Újabb kampányvideót töltött fel Facebookjára a miniszterelnök. Orbán ezúttal Szerencsre látogatott, hogy az ottani fideszes jelöltet támogassa.

Orbán Viktorral szelfiztek a szerencsiek, miután megtudták tőle: "Európa komoly bajban van"

Nem egyszerűen egy választást kell megnyerni, hanem az országot kell megvédeni és a jövőt bebiztosítani

- hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szerencsen.

A Facebook-oldalára feltöltött videó tanúsága szerint a kormányfő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban tett látogatásán azt mondta: Európa komoly bajban van. Lehet, hogy ez innen kevésbé nyilvánvaló, de most, hogy a modern technológia segítségével mindenkinek van ablaka a világra,

látható, hogy "milyen állapotok vannak", és az is, hogy kevés ország tudta magát megvédeni ettől

- fűzte hozzá.

"A lengyelek, a csehek, a szlovákok, mi még azért jól álljuk a sarat" – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, csak azért, mert a parlamentben olyan többségük volt az elmúlt időszakban, hogy nem lehetett őket sem megfélemlíteni, sem megzsarolni.

A kormányfő hangsúlyozta: rendet akarnak, nyugalmat és munkát. Hallgatóságához fordulva úgy fogalmazott: jól ismerik őket, tudhatják azt is, hogy nem hibátlanok. De van néhány dolog, amiben erősen hisznek, és szerinte az ország jövője ezen a néhány dolgon fordul meg.

"Három egyszerű dologban hiszünk, ez a munka, a család meg a hazánk"

- jelentette ki Orbán Viktor.

Ezt a három dolgot kell szolgálni, képviselni, ezeket az értékeket kell mindenek elé állítani, és akkor működni fog az ország – közölte. "Ne adjuk méltatlan, a hazát megvédeni képtelen vagy arra nem is vállalkozó emberek kezébe Magyarország sorsát" – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Szerencs főútja mellett áll két torony. Felépítették vagy 30 millió forintból. Egy riporter kérdezte a helyi illetékest, hogy nem sok 30 millió azért a két toronyért? De az csak 3 millióba került a városnak a többi EU támogatás. Így megérte. Szólt a választ.

Tehát már sok sok éve teljesen elfogadták a fideszes városvezetők, szavazók, hogy a fidesz igenis zsebre vághat 40%-ot a beruházásokból simán. Ők akkor is ebben a fejlődést látják.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Szerencs főútja mellett áll két torony. Felépítették vagy 30 millió forintból. Egy riporter kérdezte a helyi illetékest, hogy nem sok 30 millió azért a két toronyért? De az csak 3 millióba került a városnak a többi EU támogatás. Így megérte. Szólt a választ.

