A 24.hu információi szerint nem Svédországban született Natalie Contessa af Sandeberg. A svéd-magyar nő pár hete a magyar közszolgálati televízió nézőinek mondta el, hogy a migránsok miatt olyan szörnyű hely lett Svédország, hogy inkább elköltözött Magyarországra. Ugyanakkor az interjút kiváltó médiavisszhang miatt később azt monda, hogy most már Magyarországon sem érzi magát biztonságban.

Menekült kislányként került Svédországba az a nő, aki Magyarországra menekült a migránsok elől

Fotó: M1

A 24.hu információi szerint nem Svédországban született Natalie Contessa af Sandeberg. A nőt a '80-as évek elején fogadta be Svédország a lap szerint.

Natalie Contessa af Sandeberg az M1 Híradójában azt állította, hogy

a menekülthelyzet miatt már nem érzi magát biztonságban a skandináv országban, ezért Magyarországra költözik.

Azt mondta az interjúban, hogy "sok svéd nem kap állást; az egyetemi kórházban, ahol dolgozott, a kollégáinak a nyolcvan százaléka bevándorló volt, az orvosok és az ápolók is". Arról is beszélt, hogy "az iskolákban a tanárokat késsel fenyegetik, az utcán nappal kirabolják a gyerekeket. Ezek miatt is sok család tervezi, hogy elköltözik Svédországból".

Natalie Contessa úgy fogalmazott, ő nem rasszista, itt arról van szó, hogy „rájuk erőszakoltak” olyan embereket, akik megfélemlítik, fenyegetik őket, és elveszik a munkájukat.

Hozzátette:

a rendőrök sem segítenek, nagy probléma Svédországban, hogy a rendőrök is inkább otthagyják a munkájukat, hiszen őket sem védik meg.

A 24. hu kedden írta meg:

a nő az M1-es interjúban elhangzott állítással szemben nem Svédországban született, hanem 8-9 éves korában, Nagy A. néven menekültként került az országba.

A lap szerint a nő édesanyja a 1970-es évek végén hagyta el Magyarországot, és sokáig egy olasz gyűjtőtáborban várta, hogy valahol befogadják. Ott ismerkedett meg egy orosz menekülttel, akitől a kislánya született. Később az anya végül egy magyar barátnője segítségével utazhatott Svédországba.

Anyja érkezése után lakást és szociális segélyt kapott a svéd államtól, majd később az iskolai költségek jelentős részét is a svéd szociális rendszer fizette.

A grófi névhez egy későbbi házasság révén jutott anya és lánya

- értesült a 24.hu

A nőről az Index már a múlt héten kiderítette, hogy a svédek között sem volt sikeres a beilleszkedése, többször került súlyos konfliktusba környezetével, még büntetőügyei is voltak a veszekedések miatt. Az Index szerint 

hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban.

Az Index birtokába került hatósági iratok szerint egyébként

a nő az édesanyjával lakott, és több mint hétszázezer forintnyi koronát kellett fizetnie a sértetteknek, akik valamennyien svéd állampolgárok.

A svéd Aftonbladet néhány napja számolt be Natalie Contessa af Sandeberg nagy port kavaró interjújáról.

A nő most már azt mondta az újságíróknak, hogy a médiavisszhang miatt Magyarországon sem érzi magát biztonságban.

A közszolgálati televízió által készített teljes interjú itt nézhető meg:

Forrás: 24.hu, Index, 444.hu, M1, hirado.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Semmi kivetnivalót nem találok abban, ha egy beteges hazudozó, egy többszörösen elítélt, egy komplett társadalomnak hazudó, rettegtető, nem érzi biztonságban magát. Sokan éppen az ilyenek miatt nem érezhetik biztonságban magukat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
@F_Viktor: 1. Nem írtam olyat, hogy Európa elveszett.
2. Mit jelent a "szerintetek"? Nem vagyok többes számban.
3. Nem félek.
Béke! :)
F_Viktor
@Rockxy: A linkelt videó szól a már elveszett Európáról.
Válaszom a napi félelemben tartott rettegőknek szól.
nihil
Ránézésre defektes a csaj.
Ahogy folyik ki a szar a száján...

Nem kultivállak, baszd meg! - lehet ilyet mondani óvatosan?
namihami
Egy újabb bolonddal lettünk gazdagabbak.
Mert:: ""Magyarország jobban teljesít."" Szinte látom az irígységet a svédek arcán, hogy hozzánk került ez a drága kincs--TŐLÜK.
terlasz
A fidesz és ez a nő jól egymásra találtak! A zsák...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél