskor Andrea szerint az ellenzék és Brüsszel összefogott, hogy befolyásolják a magyar választások kimenetelét.

Fideszes EP-képviselő: újabb politikai támadás készül Magyarország ellen
Fotó: Facebook/BocskorAndreaEP

A jogállamiság magyarországi helyzetét elemző uniós parlamenti különjelentés szövegtervezete és a hozzá készülő vélemény azt mutatja, hogy újabb politikai támadás készül Magyarország ellen, az ellenzék támogatásával. Mindez egyértelmű nyomásgyakorlás a közelgő magyarországi választások kimenetelére

- jelentette ki Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi szakbizottságának (CULT) hétfői brüsszeli ülését követően.

A képviselő magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta a készülő dokumentumban olyan túlzások és kritikák jelennek meg Magyarországgal szemben, amelyek kettős mérce alkalmazására és legkevésbé sem jóindulatú hozzáállásra utalnak.

Mint elmondta,

a szöveg a felsőoktatási törvényt, a roma gyerekek oktatásban történő szegregációját, illetve a médiaszabadság helyzetét helyteleníti. Jelzésértékű, hogy a legfőbb problémát még mindig a Népszabadság című napilap bezárása jelenti és az, hogy az egyik magyar napilap Soros Györgyhöz kötődő újságírókat listázta.

A Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésében és az ahhoz csatolni kívánt oktatási bizottsági véleményben elavult és túlzó elemek is szerepelnek, ezért Magyarország objektív vélemény kialakítását várja és a kettős mérce alkalmazásának elkerülését.

Mint elmondta, a magyar képviselők nem élnek a módosító indítvány beadásának lehetőségével, és a jelentés elfogadása ellen fognak szavazni, mert egyáltalán nem értenek egyet annak szövegével.

A magyar képviselők arra fogják kérni az uniós parlament néppárti képviselőcsoportjának tagjait, a viták során kiegyensúlyozott és objektív vélemény kialakítása mellett érveljenek, de annak megszavazásától ők is tartózkodjanak a szolidaritás jegyében

- tette hozzá a politikus.

Az uniós parlament a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) tagjai az EP plenárisának felkérésére azt vizsgálják, hogy Magyarország kapcsán fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű veszélye. Ha a válasz igen, akkor az EP arra kérheti az Európai Unió Tanácsát, hogy tegye meg az ilyenkor szükséges lépéseket. "A demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetének romlására" hivatkozva az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikkelye alapján a képviselők tavaly májusban arra utasították a LIBE bizottságot, hogy készítsen plenáris szavazásra kerülő különjelentést Magyarországról.

A szöveg megszavazására júniusban kerül sor. A jelentéshez várhatóan az EP több bizottsága – az alkotmányügyi, a kulturális és oktatási, valamint a költségvetés-ellenőrzési szakbizottság – is csatolni fogja a véleményét. Az uniós parlament plenáris ülése a szövegről szeptemberben szavaz. A javaslat elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára és az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség az EP-ben. Ezután a miniszteri tanács négyötödös többséggel dönthet arról, hogy fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az európai uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Tessék mondani, igazak az állítások? Amit felsorolt sajnos IGEN!
Mi köze ennek a választásokhoz? Aki értelmes, az eddig is tudta, a birkáknak meg el sem jut a tudatáig, amiről ott szó van!
Kedves! Nem lehetne, hogy a saját hazájával foglalkozna? Mit tud rólunk,a napi életünkről,azon kívűl, amit a kormánypropaganda közöl?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Madácsi Pali: a kérdés az volt,hogy ki kérdezte meg az 500millió Eu-s
polgárt,hogy...amire ugyanúgy visszakérdeztem!Mivel képviseleti demokrácia
van,a választottakat kérdezik meg az EU-ban,és nem minden polgárt!! Ennyi!
verőce21
Az EU csatlakozási szerződésben egy büdös szó sincs arról, hogy migránsokat kell befogadnunk. A kérdés továbbra is az, a gazdag arab államok, miért nem fogadják be őket?
cikicakk55
@Shikari: tegnap10:40
2010 óta Magyarország sem jogállam. Az előtte lévő pártok sem voltak a becsület megtestesítői,mert ők is vittek it tudtak,de a FideSS telhetetlen lopásaihoz képest kiscserkészek voltak.
cikicakk55
@Shikari Jaj azok a törvények amiket a Fiesz hozott,hogy legalizálják a saját lopásukat, ezzel együtt az egész Magyar Alkotmány megváltoztatása úgy,hogy az megint csak a FideSz szájíze szerint lett megoldva,ezt ne nevezd törvénynek,mert ez nem az. Biztonságként ha még is valami elfelejtettek volna legálissá tenni( persze ez csak a Fidesz tolvajainak a törvénye) akkor még biztosításnak ott van Polt Petyus,aki a maradék bűnt ami elfelejtettek legalizálni,Ő hatálytalanítja,aza az vissza dobja azzal,hogy nem bűn. Ez nem Demokrácia,hanem diktatúra. A szólásszabadságról meg annyit hogy: Az olyan kis senkik akik mi vagyunk Orbán szemében,azért nem vagyunk még megnyomorítva,mert pont velünk tudják igazolni,hogy a nép szabadon szólhat,mondhat véleményt. Tudod miért? Mi annyira senkik vagyunk,hogy nem tudunk nekik ártani,még akkor sem ha több tízezren vagyunk,mert a szabad szídáson kívül semmi jogi tudásunk nincs. Könnyedén csempészhetnek igazoltatás közben egy csomag Marihuánát. Aztán próbáld bebizonyítani,hogy ez nem a tied szerinted kinek hisznek? Neked a rendszer ellenségének,vagy a Sünöknek. Sajnálom,hogy értelmes ember révén ennyire nem látod mi megy körülötted.? Nem felejtettem el,mikor ok nélkül letámadtalak mennyire kultúráltan,nőknek kijáró tisztelettel válaszoltál.
vladimir putin
@Shikari: csak egy példa: az NVI saját maga határozza meg a jogköreit.
A többi okádmányos maffiózást nem is említem, mert hányingerem lesz.
vladimir putin
@Shikari: olyan hasonlatot is mondhatnék, hogy lóf@sz a valagadba, és ha egy lájk jön erre a kommentre, akkor buzi is vagy, mert ennél a kommentnél ez a törvény.
Fostalicska egy Miniszterelnök úr az, aki még a saját, kétharmados törvényeit se tudja betartani, mert nem tetszik neki, hogy valahol mindig van benne egy olyan rés, amin keresztül a börtönbe megy rántott levest kajálni, közben meg minden héten megdugja egy másik bevarrott f@szkalap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.