Tehát már sok sok éve teljesen elfogadták a fideszes városvezetők, szavazók, hogy a fidesz igenis zsebre vághat 40%-ot a beruházásokból simán. Ők akkor is ebben a fejlődést látják.
RonaGyuri
Az egykori cukorgyárat is meglátogatta választási körútjának szerencsi állomásán Orbán Viktor. A miniszterelnököt a helyi polgármester fogadta, Koncz Ferenc abban a megtiszteltetésben részesült, hogy szinte az egész napját a kormányfővel tölthette. A fideszes politikust hívták meg reggel a tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyár avatására is, mivel a településnek szocialista polgármestere van.
Klubtag
És akkor csodálkozunk, hogy százezrek nem érzik hazájuknak ezt a 93 ezer km2 kiterjedésű
Orbán-féle vazallus birtokot?
bakegya
CUKROS BÁCSI...kampánykörúton-fényetető pityu hiányzik a szelfiről-SZÉP KISLÁNYOKAT SIMOGATHAT a cigánybáró-büszkék lehetnek rájuk a cukorgyári MUNKÁSOK,A SZERENCSI CSALÁDOK ÉS A HAZA NÉPPÁRTOS (fideSS)NARANCSKÖDBEN TARTÓI!!!
lampa laz
Szerecsen, szerencsen... + a lilasapkás fülesbagoly
Commenter
Te rohadt szellemileg és fizikailag is lepukkant szennyláda ( de szépek vagytok azon a szelfin a másik két vén szatyorral) Európa pont miattad van veszélyben, meg a haverjaidtól Roberto (nem Baggio! Ficótól. Nézd csak utánunk Európa is kezd már besokallni tőled de nagyon:
"A téma azért szerepelt a napirenden, mert a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottság (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez a CULT is csatolni fogja a véleményét. A tervek szerint júniusban szavazásra bocsátandó dokumentum várhatóan szeptemberben kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján
kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamiság elvek megsértése miatt."
Amíg te itt szépségkirálynőkkel, pózolsz addig Karácsony Gergely is érzi hogy nagy a veszély Európában mert az EU hivatalos nyelvein eszperantóul és pirézül ezt kéri Európától:
"Azt szeretnénk, ha a magyar kormányt büntetnék meg a magyar választópolgárok, és nem a magyar választópolgárokat az Európai Unió” — mondta Karácsony Gergely arra a kérdésünkre, hogy támogatná-e a súlyos szankcionálási lehetőséget is tartalmazó 7. cikkelyes eljárás megindítását Magyarországgal szemben."
Vágod a pirézt meg az eszperantót remélem ha már a magyarral olyan súlyos gondok vannak hogy a környezetszennyező videóidat is feliratozni kell meg belesülsz a Himnuszba is pont a nemzeti ünnepen.
Na elő a gugli fordítóval és gyorsan fuss most neki a pirézül elhadovált butaságnak amit KG Brüsszelben összehordott a migráncsok miatt...Sokadik nekifutásra menni fog.Dankoj. Bonan materon vagyis jó reggelt kívánok ahhoz hogy kivel is van nagy baj Európában!
Commenter
@Klubtag: látom, dühös vagy még mindig. Én is már vagy 12 éve, de főleg 16-a után lásd alább!
dr. prédikátor
Érdekes! A terített asztalok körül nem látni egyszerű utcai embereket, vagy ne adj isten közmunkásokat!!! Csak az "Elit krémje" ücsörög az asztaloknál!!!
nihil
Szelfizzen orbánnal az, akinek két anyja van!
justhpeter
@dr. prédikátor: Csak nem fognak boldog-boldogtalant odaengedni, ez az ő ünnepük az ő miniszterelnökükkel. Normális embernek nem lehet miniszterelnöke egy hazudós tolvaj !
nihil
Egyébként ez a kép mitől szelfi?
A szelfi önfotó egy vagy több emberről.
Ez nem az.
nezelodo
@dr. prédikátor: A közmunkások most éppen nem érnek rá, mert "lopni indultak". Amúgy az az érzésem, hogy ezek a szerepelni vágyó rajongók a Győzikét ugyanúgy körbenyalnák ha közéjük menne, és kiabálná "Isten, haza család". Hogy örülne Mikszáth ha élne, milyen aranybányára talált az írói munkájához..
RonaGyuri
Hát hogy bajban van-e azt nem tudom, de veszélyben igen:

A kis árulkodók

a derék Magyar Hírlap hívta fel a figyelmet egy nem éppen épeszű kinyilatkozásra

Nem kevés baromságot hordott össze ismételten Őfenesége tegnapi avatáson. Azaz van min elképedni bőven, a média meg is teszi. Biztosan én tehetek róla, de a többinél nem olvastam ezt a – ahogy mondani szokás – még tőle is elképesztő kijelentést: „a jövőt magyar nyelven írják Közép-Európában”!
Ami lássuk be, hogy függetlenül az általa indított Németország nélküli Közép-Európa baromságtól elborzasztó! =))
Erről azért nem ártana megkérdezni a térség többi államát is!
Commenter
@nihil: ez selfie á la orbán azaz promovideó...szánalmas és gusztustalan. Mekkora hányinger öko lábnyomot hagytak már ezek Szerencsen na meg Mo-on is sajnos!
Commenter
@Clavigo: az! és megvetésre méltó. Hol vannak a viktorviktorozók meg a kezet csókoló? Na azok hiányoznak innen még de nagyon. Sajnos a trutyimenetét ide már nem vihette magával. Elhordták volna még a csokigyár idejéből elásott csokit is innen az a gyülevész közpénzen élő siserehad...hányinger, és még minden nap tudják fokozni ezt a tömény, gyomorforgató undort!
Peller Anikó
"Három egyszerű dologban hiszünk, ez a ti munkátok, a mi családunk mega házunk"
Commenter
@justhpeter: Nekem nincs miniszterelnököm már elég régóta. Sajnos. Ez mióta miniszterelnök amúgy is? Ja mióta megpuccsolta az alkotmányt és felkente magát királlyá, mert a miniszterelnök az ugye elvben kormányoz ez az okádék meg bevallotta hogy sok minden mást csinál, csak pont nem kormányoz. Majd úgyis szépen elkormányozza magát az ország csak úgy bele a nagy büdös, közelgő államcsődbe. Ez van. :(
papa.49
A munkát nem is ismeri, hazája meg néhány ezer km keletre van, a család alatt meg a sajátját érti !!!
Commenter
@papa.49: jaj ne legyünk olyan mint ő ne bántsuk a migránsokat hiszen hazátlanok, nem? Azért utazgatnak ők is össze-vissza országról országra mint Karácsony( ezt is tőle tanulták!) és hát egy részük pl. a svábok már elég régóta itt vannak, mert amikor a valódi fényességes Szulejmán itt járt akkor kicsit megfogyatkoztunk, olyannyira, hogy "idegen anyagból kellett pótolni az embereket. Régi ügy ez a migráns dolog. Karácsony valami időutazó lehet,( ezért nem bírja abba hagyni az utazgatást. De állj! honnan is tudja ezt a migráns dolgot ha 1975-ben született? :)
Commenter
@Commenter: azaz volt. Ellopta a hanyatló nyugat, migráncs lett ő is. Megkaptuk helyette azt ami most van. ezt a rakás hulladékot meg pont ezért sem tekintem min. e-nek vagy minek is!
Commenter
@justhpeter: azaz volt. Ellopta a hanyatló nyugat, migráncs lett ő is. Megkaptuk helyette azt ami most van. meg pont ezért sem tekintem min. e-nek vagy minek is! Ezta rakás hulladékot, meg a konzervatív mentorát néhai A. Józsefet...
iluminati
MIRŐL IS HABLATYOL??? Család!!! Munka!!! Haza!!!
A család ok!!! De család alapításhoz is pénz kell addig mig egyedülálló meg kell teremteni a család alapításhoz a háttret... Milyen haza az amely erre nem képes??? Inkább el mennek a fiatalok... és ezzel azt hiszem mindenre válaszoltam még a munkára is...EZ SAJÁT MAGÁRÓL BESZÉLT...
AZ ANALFABÉTÁK MÉG TAPSOLNAK IS???
karma1
Ezzel a keppel nincs is sok baj, csak az, hogy pl. NEM szelfi, A kepen 4 tekes van, meg egy zoldkabatos faszi a hatterben, es ket szerencsetlen no vigyorog a kepen, akit szerintem lasszoval fogtak be.
HOL VAN AZ ORBANT TAMOGATO TOMEG???
Legalabb egy csoport 8.-os vagy gimis gyerek, esetleg a helyi fidelitaszos szerencsetlen idiotak?
Komolyan EZZEL a keppel kampanyol? Es nem szegyelli a pofajat?
human
@human: Én kérek elnézést. Nem 30 hanem 100 millióból épültek a kapuk. 2,5 millió volt az önerő. Tessék csak számolgatni mennyit lophattak el belőle. A polgármester büszke rá.
video: www.youtube.com/watch?v=nzxaLvDNu0M
human
@human: Ja és ez már 2009-ben volt. Még kormányon sem volt a fidesz de már úgy lopott, mintha nem lenne holnap.
Commenter
@karma1: Szégyelli? Kb. úgy szégyelli, mint a néhai Grósz elvtárs hírhedt riogatós beszédének március 15-i reloaded változatát. Emlékezz, a MDF kampányfilmjeit a végén már fizetett nyugdíjasokkal forgatták akik polgármesternek, képviselőnek meg a jó ég tudja minek adták ki magukat ugyanilyen fostalicska lepukkant külsővel és dumával. :) Közpénzből forgatták azokat a klipeket is!
karma1
@Commenter: Ja, azokat meg otthon lattam,...:o)) "Gyonyoruek es parthuek" voltak...:o))))
papa.49
@Commenter: Nekem semmi bajom a ,,migránsokkal,, én meg vagyok velük, sokat melóztam olyan helyen ahol több náció tagjai dolgoztak együtt!!!
Nekem csak ezzel az EGY ÓMIGRÁNSSAL VAN GONDOM, azért mert csak uszítja a népet, ellopja a suskát, és állandóan CSAK ÉS KIZÁRÓLAG HAZUDIK !!!
Commenter
@papa.49: hát ezzel az eggyel nekem is, rengeteg! Ide tolta a képét, rátelepedett mindenre, aztán most majd lelécel innen Urundi Burundiba mert itt neki már elég gáz, úgy szivárog belőle a kreténség mint a Mészaros Lőrincbarát által megreparált gázvezetékekből, és ez sajnos már nem csak nekünk tűnik fel:

varosikurir.hu/uzenet-orbannak-ne-fenyegess-gyava-kutya-mert-orrba-verlek/

kötelező olvasmány sokkal jobb, mint az általuk kötelezővé tett Nyírő, vagy Tormay Cécile... :D
Commenter
@papa.49: ez a fullosan kretén hibbant úgy akarja megvédeni az országot (és nem utolsó sorban a saját hatalmát) hogy visszaépített egy tetves kerítést milliárdokért amit szintén sok pénzből húztak fel még a barátságos hidegháború idején. Aztán gyütt valaki aki szépen fogta magát és lebontotta a kerítést, mert rágyütt hogy egyrészt emberi és szabadságjogokat sért, másrészt egy csődközelben lévő országnak rohadt sokba kerül. Mivel ez má' régen vót, nem tudja már elmondani magyarul sem, hogy mijé is tette,de azé valami BBC nevű szennymédiának elmondta angolul:azé nem fordítom le, mer' nem a közmédiának mondta, osztan nem akarom én itt megsérteni a sajtószabadságot:

In the summer of 1989, thousands of East German "tourists" had been making their way to Hungary, looking for a way to cross into Austria. What drew them was a bold decision taken earlier that year by the reformist prime minister Miklos Nemeth to start dismantling the security system along the border.

"I thought it was obsolete in the 20th Century," Mr Nemeth told the BBC. Another reason was that Hungary, heavily in debt, simply could not afford to pay $1m to maintain it."
Aszongya ez is mán pirézül-e, hogy má' akkor egy millió amerikai dollárba került nekünk fenntartani a kerítést. Mondjuk totál kár volt lebontani, be is gyütt a sok keletdájcs migráncs,látta ezt a padisah is erre fel is húzott pár csilliárdból még egy puccosabb kerítést.
És csak azé' nincs most tűzparancs a határon mert azt mondta a Nógrádi a padisah biztonsági tanácsadója hogy idézem " az ilyen tűzparancs,a nemzetközi sajtóban nagyon rosszul venné ki magát."
Ez van. Még több kolbászból való kerítést és még több kacsalábon forgó stadiont plíz!
papa.49
@Commenter: Az egész ott válik igazán érdekessé, hogy az Unió kifejezettem azt kérte NE LEGYEN KERÍTÉS, határvédelmet kért, erre jön ez a Gangesz parti menekült és benyújtja azt a horribilis számlát amiből fél Magyarországot be lehetett volna keríteni, aztán meg duzzog mert az EU. nem fizet !!! Ugyanakkor akik a határon szolgálatot teljesítenek, nem spártai annál nagyságrendekkel rosszabb körülményeket kell elviselniük !!! Mint a ,,kilátója,,amit állítólag a világ tőlünk IRIGYEL, az a magaslesből átalakított barkácsolt kakasülő lenne az amire a világ foga fáj, nem hinném !!! Egyet tudok mikor sorkatona voltam 1968-70 között ilyen NEM FORDULHATOTT VOLNA ELŐ AZ BIZTOS !!! Kiadná ő a tűzparancsot, sőt ki is fogja adni ha felkel a nép, mert egy beszari gyáva seggfej nem egyéb !!!
Commenter
@papa.49: jaj hát megmondta ő hogy szarik ő azunijóra, úgyis aztat csinál amit akar oszt'jónapot
De ez komoly: szerinted az összeviszza repkedő Karácsony Gergely vissza tud még jönni? Szijjártó: a migráció nem emberi jog péter és Orbán Európa megtelt a határokat meg kell védeni beengedik még Karácsonyt a határon vagy máris itt a Békesi által emlegetett tűzparancs? Íme, a nem is olyan kreált ok. Ne adja az Isten...uramisten miért nem láttuk hogy ég és föld Németh Miklós és Orbán meg Antall...Németh az ég, Orbán és Antall a mocskos, sárga hasmenéses disznószaros ugar. Nem szoktam ha halottba rúgni, de most muszáj, ugyanis Antall szabadította ki Orbán mocskos demagóg populizmusának a szellemét a palackból mikor volt képe 15 millió magyar miniszterelnökének érezni magát fél perccel azután hogy Németh Miklóstól átvette a hatalmat. Én akkor rohadtul sírtam, és nem fene nagy demokratikus örömömben. Sovány vigasz hogy Antall és pártja is=kuka, történelem szemétdombja.Az is túl jó hely nekik!
papa.49
@Commenter: Azt se feledd el hogy Antall teste még ki sem hűlt már a fütyiszben lihegett a mdf. tagságának 70 % vajon miért !!!
A prof urak nagyon elbaszták az első 4 évet mikor nem borították ki a titkosszolgálatos bilit, nagyon sok ma itt acsarkodó ,,politikus,, került volna a méltó helyére !!!
De még mellé bevette a Tiszti kaszinós buliba, amiből lett kőbánya, meg a Simicska megforgatta a pénzt és felépítette a fütyiszt mint egy vállalatot !!!
Commenter
@papa.49: erről írtam a hibbant reinkarnációs kormányzás topikban. Nézz bele. Antall sem volt különb Orbánnál (az már vicc hogy akkortájt pont a liberális Orbán hazugozta le őt) ez az ember, akinek szobrot állítottak, dísztemetést rendeztek, amorális nulla volt. Hogy indulhat valaki min e posztért ha már a sír szélén táncolt 1x? Mert a betegsége ugye bármikor kiújulhatott, ahogy ki is újult. Milyen ember az, aki egy Csurkát tesz meg egy demokratikus párt alelnökének? Milyen ember az aki kettős életet él és az ő temetését is egy fa mögül bámulja a nem hivatalos második felesége meg törvényes! eltitkolt gyereke. Úgy van újmagyar áldemokrata, újmagyar álkeresztény...milyen is a fidesz és Orbán? Helyben vagyunk!
papa.49
@Commenter: Általában aki azt állítja magáról, hogy ő egy ,,szent ember,, az a legnagyobb gengszter, így volt ez a prof úrral is !!!
Én mégis azt tartom a legnagyobb hibájának, hogy a hozzáértés legcsekélyebb jele nélkül szétverte a magyar könnyűipart, a magyar mezőgazdaságot, a szolgáltató ipart !!!
Annak ellenére, hogy ők magukat ,,finom úriembernek,, tartották úgy viselkedtek mint a bugris tahók és azt se feledjük mikor ,,cicázott,, az ügynök aktákkal !!!
Commenter
@papa.49: úgy vót ez prof mint prof drdr. Bubó meg Mekk Elek.Az egész ember egy...nagy levegő fojtott dühöt,keserűséget, hányingert könnyeket visszatart) tízig elszámol...na ez sem képviselt engem mint min e. soha. Ne nyugodjon békében!
CsipkeRózsa
Ki az az őrült, aki Orbánnal akar mutatkozni? Elég lett volna, ha Orbánt az általa vásárolt csokival fényképezték volna.
Most ez kinek csinált reklámot, a csokigyárnak, vagy a Fidesznek? Mind a kettőnek.
Commenter
@papa.49: igazad is van neked is mint mindig Szargyártó pont az ENSZ Emberi Jogi Bizottságát oktatja arról hogy "a migráció nem alapvető emberi jog" Jó hogy a keletnémetek nem most jönnek.
Mert akkor továbbra is kelet meg nyugatnémetország lenne, hoppá! na ők mit csináltak volna ennyi keletnémet migránccsal? Úgy van. Minimum még több kerítés + semjén módra azonnali tűzparancs (vö: szelíd saját országában migráló szarvas) BROÁF! :(((
Commenter
@CsipkeRózsa: nem nem a már bezárt csokigyárnak. Annak a rakás szarnak csinálja a reklámot ami ő maga!
Commenter
@papa.49: szerintem a Prof drdr prof is sugdolózott, oszt azé tüntette el a puska papírt a súgólyukban. Valaki egyszer átfestette a prof szobrát pirosra, innen is köszönet érte!
desiro
Szerencs nem egyenlő a szerencsével és ha van normális ember a régióban az nem szavaz a g.cire.
papa.49
@Commenter: Én már akkor mondtam akinek olyan állás jutott mint neki annak PÁRTTAGNAK KELLETT LENNI !!!
Én is csak cspo. vezető lehettem, mert bár sokszor környékeztek, mindig elhárítottam azzal ,,még nem érzem magam elég érettnek erre ,, !!!
Az eredmény meg forintokban jelentkezett pl. egy órabér emelésnél, na mindegy, én nem adtam el magam soha, nem is vittem sokra !!!
Commenter
@papa.49: ezt ő is tudta.ha valami, vki akartál lenni annak kellett lenned ezért nem is vittem én tú sokra, le is néz ő engem de én is őt.Ma se vagyok párttag, és nem vagyok semmilyen párti, mert annak a pártján állok aki olyan értékeket képvisel amivel azonosulni tudok. Általános pozitív emberi értékeket. Nézem, nézem de a Padisahban ezeket nem találom. Nem gondolnád most, de engem rohadtul nem érdekelt a politika addig amíg egy kerítésbontogató, migráncsokat beengedő piréz nem inspirált arra, hogy elkezdjek történelmet és politológiát tanulni, talán nem lettem kevesebb általa...A padisah meg a prof meg arra inspirál hogy hozzájuk hasonló módon magamból kikelve itt trollkodjak. Ezúton is elnézést a kerítés bontogató piréztől, hogy egy levegővételben említettem a fényességes padisah-hal és a proffal. Magyarul nem írhatom le de pirézül igen: Pardonnez-moi, Monsieur le Premiér Ministre, s'il vous plait...et merci beaucoup...ha ő nem lenne, csak ikszelgetnék ide neked mint a fociban nemhogy pirézül hadoválnék itt :(((
Commenter
@Commenter: látom parlez vous pirézül... :D
Commenter
@Commenter: na fussunk neki ide még 1x ahová szántam: látom parlez vous pirézül... :D
balos
Remélem nyer a fideSSes maffia,de csak azért,hogy megtudja a sok rá szavazó barom,hogy kinek a seggébe dugták a bizalmukat a nyelvükkel!
nevemnick
@balos: már annyira benn a fejük, hogy észre sem vennék.
Klubtag
@Commenter: ...na ne, most próbára akarod tenni a google fordítót, mert nekem csak a köszönés megértéséig MEGY!
Klubtag
@balos: ...Drága, az a baj, hogy ez egy együtt sírunk - együtt nevetünk műfaj. Én nem akarok már az eddigi 30 év mögé még négyet betenni, hogy hátha...borítani kell...
Commenter
@Klubtag: @Klubtag: inkább a bing(ó) fordítót te őnekije kije vagy Ön?
Commenter
@Commenter: Merde! oops. ..Mon Dieu! Te Ő vagy? Na ne máááá...
Commenter
@Klubtag: TU mesogne! Nicolas n'est ce pas?
Klubtag
@Commenter: ...azért annyira megvolt a fordítás, hogy jót derüljek.,...
viszont...mesogne???ez mi... a besogne az ok!
Commenter
Nem besogne az besoin de rien envie de toi...
Commenter
@Klubtag: örülök, hogy tetszett! ROFLMAO
Commenter
@CsipkeRózsa: és mekkora tábla én életemnben nem ettem annyit. Remélem megfulladt tőle...
Commenter
@Commenter: @Commenter: @Commenter: @Commenter: @Klubtag: oh okay yeah that's okay.if it is okay by you than it is okay by me! :D
Commenter
@CsipkeRózsa: nem a gyár tehet erről a viskós tajparasztról...
Commenter
@papa.49: Na tőlem aztán hűlhet. bocsika. Megszakították miatta a kacsameséket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.